Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. október 18. csütörtök
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Megújult a tanakajdi templomtér
2014. június 3.

Tanakajd község középpontjában a templom és azt körülvevő közösségi tér áll, aminek az állapota az utóbbi időben jelentősen megromlott. Most 5 millió forintos pályázati forrásból újították meg.

Újratelepítették a növényeket, új burkolatot tettek le, kerti bútorokkal gazdagították a templomteret. A vasárnapi átadáson V. Németh Zsolt mondott köszöntőt:

Megújult a tanakajdi templomtér

Azt gondolom, a tanakajdi templom és templomtér eddig is sokat tett az itt élők összetartásáért, ahogyan ezt viszonozva az itt élők is megbecsülték, és megtettek minden tőlük telhetőt, hogy megőrizzék maguknak, s az utókornak. Nem is azért romlott meg a járda, a növényzet és a padok állapota, mert elhanyagolták. Épp ellenkezőleg: a használattól kopott meg a templomtér. Hiszen itt áll a község szívében, s nemcsak vasárnaponként népesül be, részt vesz a tanakajdiak mindennapjaiban is, tanúja örömüknek, bánatuknak, színtere a találkozásaiknak - mondta V. Németh Zsolt.

Megújult a tanakajdi templomtér

Bízom benne, hogy a felújított templomterüknek is olyan sorsa lesz, mint az egyszeri ember oszlopának. Azt mesélik ugyanis, hogy volt egy férfi, aki hittel a szívében oszlopot épített az udvarában az ő Istenének, s hiába építette homokszemcsékből és ködből, mégsem dőlt össze, mert akárhány szél jött, mindegyik szépen kikerülte a hittel épült oszlopot. Kívánom, hogy a szeretettel, bizalommal felújított tanakajdi templomtér is álljon ellen az idő vas fogának, és szolgálja közösségüket még nagyon sokáig! - tette hozzá.

Megújult a tanakajdi templomtér

(Forrás: V. Németh Zsolt.hu)

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója

Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00

Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok

Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.

Lezsák Sándor előadása Pécsett

Pécs, BTK/TTK épület
2018. október 3. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép