Mindszenty József bíborost 1946-ban ismertem meg Nyergesújfalun. Ott bérmálta meg a környékbeli fiatalokat. A Szalézi Rend iskolájában volt a szertartás, utána egy rövid ünnepség közös ebéddel és rögtönzött programmal. Különböző köszöntések közben egy bérmálkozó kislány Mécs László verset adott elő és utána nagy csokor virágot akart átadni a Bíborosnak. Izgalmában azonban megbotlott és a csokor a Bíboros elé terült, mint egy virágszőnyeg. Nem történt semmi baj, de ez nem volt betervezve. A feszültséget a Bíboros maga oldott fel:

- Nagyon szépen sikerült kislányom! Meddig gyakoroltad?

A másik eset sok évvel később Bécsben történt. Az Ostpriesterhilfe munkatársaként gyakran jártam a Vasfüggöny mögé, hogy anyagilag segítsük az Egyház életben maradásán. A Bíboros örült, ha ő is küldhetett valami támogatást. Gyulafehérvárra indultam. Márton Áron részére küldött jelentős összeget. „Bár Rómában találkoztam vele, de tudja Atyám, a székely ember nem kér semmit, azt is halkan mondja” – jegyezte meg Mindszenty bíboros.

(Részlet: P. Szőke János: Mosolygós szentjeinkről című írásából, mely megjelent a „Szenteltessék meg a Te neved…” Emlékkonferencia Mindszenty József bíboros életéről és munkásságáról című könyvben. Antológia Kiadó, Lakitelek 2012)