Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. augusztus 18. szombat
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Nagy Dóra: Huza-Vona
2018. május 22.

Egy párt átpozicionálása nem lehetetlen, ugyanakkor kétségtelenül nagyon nehéz vállalkozás, ami több tényezőtől függ. Kell hozzá megfelelő politikai környezet, időzítés, határozott irány és egy vezető, aki képes mindezt véghezvinni. Ebből a Jobbiknak nem sok jött össze, és ez vezetett a mostani, eddig kilátástalannak tűnő helyzetéhez is.

Indokolt a Fidesz és a Jobbik politikatörténeti összehasonlítása, hiszen 1994 fordulópont volt a mostani kormánypárt életében, ám lényeges eltérések vannak a két formáció útjában, amelyek megmutatják, miért sikerült az egyiknek az, amibe a másiknak beletört a bicskája.

Egy radikális párt napjai meg vannak számlálva. Az ilyen típusú formáció lételeme, hogy olyan témákat emel be a közbeszédbe, amelyek addig tabunak számítottak és nem foglalkoztak velük. Ezt pedig, a radikalizmusából kifolyólag, igen durva hangnemben közelíti meg az adott párt. Ezek olyan problémák, amelyek tényleg léteznek, de nem született még rájuk megoldás, és sokakat érzékenyen érintenek. Ehhez hozzájárul egy válsághelyzet vagy általános elégedetlenség, és máris megtörtént az előrenyomulás.

Ám ha sikerül a vezető pártoknak orvosolniuk, vagy enyhíteniük a problémákat, ha beemelnek a vitatott témák közül néhányat a programjukba, akkor gondok adódnak a radikálisok háza táján. Az általános elégedetlenség megszűnésével a létjogosultságuk is csökken. A túlélés két esetben biztosított: vagy találnak más témát, amivel tovább dolgozhatnak, vagy elkezdik az önreformációt.

Látva a mostani évek politikai folyamatait, az utóbbi út választása nem volt hiba a Jobbik részéről, ám minden másba sikeresen belebuktak. Az elmúlt években tapasztalt politikai környezet indokolta a váltást. Van olyan tér, amit be lehet tölteni, sőt az inkompetenciát látva a politikai paletta igen sok ilyen hézaggal bír, ám a Jobbik rosszul mérte fel a terepet. Néppártosodást hirdettek, figyelmen kívül hagyva a párt karakterét és a mostani politikai környezetet, nem tudták kezelni a belső feszültséget és nem tudták megoldani a kialakult helyzetet. Vona Gábor pedig képtelen volt mindezt kontrollálni és egybefogni.

Ha utánajárunk Orbán Viktor 1994-es választások előtti és utáni nyilatkozatainak, akkor válik csak igazán világossá, mikor döntötte el, milyen irányt választ. Kétségtelenül ő volt az, aki elindította az átpozicionálás folyamatát, a választások előtt pedig még látszott, hogy nem teljesen biztos az irányban, ezért még nem is hozta meg a végső elhatározást. A Fidesznek két út közül kellett választania: maradnak tovább a koalíciók világában, a liberalizmus szellemiségében, vagy elmozdulnak a centrum felé, a konzervatívabb ideológia irányába, kiépítve egy független, önálló és erős pártot. Ennek egy nagyon csúfos választási szereplés lett a vége, ezzel együtt a döntés is megszületett.

Orbán Viktor vállalta azt a feladatot, amit elkezdett, és Vona Gáborral ellentétben nem hagyta cserben a pártját, nem játszotta el a nagy mártírt és nem adta át másnak a stafétát. Helyette levonta a következtetéseket és megtalálta azt az irányt, amelyet azóta is következetesen tart. A pártja pedig bízik benne azóta is. Van egy víziója, egy évtizedekre szóló elképzelése, amitől a bukások sem tudták eltéríteni, ellenben segítették a finomhangolást. Ahol most tartanak, az több mint húszévnyi kemény és következetes munka eredménye. Ezt akarta Vona Gábor megspórolni. Egyből mindent és azonnal akart, majd amikor nem úgy jött össze a dolog, ahogyan azt bemantrázta magának és követőinek, akkor szépen lemondott. Az öröksége pedig kiszabott út nélküli katyvasz, amit azért a háttérből még felügyel és befolyásol. Nyilván az a célja, hogy majd megmentőként néhány év múlva előlépjen. Valljuk be, ez nem tisztességes hozzáállás, és nem is méltó egy vezetőhöz. Egy radikális jobboldali pártról (ami erős ideológiai alapot ad) elhitetni pár hónap alatt, hogy valójában néppárt, miközben olyanokat nyilatkoznak, hogy a 2010 előtti politikájuk nem volt igaz, így szembeköpve a párt alapbázisát, olyan taktika, amely nem hoz győzelmet. Sőt, csak a baloldal válsága miatt kaphatott az identitását vesztett Jobbik valamivel több szavazatot, mint 2014-ben.

Ezt a sehová sem vezető utat pedig azóta is folytatják azzal, hogy Sneider Tamás lett a párt elnöke, aki azért jó darabig a szélsőjobbos hevületéről volt híres. Persze már megjavult, vagy kigyógyult belőle, és viszi tovább a vonai irányt, ami ugye elviekben jóval mérsékeltebb, sőt balosabb. Ezt fogja továbbvinni egy volt szkinhedhuszár, aki néppártosabb, mint Torockai. Vajon csak én érzek zavart az erőben?

Mondjuk ki: maradt a huzavona politika. Elvégre Vona ment is, meg nem is. Sneider Tamás radikális, de már nem úgy. A párt fele maradna, a másik szakadna – minden lóg a levegőben. Sem az időzítés, sem az irány, sem a vezető, sem a kommunikáció nincs a helyén, ezért a párt átpozicionálása továbbra is várat magára, és nagy kérdés, mi lesz velük, belőlük a jövőben. Eddigi tevékenységüket látva egyelőre úgy tűnik, ugyanaz, mint eddig: semmi.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kurultaj a bugaci pusztában
2018. augusztus 11.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép