Menü
Hírek
Programok
Kölcsey Kör
Interjúk
Keresztény Élet
Archívum
Keresztény Élet

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért


Média
partnereink

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

2019. január 24. csütörtök
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Washingtoni levél
2019. január 8.

Ha negyedszázad alatt nem mérséklődtek a külső támadások, nem fognak mérséklődni a jövőben sem. Lehet, hogy Horn Gyulának volt igaza, amikor arra a vádra, hogy pufajkás volt, meghúzta a vállát: Na és?

Az elmúlt év december 20-i keltezéssel tíz amerikai szenátortól levelet kapott az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David B. Cornstein, amelyben a szenátorok abbéli aggodalmukat fejezték ki, hogy a demokrácia hanyatlik Magyarországon. Példaként, a „szabad sajtó” korlátozásán túlmenően, a Közép-európai Egyetemnek (CEU) az országból való elüldözését hozták fel. „Végül is az Egyesült Államoknak kell egy olyan megoldást találnia ezzel a kormányzati vérbosszúval szemben, amely megfelel az amerikai értékeknek és szolgálja a magasabb iskolai végzettséget óhajtó magyar diákok érdekeit” – fogalmazzák meg elvárásaikat az amerikai szenátorok országuk magyarországi nagykövetével szemben.

Ha ezek után valaki arra gondol, hogy a Közép-európai Egyetemnek hűlt helyét találja Budapesten, az nagyot téved. A CEU honlapján 2019 első félévének részletes programjai olvashatók, például az, hogy június 6. és 8. között konferenciát rendeznek a test, a nemek és a szexualitás jelentőségéről az antikvitás filozófiáiban. A konferenciát a fiatalon elhunyt egyik szervező, Sághy Mariann emlékének szentelik. Sághy Mariann a Közép-európai Egyetem tanára és az első Orbán-kormány idején a Párizsi Magyar Kulturális Intézet vezetője volt. A CEU honlapján – sok más egyéb között – még arról is olvashatunk, hogy a Nádor utca 13–15. alatt a CEU-nak egy új épülete nyílik, amelynek a hetedik emeletén lesz egy, az ukrajnai Harkov városáról elnevezett, fákkal borított tetőterasz.

Ami a szabad sajtót illeti, azon a liberális sajtót kell érteni, a többi kormányzati szócső, vagy csak egyszerűen szélsőjobboldali szennylap – legalábbis szerintük. Ha viszont konkrétan végigkattintunk a rendelkezésre álló tévé- vagy rádiócsatornákon, kiderül, hogy nagyjából fele-fele arányban hallunk kormányzati üzenetet meg az ellenkezőjét, sőt az interneten a kormánykritikusok még előnyben is vannak, hála a jobb anyagi ellátásuknak, kapcsolatrendszerüknek. Mindez aligha található meg a nyugati médiában, amely – talán kivétel nélkül – liberális befolyás alatt áll. Ha a valóság oldaláról közelítették volna meg a kérdést a szenátorok, akár a sajtószabadság és -sokszínűség példaképéül is állíthatták volna Magyarországot. A magyar jobboldal külföldi kritikája nem új jelenség, bár ma már nem is nagyon beszélhetünk jobb- és baloldalról, sokkal inkább nemzeti és globalista szembenállásról. A nemzeti oldal gondolkodásának középpontjában a nemzeti megmaradás és szuverenitás kérdése áll, a globalisták viszont a nemzetek feletti intézmények érdekeivel azonosítják magukat, vagy legalábbis ott keresnek védelmet a vélt vagy valós nacionalista tendenciákkal szemben. Ezt a vádat a magyar nemzeti oldal ellen már a rendszerváltozást megelő­zően megfogalmazták. Példa rá, hogy az MDF-et megalapító szellemi kör 1987. szeptember 27-i gyűlésének másnapján már megjelent egy cikk a New York Timesban arról, hogy a Lakiteleken egybegyűltek nacionalisták és antiszemiták. Igazán nagy port azonban Csurka István 1992. augusztus 20-án kelt, Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF programja kapcsán című esszéje vert fel, amelyet Tom Lantos révén az amerikai kongresszusban is megvitattak.

Mint ismeretes, Csurka az átmenet meghatározó erőit és azok történelmi-társadalmi gyökereit taglalta, kitérve ezekben a zsidó szerepvállalásra. A dolgozatot 1992. szep­tember 23-án vitatták meg a kongresszusban. Amikor vége lett a szokásos ülésnek, a képviselők eltávoztak, kivéve a levezető elnököt, továbbá Tom Lantost és az általa felkért tizenhárom felszólalót. A karzaton hatan figyeltek: a Népszabadság két újságírója, Debreczeni József, Pozsgay Imre, e sorok írója és a teremőr. A mintegy másfél órányi időtartamot kitevő felszólalások nem vitatták érdemben Csurka állításait, hanem annak antiszemita jellegét emelték ki, és a nacionalizmus, fasizmus és antiszemitizmus régebbi és közelmúltbeli bűneit (például a délszláv háború rémtetteit) taglalták, azzal a hangsúllyal, hogy ím, ez megint előfordulhat, ha nem lépnek fel határozottan ellene. A magyar fasiszták még kisebbséget képviselnek ugyan, de a romló gazdasági körülmények között esz­méik termékeny talajra hullhatnak. Ezt követően a nemzetközi sajtó hívta fel arra a figyelmet, hogy Magyarországon az antiszemitizmus olyan fokú, hogy már az amerikai kongresszusban is foglalkoznak vele…

A kongresszusi képviselők felszólalása és a tíz szenátor idézett levele között több mint negyedszázad telt el megismétlődő vádaskodással a magyarországi nem liberális kormányok ellen, amelyben kiemelt szerepet kapott az antiszemitizmus terjedése, miközben ha végigböngésszük a zsidó közösségi honlapokat, pezsgő kulturális életről kaphatunk tudósítást. Például a Zsido.com a budavári zsidó élet reneszánszáról tudósít (egy ötszáz éves zsidó imaházat alakítanak át zsinagógává), számos zsidó fesztiválról, zenei eseményről, megújult zsinagógákról, a budapesti zsidó történelemmel összefüggő kerületek helyreállításáról is értesítenek a beszámolók. Nemrég Kovács András és Barna Ildikó szerkesztésében megjelent egy Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben című tanulmánykötet, amely szerint már vagy két évtizede megfigyelhető, hogy Magyarországon elindult a zsidó kulturális és vallási élet egyfajta reneszánsza. Az antiszemitizmussal kapcsolatban a tanulmány megállapítja, hogy a valós antiszemita incidensek száma jóval alacsonyabb annál, mint ahogy azt az érintettek érzékelik, illetve ahogy egyesek azt kommunikálják a kinti liberális lapoknak.

Az természetes, hogy a zsidók ragaszkodhatnak hagyományaikhoz, sőt még azt is mondhatják, hogy csak zsidó házastársat akarnak, ha azonban a magyarok mondják azt, hogy ragaszkodnak évezredes történelmükhöz, hagyományaikhoz, vagy, hogy nem akarnak a bevándorlók országává válni, az már egy fasiszta ideológia – például a New York Times karácsonyi (dec. 25.) cikke szerint. A cikk kiemel a magyar miniszterelnök egy 2018 feb­ruárjában elhangzott beszédéből egy szerencsétlen módon angolra fordított mondatot: „Mi nem akarjuk, hogy a mi színünk, tradícióink és nemzeti kultúránk összekeveredjék másokéval”, és Janson Stanley-t, a Yale Egyetem professzorát idézve a következőképpen értékeli: „Ha valaki olyan pozícióból kormányoz, ahol az etnikai csoporthoz és a mitikus múlthoz való lojalitás elnyomja az igazságot és az egyet nem értők iránti megbecsülést, akkor az nem más, mint fasiszta ideológia és fasiszta politikai taktika alkalmazása a hatalom megszerzése és megtartása érdekében.”

Az eredeti mondat a következőképpen hangzott ugyan: „Ki kell mondanunk, hogy nem akarunk sokszínűek lenni úgy, hogy összekevernek bennünket, a saját színünket, a saját hagyományunkat, a saját nemzeti kultúránkat összekeverik mások, ezt nem akarjuk.” Tehát nem arról volt szó, hogy nem akarunk keveredni, hanem arról, hogy nem akarjuk, hogy összekeverjenek, ami értelmében egészen más, de persze az ítélkezésen a pontos fordítás sem segített volna.

És még egy. Természetesen az említett kutatáshoz meg kellett határozni, hogy ki zsidó és ki nem. A vonalat ott húzták meg, hogy zsidó az, akinek legalább egy nagyszülője zsidó és annak is tartja magát (ezen meghatározás alapján különben mintegy 180-200 ezer zsidó él Magyarországon – szintén a tanulmány szerint). Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy mekkora botrány lenne abból, ha a magyarságot akarnánk vizsgálni és persze meg kellene határozni, hogy ki a magyar. Elég csak visszaemlékezni arra, mi követte azt, amikor 1990-ben Sinkovits Imre „magyar fajtájáról” beszélt.

Ha negyed század alatt nem mérséklődtek a belső kezdeményezésű külső támadások, bármit is teszünk, nem fognak mérséklődni a jövőben sem. Lehet, hogy Horn Gyulának volt igaza, amikor arra a vádra, hogy pufajkás volt, meghúzta a vállát: Na és? Azon azonban érdemes lenne elgondolkodni, hogy nem lenne-e itt az ideje egy olyan nemzetközi hálózat kiépítésének, amely a médiában és a közösségi fórumokon a magyar nemzeti érdekeket képviseli.

 

Magyar Hírlalp

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
NOE évindító konferencia a Népfőiskolán
2019. január 18-20.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
A Hit pajzsa díj átadása

Budapest, Jezsuita Rend Párbeszéd Háza
2019. február 23.

Kölcsey Kör: Az Európai Unió jelene és jövője

Kecskemét, Kocsis Pál iskola
2019. január 17. 18.00

Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére

Beküldési határidő: 2019. január 20.

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Lakitelek Népfőiskola

Szövetségesek

Szövetségesek

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép