Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. június 24. vasárnap
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Kié lesz az ország?
2018. június 11.

A multik vagyona annyira felhalmozódott, hogy számos cég nagyobb gazdasági erővel rendelkezik, mint egy közepes méretű ország.

Egykori sukorói telekszomszédom, egy öreg bányász, már vagy három éve meghalt, a lánya azóta próbálja értékesíteni néhai apja présházát és szőlőjét, mind ez ideig nem sok sikerrel, ám pár napja megjelent egy kínai érdeklődő. Kápolnásnyék, ahova vásárolni járok, nem egy világváros, egy kínai bolt mégis akad, nem beszélve a Velencei tó túlsó oldaláról, ahol egymást érik a külföldi áruházláncok, névsorba szedve: Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar és Tesco. Ha lenne egy, az egy négyzetkilométerre eső külföldi áruházláncok számában meghirdetett világverseny, Gárdony bizonyára meg is nyerné. Közben hallom, a CBA-t is el akarják adni az Aldinak.

Hogy lesz-e kínai szomszédom, nem tudom, mert a vevőjelölt belevágott egy kapával abba a murvába, amit itt földnek mondanak, és amelyben más nemigen terem meg, mint a szőlő. Az ugyanis a sziklában öt méterre is képes leküzdeni a gyökerét egy kis vízért az ország egyik legszárazabb vidékén. Szőlőt ilyen kis parcellán pedig már nem akar művelni senki, akik valaha csinálták, kihaltak, gyermekeik pedig, ha egyáltalán Magyarországon élnek, semmi érdeklődést nem tanúsítanak az olyan növény iránt, amely nem szereti az egyenes derekú embert (a szőlőt ugyanis metszeni, kötözni és kapálni kell). Így legfeljebb akkor lesz kínai szomszédom, ha ruhaboltot akarna itt nyitni, de hát az már van Kápolnásnyéken, túl nagy lenne a konkurencia.

Az eset mégis elgondolkodtatott, hogy ha úgy megy minden a továbbiakban is, mint az elmúlt néhány évtizedben, akkor mi lesz az országból, mondjuk egy olyan időtáv alatt, mint visszafelé nézve Kossuth és Széchenyi kora.

Soha nem voltam híve az ország túlságos kitárulkozásának, egyetértettem John Maynard Keynessel, aki a múlt század nagy gazdasági válsága után kifejtette azt a véleményét, hogy minden országnak alapvetően meg kell termelnie azt, amire szüksége van, és csak azt szerezze be nemzetközi kereskedelem útján, amit saját maga nem vagy csak túlságosan nagy ráfordításokkal tud megtermelni. „Lehet, pénzügyi számítások előnyösnek mutatják, hogy megtakarításaimat a világ azon tájain fektessem be, ahol a legmagasabb a tőkemegtérülés vagy a kamat. De egyre több tapasztalat utal arra, hogy a tulajdonos és a működési terület közötti távolság rosszat tesz az emberek közötti kapcsolatokban, valószínű, vagy inkább bizonyos, hogy hosszú távon feszültségekhez és ellenségeskedéshez vezet, ami érvényteleníti a pénzügyi számításokat. Ennek következtében azokkal szimpatizálok, akik inkább minimalizálni, mintsem maximalizálni akarják a nemzetek közötti összefonódást. Az eszmék, a tudomány, a vendégszeretet, az utazás – ezek azok, amelyek természetüknél fogva nemzetköziek. De a javak készüljenek helyben, amikor csak az racionálisan lehetséges, és mindenekelőtt a hitelezés maradjon nemzeti keretek között. Ennek ellenére azt mondom, hogy akik arra szánják el magukat, hogy a meglévő összefonódásokat szétbontsák, azoknak lassan és óvatosan kell eljárniuk. Az átalakítás nem történhet a gyökerek feltépésével, hanem úgy, hogy egy növény fejlődésének lassan új irányt szabnak” – írta Keynes, és bizony a nyolcvanvalahány évvel ezelőtti figyelmeztetés teljes mértékben érvényes ma is.

Keynes a National Self-Suffiency (Nemzeti önellátás) című és a The Yale Review 1933. évi negyedik számában megjelent cikkében azt is felveti, hogy a liberális piacgazdaság híveit meggyőzni nem lehet, tehát a változáshoz le kell győzni őket, mint ahogy a harmincas években ez a világ számos országában meg is történt, gondoljunk csak az amerikai New Dealre.

A magyar rendszerváltás kitűnő példája Keynes igazságának. A neo­liberalizmus lázában végrehajtott folyamat nemcsak százéves iparágakat rombolt le, de a mögöttük lévő ipari kutatási hátteret is. Amit ma a magyar gazdaság növekedésének látunk, az döntő mértékben a Magyarországra betelepedett külföldi vállalatok exportteljesítménye, a belföldi ipar állapotát jelző mutató, az ipar belföldi értékesítése ma is csaknem harminc százalékkal az 1989-es szint alatt van (ahová a rendszerváltás során 1991-re visszaesett), míg a külföldi vállalatokra épülő export majdnem a tízszeresére növekedett.

Mindez azt jelenti, hogy hazánk rendkívüli mértékben kitett a multinacionális cégek általunk nem kontrollálható üzletpolitikájának. Ezen a helyzeten az ország szuverenitása és gazdasági biztonsága érdekében mindenképpen változtatni kell, ugyanakkor a szokványos közgazdasági kalkulációk szerint ez lehetetlen, mivel az uniós szabályok nem engedik, hogy piacainkat védjük, vállalatainkat sem támogathatjuk. Holott valamennyi mai fejlett ország gazdaságfejlődésének korai szakaszában ezt tette. A legnagyobb innováció lenne megoldást találni az uniós kényszerzubbonyban erre a problémára.

Keynes, aki azt írja magáról, hogy „ahogy a legtöbb angol embert, engem is úgy neveltek, hogy tiszteljem a szabad kereskedelmet, nemcsak mint egy gazdasági doktrínát, amelyben egy racionális és művelt ember nem kételkedhet, hanem szinte úgy, mint egy erkölcsi törvényt”, megindokolja, miért tért el az Angliának oly sok hasznot hozó elvektől és felveti, választási lehetőség van a profitmaximálás racionalitása és a társadalmi racionalitás között.

Nekünk (és más uniós országoknak) is választási lehetőségünk van például abban, milyen mértékben hozzuk be az olcsó kínai könnyűipari termékeket, és milyen mértékben adunk lehetőséget a hazai könnyűiparnak, hogy azoknak a hátrányos helyzetű rétegeknek adjon munkát, melyek szükségképpen csak alacsonyabb kvalifikációt igénylő munkahelyeken foglalkoztathatók. Ami a piacgazdasági logika szerint ésszerűnek látszik, lerombolhatja a társadalmat. Példákért nem kell messzire menni, a hazai, már-már integrálódni látszó cigányság számára is hatalmas, máig ható traumát jelentett, hogy a neoliberális rendszerváltás elsősorban azokat a munkahelyeket szüntette meg máról holnapra, ahol ők dolgoztak.

De van más is. Amióta a világ világ, a szabad piac mindig a vagyonok szélsőséges felhalmozódásához, a másik oldalon pedig elszegényedéshez vezetett. A felhalmozódott adósságok elengedéséről egy több mint négyezer éves agyagtábla tudósít bennünket (a mezopotámiai Lagasban történt, Kr. e. 2300 táján). Napjainkra a multinacionális cégek vagyona oly mértékben felhalmozódott, hogy számos cég nagyobb gazdasági erővel rendelkezik, mint egy közepes méretű ország. Ez a gazdasági hatalom természetszerűleg összefonódik a politikával, pontosabban a saját érdekében befolyásolja azt. Soros György tevékenysége csak a jéghegy csúcsa, Brüsszelben mintegy tizenötezer lobbista tevékenykedik, bizonyára nem hiába fizetik őket.

És akkor még nem beszéltünk a demográfiai helyzetről és a bevándorlásról, amelynek hosszú távú lefolyása alapvetően fogja befolyásolni jövőnket. Hosszú távon egyértelmű érdekünk lenne, ha a közép-európai régióval együtt kilépnénk az unióból, és önálló entitásként a saját érdekeinknek megfelelően alakítanánk sorsunkat. Sajnos azonban minden hosszú távon ható cselekedetet rövid távon kell végrehajtani, s a példák azt mutatják, hogy ez egyáltalán nem könnyű. A görögök kormányra juttattak egy olyan pártot, amelynek vezetői világosan látták, hogy Görögország hosszú távú érdeke az euró­zóna elhagyása, mégsem tudták a kilépést végrehajtani. Olaszország új kormányának is ez a nézőpontja, de kérdés, hogy bármit is képes lesz e tekintetben tenni. Nagy Britannia az unióból való kilépés mellett döntött, ám hatalmas erők követelnek újabb népszavazást, és az EU vezetése mindent megtesz, hogy a kilépést (az esetleg ezen gondolkodók elriasztása érdekében) minél nehezebbé tegye.

Nem kedvező kilátások, mégsem azért írok erről, hogy bárkit is elkeserítsek, sokkal inkább azért, hogy a figyelmet felhíva mozgósítsak. Még nem késő, ám tudomásul kell vennünk, hogy az ország jövőjének biztosítása áldozatokat kíván a jelenben, mint ahogy ez történelmünk során mindig is így volt.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
XXIV. Országos Polgárőr Nap és VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle
2018. június 23.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép