Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. június 25. hétfő
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Pásztor Győző: Az idő minket igazolt
2017. február 23.

Lassan, huszonhét évvel a rendszerváltás után odaérünk végre, hogy ha egy hívő ember becsületesen teszi a dolgát, nem éri hátrány, s akár elismerésben is részesülhet – nyilatkozta a Magyar Időknek Pásztor Győző, Dabas-Sári plébánosa, a Parma Fidei – Hit pajzsa díj idei kitüntetettje.

A kanonok, akit a pártállam idején folyamatos megfigyelés alatt tartottak, úgy fogalmazott: a nyuszimentalitás sohasem célravezető. Rámutatott: az idő őket igazolta a kilencvenes évek iskolaügyében is, mivel hitében megerősödött a közösségük, sok gyereket íratnak az egyházi intézménybe, akik pedig ellenük izgattak, most már csendesebbek.

– Sokaknak lesz az az első gondolata, hogy ön a Hit pajzsa díjat a dabas-sári iskolaügyben tanúsított helytállása, hitbéli rendíthetetlen szilárdsága miatt kapja. Holott ön már a létező liberalizmus évtizedei előtt, a pártállam idején is az antiklerikalista szélsőbaloldal célkeresztjében volt.

– Való igaz: a „békeharc” már az ötvenes években megindult ellenem, mint sok más hasonló vallásos meggyőződésű, reakciósnak nyilvánított ember ellen. Habár állandóan tapasztaltam a kommunista hatalom „kitüntető” figyelmét, őszintén meglepett, milyen sokan voltak rám állítva. Mindent elmond, hogy hatvanöt oldalnyi iratot kaptam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, amikor érdeklődtem a velem kapcsolatos dokumentumok, keletkezett feljegyzések iránt. Olyan dolgokat tudtam meg magamról, amiket már rég el is felejtettem. Jobban tudták, merre járok, mit teszek, mint én magam, hiszen ki az, aki számon tartja, hány megállót utazik a villamossal és pontosan kikkel beszél? Velem együtt a társaimat, a baráti körömet is megfigyelték, és kartotékokat vezettek mindannyiunkról. Mindez utólag rávilágít a rendszer gyengeségére, az emberektől, főként a vallásos keresztényektől való félelmére.

– Mivel érdemelte ki már egyetemistaként ezt a kiemelt odafigyelést?

– Az ELTE matematika–fizika szakán töltött utolsó éveimben egyre erőteljesebben bontakozott ki a papi hivatás iránti elkötelezettségem. Amikor kiderült, hogy erre a pályára lépek, nagy csapásként, a marxizmus–leninizmus defektjeként értékelték a pártállamban, hiszen személyemben egy természettudományos szakos tanár állt át a szemükben a rendszer ellenségeinek soraiba. Az ő világképükbe ugyanis kizárólag az fér bele, hogy ha valaki nem csatlakozik a táborukhoz, azt el kell pusztítani.

– A hittudományi tanulmányai idején is ön után nyúltak, vagy ott, a hasonló gondolkodásúak között már védettebb helyen volt?

– Természetesen más közegbe kerültem, ám hajszálon múlt, hogy az Egri Hittudományi Főiskolát be tudtam fejezni. Negyedéves koromban ugyanis a rektorra rászóltak felülről, hogy nem lenne célszerű, ha bizonyos növendékek diplomát kapnának. Ő azonban berakta a fiókba a levelet, és nem szólt arról sem az Állami Egyházügyi Hivatalnak, hogy egy évvel korábban szentelnek pappá egyik évfolyamtársammal, Gila Györggyel együtt. A pártállami parancsvégrehajtók azonban beváltották fenyegetésüket, hogy nem engedik felszentelésem után hivatásomat gyakorolni. Az egyházügyi hivatal kádere, Gölöncsér elvtárs megmondta: próbáljak elhelyezkedni a tanári diplomámmal, mert úgymond papi talárt sosem viselhetek. A reverenda helyett a talár emlegetésével elárulta, hogy teljesen tájékozatlan a katolikus vallás kérdéseiben is.

Pásztor Győző: Az idő minket igazolt

– Milyen úgynevezett bűnöket akartak megtorolni?

– Nyilván értesültek a besúgók jelentéseiből, hogy például XII. Pius pápa körlevelét gépeltük indigóval az előadások közötti szünetekben. És számukra ez olyan volt, mintha összeesküvést szőttünk volna a Szovjetunió ellen. Kitudódott egyébként, hogy a Corriere della Sera olasz lap munkatársai érdeklődtek a magyarországi vallás­szabadság iránt. Amikor egy melléjük adott békepap a demokratikus szabadságjogok csorbítatlan meglétét ecsetelte, rákérdeztek: „És Gila és Pásztor? Ők is gyakorolhatják a hivatásukat?”

– Végül miként tudott elhelyezkedni?

– Bárhová mentem, amint kiderült, hogy utolsó állomáshelyem a hittudományi főiskola volt, mindenütt bezárultak az ajtók. Nem taníthattam. A Fővárosi Vízműveknél viszont már dolgozott egy-két pap, és ott én is munkát kaphattam vízóra-leolvasóként. Közben segédmunkásként is iparkodtam lelkipásztori munkát végezni titokban.

– Azért előbb-utóbb csak vissza tudott térni hivatalosan is a katolikus lelkipásztori élethivatáshoz.

– 1962-ben már nagy erővel szervezték a békepapságot, és első főnökömet, egy volt szerzetestanárt is kapacitáltak: rá akartak bízni egy békepapi vezető szerepet. Ő mindenféle kifogásokat sorolt, többek között azt, hogy nincs még káplánja sem. Megkérdezték: ha lesz káplán, akkor vállalja-e? Kénytelen volt igent mondani, a püspöknél pedig elérték, hogy engem nevezzenek ki káplánnak Rádra. Persze nem álltam kötélnek, hogy békepappá váljak, ám ettől fogva ha küzdelmek árán is, de megmaradtam az egyházi pályámon. Így kerültem később Kiskunhalasra, majd Hódmezővásárhelyre. Nem engedték, hogy ledoktoráljak, mivel azt mondták: más sem hiányzik, mint hogy egy ilyen ember tudományos címet szerezzen – helyette kaptam egy Trabantot. Az akadályoztatások ellenére szép évek voltak ezek, a tanyasi iskolákba való kijárással. Ezen időszakban a főtemplomban naponta folytathattuk a misézést, gyóntatást, keresztelést. temetést, itt a hatóságok csak a hitoktatást igyekeztek mindenképp nehezíteni az iskolai tanulók számára.

Aztán egy újabb fordulattal – Bánk József váci püspöknek köszönhetően – előbb Ceglédre, majd a Szolnok melletti Szandaszőlősre kerültem, ahol szintén szigorú feltételeket szabtak, és csak a gázpalackkal fűthető sekrestyében lehetett hittant tanítani öt vagy hat gyereknek. Lényegében minden feltételüknek ellene mondtam azonban, hiszen ezzel az egyházunkat gyengítettem volna. A cserkészet Sík Sándor-i szellemében táborokat szerveztem a Bükkbe. Két-három hetente rendszeresen kijött egy belügyes hadnagy körülnézni, majd berendeltek a rendőrkapitányságra, és arra akartak rávenni, hogy úgynevezett információkkal segítsem a munkájukat. Természetesen azt válaszoltam: nem tehetem, a hitem nem engedi.

– 1981-ben viszont egy egész plébániát bíztak önre Dabas-Sáriban, és egy új feladatot is a váci egyházmegye hitoktatási bizottságában.

– Igen, és ezzel nagy munka vette kezdetét. Mint utólag kiderült: minden megbeszélésünkről leadtak egy jelentést, amelyben pontosan szerepelt, ki mit mondott. A hitoktatást úgy is gáncsolták, hogy csak meghatározott szűk időintervallumban lehetett a szülőknek beíratni a gyerekeiket. Aki pár perccel is később ment, azt már nem írták be. A püspök úr is hiába kért beszámolót arról, hol és kik hátráltatják a hitoktatást, előbb átment egy-két békepap kezén, akik rögtön tájékoztatták a megbízóikat. A teljesen romos plébánia, a templom és az iskola újjáépítése óriási erőfeszítések árán sikerült. A hatóságok mindenbe belekötöttek, mondvacsinált adminisztrációs ürügyekkel. Két év után megengedték a régi plébániaépületek bontását, ám aztán három évig késleltették az új felépítését. Csakhogy ha a terveket nem hagyták jóvá, a Középülettervező Válalat, a Közti velünk szimpatizáló építészei pár nap alatt újakat készítettek. Mindezek a küzdelmek összekovácsolták Dabas-Sári közösségét, a híveket, és megteremtették felém is a bizalmat.

– 1993-ban azonban mégis az iskolaügy kapcsán vált országosan ismertté a település. Kiheverte-e a helység az akkori eseményeket, amikor a balliberális alakulatok megpróbálták egymásnak ugrasztani az embereket, mert egyházi fenntartású lett az általános iskola?

– Mindent elmond, hogy a katolikus iskolába körülbelül kétszer annyi gyermek jár, mint az annak idején kettéosztott intézmény másik felébe. Az akkori SZDSZ-esek mindenkit felbujtottak, megtévesztettek, megfenyegettek – szülőket, tanárokat. Valójában úgy érezték, túl sok iskola kerül egyházi kézbe az országban, és ennek megálljt akartak parancsolni. Velünk akartak példát statuálni. Minden eszközt bevetettek. Olyasmikkel ijesztgették a szülőket, hogy hatalmas tandíj lesz, megszűnik az iskola, meg hogy egész nap térdepeltetni fogják a gyerekeket. Röplapok garmadájával borították be még a járdákat is.

– A peres eljárásokból mi lett?

– Egytől egyig mindet elvesztették az ellenfeleink, amit indítottak. Pedig az 1994-es MSZP–SZDSZ-hatalomátvétel után nagy segítséget kaptak. Horn Gyula kormányfő kijelentette: neki még egy százalék egyházi iskola is sok. 1995-ben többek között szétverték a tanárit, az elválasztó falat, minden következmény nélkül, mert az ügyészség még azután sem találta meg az elkövetőket, hogy fénykép jelent meg róluk. Mi mégsem ezekkel az ellenségeskedésekkel foglalkoztunk, hanem a keresztény hit pajzsával igyekeztünk védeni az értékeket. Az idő minket igazolt, hisz hitében megerősödött a közösségünk, akik pedig ellenünk izgattak, most már csendesebbek. A lényeg: annyi gyerek akar hozzánk jönni, hogy többeket hely hiányában kénytelenek voltunk visszautasítani.

– Sokak szerint hiba, hogy a konzervatív, keresztény meggyőződésű emberek nem mindig állnak ki az igazukért, s engednek a politikailag korrektnek nevezett liberális médiaerőszaknak. Ön szerint változhat ez a tendencia?

– A nyuszimentalitás sohasem célravezető. Lassan, a rendszerváltás után huszonhét évvel odaérünk végre, hogy ha egy hívő ember becsületesen teszi a dolgát, nem éri hátrány, s akár elismerésben is részesülhet. Az ország, valamint a közép-európai összefogás eredményei és a szélsőséges liberalizmus visszaszorulása a világban reménnyel tölthet el bennünket a jövőt illetően is.

Ünnepélyes díjátadó

Az idei Parma Fidei – Hit pajzsa kitüntetést a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én szombaton délelőtt 11 órakor Mádl Dalma adja át Pásztor Győzőnek a pesti megyeháza dísztermében. Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke tart ünnepi beszédet, majd Bolberitz Pál professzor mond laudációt. A díjat a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író és Horváth Béla volt országgyűlési képviselő alapította.

Megyeri Dávid
Magyar Idők

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
XXIV. Országos Polgárőr Nap és VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle
2018. június 23.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép