Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. október 22. hétfő
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Új Babilon épül
2017. március 28.

A mai unión belüli feszültségek talán legfőbb oka a lakosság nemzetállami identitása és a vezetés internacionalista beállítottsága közötti ellentét

„Európát nem lehet egyszerre vagy egy egységes terv alapján megvalósítani. Tényleges eredményeket kell elérni, amelyek majd valóságos szolidaritást hoznak létre. Euró­pa nemzeteinek összekovácsolása szükségessé teszi a Németország és Franciaország közötti évszázados ellentét felszámolását. Bármit teszünk is, mindenekelőtt erre a két országra kell tekintettel lennünk” – deklarálta Robert Schuman, Franciaország német születésű külügyminisztere 1950. május 9-én kelt és Adenauer német kancellárhoz címzett üzenetében (Schuman-deklaráció). Itt kezdődött az Európai Unió története, noha az európai egység gondolata az európai vezetőket szinte a Római Birodalom bukása óta kísértette.

Schuman javaslata kedvező fogadtatásra talált Adenauernél és az általuk létrehozott Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió megteremtette a két ország és egész Európa gyors fejlődésének alapjait. A Mar­shall-tervvel is segített európai országok jelentős eredményeket értek el, a háborúban agyonbombázott Németország gazdasági fejlődésének üteme az ötvenes években megközelítette az évi nyolc százalékot, de Franciaországé is öt százalék körül mozgott. Ez a siker vezetett az­után oda, hogy 1957. március 25-én hat ország vezetői aláírják a Római Szerződést, amelynek most ünnepeltük a hatvanadik évfordulóját.

A Római Szerződés nagymértékben elősegítette a részt vevő országok gazdasági fejlődését. A szerződés megkötésétől az 1973-as kőolajár-robbanással bekövetkezett fordulatig az Európai Gazdasági Közösség országai dinamikusan, átlagosan évi öt százalékkal növekedtek. A Római Szerződés az integrációt óvatosan valósította meg: a vámhatárok lebontását mintegy tíz év alatt hajtották végre, kellő időt adva az alkalmazkodásra, és a szerződés arra is ügyelt, hogy a vámhatárok lebontása és a közös piac megteremtése ne járjon a külső vagy a belső egyensúly megbomlásával. A szerződés 104. paragrafusa például kimondta, hogy „minden tagállam olyan gazdaságpolitikát folytat, amely ahhoz szükséges, hogy a foglalkoztatás magas szintjének és a stabil árszínvonalnak a megőrzése mellett biztosítsa fizetési mérlege egészének egyensúlyát, és fenntartsa a valutája iránti bizalmat.” A következő paragrafus ehhez még hozzátette, hogy ezt a célt a gazdaságpolitikák összehangolásával kell elérni.

A közös piac kétségtelenül sikeres volt. A problémák az 1973-as kőolajár-robbanást követően kezdődtek, amikor az árrobbanás következtében kialakuló inflációt neoliberális gazdaságpolitikai receptekkel fékezték meg, majd e recepteket az 1992-es Maastrichti Szerződésben is rögzítették. A Római Szerződés szellemével szemben Maastricht elvetette a gazdaság- és szociálpolitikai gondolkodás és egyeztetés elvét, ehelyett az állami beavatkozás minimalizálását, a piaci hatások erősítését tűzte ki célul. A Római Szerződés még arról rendelkezett, hogy szociális kérdésekben a bizottság „a tagállamokkal szoros kapcsolatot tartva tanulmányokat készít, véleményeket ad és konzultációkat szervez mind a nemzeti szinten felmerülő, mind pedig a nemzetközi szervezetek érdeklődésére is számot tartó problémakörökben” (118.§). A szociális problémák megoldását tehát a szerződés közös feladatként kezelte. Ezzel szemben a maastrichti kritériumok kikényszerítésére szolgáló Európai Szemeszter kizárólag a költségvetési egyensúly betartására koncentrál, az iparfejlesztési célokat szolgáló esetleges állami beavatkozásokat például tiltja. A társadalmi problémák megoldása (például munkahelyek létrehozása) azonban továbbra is a nemzetállamok feladata maradt, míg erre a célra alkalmazható eszközök egyre nagyobb részét Brüsszel magához vonta.

A fizetési mérlegek kiegyenlítése már nem volt közös cél (mint a Római Szerződésben), emiatt a gyengébb gazdasággal rendelkező országok fokozatosan eladósodtak, és a német viszonyokra méretezett euró még tovább rontotta a helyzetet. Ezt előre látva az euró bevezetésének észszerűségét minden nemzetközi pénzügyekhez értő közgazdász megkérdőjelezte. Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász például a Wall Street Journalnak, még az euró bevezetése előtt, a következőt nyilatkozta: „A valószínű eredmény az lesz, hogy az övezetben az egyes országokat eltérő módon érintő külső hatások, amelyeket az árfolyamok megváltoztatásával könnyedén kezelni lehetett volna, megosztó politikai vitákká alakulnak át és az egyes országok közötti politikai feszültségeket fogják növelni. A politikai egyesülés megteremtheti a pénzügyi unió feltételeit, de egy nem megfelelő feltételek mellett bevezetett monetáris unió a politikai egyesülési folyamat akadálya lesz.” Igaza lett.

Az elmondottak talán érzékeltetik, hogy az európai integrációnak volt, lehetett volna és talán lehetne is egy sikeresebb útja. Hogy mégsem a megvalósítható úton járunk, annak alapvető oka az, hogy az unió politikáját befolyásoló jobb- és balközép pártok karaktere a Római Szerződés aláírása óta alapvetően megváltozott. Erről a változásról kitűnő elemzést írt John R. Schindler amerikai nemzetbiztonsági szakértő a The Federalist nevű konzervatív amerikai magazinban. Schindler szerint míg a kommunisták Európa keleti felén megmaradtak a hagyományos marxista tanításoknál, Nyugaton a hatvanas évek nagy társadalmi forradalma nyomán egy új baloldal alakult ki, amely már nem a társadalmi egyenlőségben, hanem olyan kérdésekben volt érdekelt, mint a szexuális szabadság, a melegek jogai, a genderelmélet vagy a színes bőrűek és a legkülönbözőbb kisebbségek elnyomása a többség (általában fehér, heteroszexuális férfiak) által.

Míg a „régi baloldalnak”, tehát a hagyományos kommunistáknak fontos volt a család, mert kellett a munkáskéz és gyermekek a családban születnek, addig az új baloldal radikális feminizmusa és genderelmélete aláássa a hagyományos családmodellt.

Megváltozott azonban a hagyományos jobboldal is. Míg a hidegháború idején, a kommunizmus terjedésétől félve, még érdekelt volt a társadalmi egyenlőség bizonyos mértékének fenntartásában, a kommunizmus bukásával ez az érdekeltsége megszűnt. Mivel a valós társadalmi problémák iránti érzékenység az új baloldalból is hiányzik, az elmúlt évtizedek „hosszú menetelése” során a nyugati világ intézményrendszerét jórészt már elfoglaló új baloldal egészen jól kijön az immár egyértelműen a nagytőke érdekeit képviselő jobboldallal. Ezt az érdekazonosságot a számos nyugati kormányra jellemző nagykoalíció is demonstrálja. A tömeges bevándorlás támogatásában is nagy az egyetértés. A bevándorlás ugyanis elősegíti az új baloldal által utált hagyományos euró­pai értékrend felbomlását, ugyanakkor a jobboldali pártok által képviselt nagytőkének olcsó munkaerőt eredményez.

Bár Schindler ezt a helyzetértékelését az amerikai társadalomra dolgozta ki és amerikai példákat is említ, elemzése tökéletesen ráillik az Európai Unióra, és az unió szinte minden válságjelenségére magyarázatot ad. Milyen baloldal ugyanis az, amely évről évre jóváhagyja az Európai Unió neoliberális gazdaságpolitikáját, amelynek következtében a déli tagállamokban ötvenszázalékos ifjúsági munkanélküliség alakul ki, egyes országok pedig megoldhatatlanul súlyos gazdasági válságba kerülnek? Hasonlóképpen, milyen jobboldal az, amely a tradicionális európai értékek védelme helyett azok felbomlasztásában, a tömeges bevándorlásban érdekelt?

Schindler rámutat az új baloldal, amelyet kulturális baloldalnak is nevez (cultural left) és a nagytőkés jobboldal (corporate right) nemzetek feletti szövetségben való érdekeltségére. Ez a szövetség magyarázza például az Európai Parlament két nagy frakciójának törekvését egy föderális európai állam kialakítására. A leendő európai állam azonban, a nevével ellentétben, nem föderáció, hanem, ahogy ezt az Európai Bizottság korábbi elnökétől, José Manuel Barrosótól hallhattuk, egy birodalom, amelyen a kulturális baloldal ideológiája (a kultúrmarxizmus) és a multinacionális tőke érdekei uralkodnak. A mai unión belüli feszültségek talán legfőbb oka a lakosság nemzetállami identitása és a vezetés internacionalista beállítottsága közötti ellentét.

Az eredeti szerződés hatvanadik évfordulójának ünneplése idején rá kell mutatnunk, hogy az alapító atyák elképzelése nem ez volt. Ők az európai nemzetek egymást segítő szövetségében gondolkodtak, most azonban egy birodalom, egy új Babilon épül.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének megáldása Izsákon
2018. október 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója

Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00

Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok

Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.

Lezsák Sándor előadása Pécsett

Pécs, BTK/TTK épület
2018. október 3. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép