Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. október 23. kedd
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Putyin a célkeresztben
2017. szeptember 4.

Vlagyimir Putyin budapesti látogatása alkalmat adott néhány fiatalnak, hogy elővegye a fütyülőjét, ennél komolyabb azonban, ahogy az elmúlt években a nyugati, mondjuk úgy talán, mert pontosabb, hogy az euroatlanti médiában, Putyinnal és Oroszországgal kapcsolatban, csak negatív hírek, sőt hidegháborús hangulatkeltés látott napvilágot.

Hogy időben ne menjünk nagyon messze, néhány napja a Reuters hírügynökség rovatvezetője, Peter Apps írt egy cikket Kommentár: Putyin furcsa háborúja egyre kockázatosabb címmel. A cikk azzal kezdődik, hogy szeptember hónap Kelet-Európa számára ugyancsak nyugtalanító lesz, mert Oroszország a hidegháború befejezése óta a legnagyobb hadgyakorlatát tartja, és a lengyel, ukrán, litván, észt és más államok politikusai nyíltan aggódnak, hogy a határaik közelében a gyakorlat katonai támadás palástolását szolgálja. De hogy jutottunk odáig, hogy az 1985 és 1991 között lezajlott Gorbacsov–Reagan-, majd Gorbacsov–Bush-találkozók szívélyes légkörét, az 1990-es Párizsi Charta az Új Európáért című okmány optimista deklarációját, hogy „a konfrontáció és az európai megosztottság kora véget ért”, egy új hidegháborús légkör váltotta fel?

Kezdjük talán azzal, hogy az orosz csapatok Németországból való kivonása (1990) és a német újraegyesítés során az amerikaiak megígérték Gorbacsovnak, hogyha az egyesített Németország a NATO tagja maradhat, akkor a szervezet Németország határain túl nem terjeszkedik kelet felé. Jack Matlock, aki 1987 és 1991 között Amerika oroszországi nagykövete volt, erről a következőket mondja: „Amikor még a Szovjetunió létezett, mi határozottan biztosítottuk Gorbacsovot, hogyha az egyesített Németország a NATO kötelékében maradhat, akkor a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni”. Ám az ígéretekből semmi sem maradt. Philip Zelikow, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács volt munkatársa szerint amerikai hivatalos emberek a NATO Lengyelországra és más országokra való lehetséges kiterjesztéséről már 1990 őszén, a német újraegyesítésről szóló Kettő plusz négy szerződés aláírása idején kezdtek beszélni. Az amerikai terjeszkedés megideologizálása Charles Krauthammer nevéhez fűződik, akit a Financial Times egy 2006-os cikkében az amerikai külpolitikát a legutóbbi két évtizedben leginkább befolyásoló politikai kommentátorként jellemez. Ő a szerzője a Reagan-doktrínának, és ő határozta meg az Egyesült Államok egyedüli szuperhatalomként való szerepvállalásának igényét a Szovjetunió összeomlását követően. Az amerikai külpolitika meghatározó folyóiratában, a Foreign Affairsben, 1990-ben megjelent, Az unipoláris pillanat című tanulmányában sorra ellentmondott az akkor felmerülő többpólusú világrenddel kapcsolatos elképzeléseknek. Kifejtette, hogy most évtizedekig az Egyesült Államok által uralt egypólusú világrend következik, illetve hogy Washingtonnak mindent meg kell tennie, hogy az ebben a pillanatban kialakult egypólusú világrendet hosszú időn át fenntartsa. „Abnormális időket élünk. Ilyen időkben a biztonság iránti legjobb reményünk – mint a múlt nehéz időszakaiban is – Amerika erejében van, hogy erővel és elszántsággal Amerika vezesse az egypólusú világot, szégyenérzet nélkül fektetve le a világrend szabályait és kikényszerítve annak betartását” – mondja Krauthammer. A jeles kommentátor gondolatait azután Zbigniew Brzezinski fordítja le a gyakorlati politika nyelvére egy 1995-ben ugyancsak a Foreign Affairsben megjelent tanulmányában, amely Egy terv Európa számára: hogyan terjeszkedjen a NATO címet viseli.

A NATO terjeszkedése azután – orosz tiltakozás ellenére – hamarosan meg is indul. Első lépésben 1993-ban létrehozzák a Békepartnerségi programot, ami a NATO-tagság előszobája, majd 1999-ben a Varsói Szerződés három volt tagja (Lengyelország, Csehország és Magyarország) a NATO tagja lesz, és a szervezet 2004-ben újabb hét taggal, közöttük a volt Szovjetunió néhány volt tagországával bővül. Az ellentétek azonban csak a dél-oszé-tiai konfliktussal kezdenek kiéleződni, ekkor az Egyesült Államok már szankciókat alkalmaz Oroszország ellen, de az igazi hidegháborús hangulat a 2014-es ukrán politikai fordulat után alakul ki. Mint ismert az Egyesült Államok sokat áldozott Ukrajna orosz befolyási övezetből való elmozdítására, Victoria Nuland volt amerikai külügyminiszter-helyettes szerint az oroszbarát vezetés leváltása érdekében ötmilliárd dollárt juttattak az ottani demokratikus erőknek. A Majdan téri tüntetők kitartását az is motiválta, hogy – kárpátaljai információk szerint – egy napra annyi pénzt kaptak, mint amennyit – munkával – egy hét alatt lehet megkeresni. Végül azonban az döntött, hogy a tüntetők közé lövettek. Az orvlövészek egyes hírforrások szerint az amerikai magánhadsereg, a Black Water, más néven Academy emberei voltak (hogy mi történt, arról érdekes cikket közölt az internetes BBC: http://www.bbc.com/news/magazine-31359021).

Az oroszbarát vezetés elvesztésével és azzal, hogy Ukrajna NATO-tagsága már 2008-ban, a szervezet bukaresti ülésén szóba került, Oroszország azzal nézett szembe, hogy fekete-tengeri flottájának bázisa, Szevasztopol hamarosan NATO tengerészeti bázis lesz. Ekkor határozta el a Krím többségében orosz lakossága, hogy népszavazással Oroszországhoz csatlakozik. Ukrajna történelmileg bizonytalan területének orosz nyelvű keleti lakói is – főleg az ukrán nyelv kizárólagos használatát előíró nyelvtörvény hatására – az új kijevi vezetéstől való függetlenedés útját választották. Mindez egyelőre feloldhatatlan konfliktust okozott a NATO és Oroszország között. A NATO az orosz inváziótól félő keleti partnerek megnyugtatására évente rendez hadgyakorlatokat az orosz határ közelében, s ezeknek országonként eltérő, de igen elegáns nevük van: Tavaszi vihar, Lángoló kard, Nyári pajzs, Platina sas, Őrző szablya, Gyors szigony. Legutoljára júliusban rendeztek 25 ezer katonával hadgyakorlatot Bulgáriában, Szablyaőrző elnevezéssel, bár talán ez az ország az, amely a legkevésbé fél egy orosz támadástól. Az orosz invázióval való riogatás – hadgyakorlatoktól függetlenül – napi témája az euroatlanti sajtónak, minden esetben kiemelve Putyin diktátori hajlamait.

A nyugati sajtó Putyin-utálata azonban nem az ukrán konfliktussal kezdődött, hanem másfél évtizeddel korábbi időkre nyúlik vissza. Putyin elődjének, Jelcinnek igen jó sajtója volt, nem utolsósorban azért, mert az ország átalakítását teljes egészében olyan radikális reformerek kezébe tette le, mint Jegor Tyimurovics Gajdar és Anatolij Csubajsz, akik amerikai segítséggel (Jeffrey David Sachs és a Harvard-fiúk áldásos közreműködésével) rövid idő alatt olyan helyzetet teremtettek, hogy az orosz természeti kincsek jelentős része néhány – haveri – oligarcha kezébe került. Ekkor gazdagodott meg hirtelen Borisz Berezovszkij, Roman Abramovics, Vlagyimir Guszinszkij, de a közülük legismertebb, Mihail Hodorkovszkij is, aki 300 millió dollárért megvette Oroszország legnagyobb olajvállalatát, a Jukoszt, ami rövidesen már 27 milliárd dollárt ért, és évi 3 milliárd dollár hasznot hozott. Hogy hogyan lehet egy Komszomol-aktivistának egyszerre csak 300 millió dollárja, arról részletesebb felvilágosítást ad Yehezkel Laing a Jerusalem Postban (http://www.rense.com/general68/rise.htm) és George Robinson a The New York Jewish Weekben (http://jewishweek.timesofisrael.com/putins-prisoner/).

Miközben az oligarchák mesés vagyonra tettek szert, Oroszország lakossága nagymértékben elszegényedett. A GDP Jelcin egész ideje alatt előbb nagyobb, később kisebb ütemben, folyamatosan összesen 40 százalékkal csökkent. Az alkoholt Junkerhez hasonlóan kedvelő Jelcin a végére belátta, hogy ez így nem mehet tovább, és jó megérzéssel (és a saját és családja jövőbeni biztonsága miatt is) a rövid idő alatt már kellő ismeretségre és népszerűségre szert tett miniszterelnököt, Vladimir Putyint nevezte meg utódjául. Putyin azután rövidesen nekilátott rendbe tenni az ország gazdaságát, legelőször is visszaszerezni az oligarcháktól Oroszország nemzeti vagyonát. Ekkor menekült el az említett oligarchák jó része Oroszországból, Hodorkovszkij repülőgépéből azonban kifogyott a benzin, mielőtt a határt elérte volna, és a repülőtéren, ahova leszálltak, már Putyin emberei várták. Csalás és adóelkerülés miatt ítélték el, de legnagyobb bűne alighanem az volt, hogy a Jukoszt át akarta játszani az amerikai ExxonMobil cégnek. Hodorkovszkijnak jó kapcsolatai voltak amerikai üzleti körökkel, ezért a letartóztatása és börtönbe zárása hatalmas felháborodást váltott ki a liberális sajtóban, és ez a felháborodás máig is tart.

Az ellenszenvet az ideológiai különbségek is erősítik. Amíg Putyin (és a volt szocialista országok) a kommunizmus bukása után a hagyományos konzervatív értékek felé fordultak, a nyugati intézményeket és pártokat a Frankfurti Iskola kultúrmarxista hívei foglalták el. Mindezek után aligha várható, hogy Putyin a közeljövőben lekerül az euroatlanti média célkeresztjéről.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének megáldása Izsákon
2018. október 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója

Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00

Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok

Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.

Lezsák Sándor előadása Pécsett

Pécs, BTK/TTK épület
2018. október 3. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép