Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. november 14. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Megszületett a döntés a 2016. évi Tanyafejlesztési Program nyerteseiről
2016. november 3.

Idén is vissza nem térítendő támogatásban részesült az alföldi tanyavilág - mondta szerdai sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

Az államtitkár kiemelte: a tanyák és tanyás térségek védelmére és fejlesztésére a Földművelésügyi Minisztérium 2011-ben kidolgozta a teljes egészében nemzeti forrásból finanszírozott Tanyafejlesztési Programot, amelyre 2016-ban hatodik alkalommal nyílt lehetőség pályázatot benyújtani. Az előző három évhez hasonlóan idén is az egész Alföldről, szám szerint 724 településéről lehetett pályázni.

V. Németh Zsolt elmondta, hogy az idei Program három célterület - települési, térségi fejlesztések; tanyagazdaságok fejlesztése és tanyagazdaságok indító támogatása; illetve a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztések - keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatást.

Megszületett a döntés a 2016. évi Tanyafejlesztési Program nyerteseiről

253 db tanyafejlesztési projekt nyert el támogatást összesen közel 730 millió Ft értékben. A nyerteseknek 2017. április 30-ig kell megvalósítaniuk a pályázataikban vállalt fejlesztéseket.

Kiemelte, hogy a Tanyafejlesztési Programot a jövő évben is meghirdeti a Földművelésügyi Minisztérium közel 1 milliárd Ft keretösszeggel.

A tanyai gazdálkodás megújítását és a tanyai életmód hátrányainak csökkentését célul kitűző program eddigi immár hat ciklusa során összesen közel 1700 pályázat részesült pozitív támogatási döntésben 8,1 milliárd Ft-ot meghaladó összértékben - mondta az államtitkár.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta, a Programot méltán nevezhetjük a Nemzeti Vidékstratégia egyik sikerprogramjának, hisz meghirdetése óta töretlen népszerűségnek örvend az önkormányzati - több tanyát érintő -, illetve egyéni fejlesztések tekintetében is. Minden évben tanulunk a korábbi év tapasztalataiból, és igyekszünk a felmerülő igényeknek megfelelően igazítani a felhívások tartalmát.

Az államtitkár elmondta, az idei évben is az egyéni tanyagazdaságok fejlesztése célterület volt a legnépszerűbb. Kiemelte a tanyagondnoki szolgálatok munkáját, amely a tanyai lakosok életkörülményeinek javítását célozza.

vnemethzsolt.hu

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Mindszenty Emlékérmek átadása az Országházban
2018. november 6.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019

Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00

Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét

Budapest
2018. november 17-18.

Mindszenty Emlékérem átadása

Budapest, Országház
2018. november 6. 11.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép