Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szabolcs Attila
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2017. szeptember 19. kedd
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Honszeretet
2017. augusztus 15.

Michael Rubens Bloomberg 1942-ben született Bostonban, egy Kelet-Európából bevándorolt zsidó család gyermekeként. Bloomberg a John Hopkins Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, majd 1966-ban a Harvard posztgraduális képzése keretében az üzleti tudományok mestere lett (Master of Busi-ness Administration – MBA).

Az ott tanultakat nyilván jól elsajátította, mert néhány évvel később már a Salamon Brothers partnere, majd 1981-ben tízmillió dollárral megválik az intézménytől, és saját céget alapít, amelyet ma Bloomberg L.P.-nek ismerünk, és amely tizenkilencezer alkalmazottjával és évi kilencmilliárd dolláros bevételével a világ egyik legnagyobb üzleti információkat szolgáltató cége.

Michael Bloomberg vagyonát ma ötvenhárommilliárd dollárra becsülik, az Egyesült Államok hatodik leggazdagabb embere, és a világrangsorban is az első tíz között van.

Rudy Giuliani utódaként 2001-ben New York város polgármesterévé választják, és ezt a posztját három cikluson keresztül megtartja. Mint polgármester nagyvonalú tervet hirdet meg New York hosszú távú fejlesztésére, negyedszázadon belül a világ első, környezetvédelmi szempontból fenntartható egységévé akarja fejleszteni a várost. Felemelte a tanárok fizetését, egyötödével csökkentette a város káros gázkibocsátását, és egymillió fát ültettetett. Politikai nézeteit tekintve hol demokrata, hol republikánus: társadalmi kérdésekben a liberálisokkal ért egyet, üzleti kérdésekben a szabadkereskedelem híve.

Bloomberg személye azért érdekes a számunkra, mert július végén a Der Spiegel hosszú riportot készített vele. Főleg az érdekelte a német liberális hetilap újságíróját, Juliane von Mittelstaedtet, hogy a környezetvédő aktivista Bloomberg hogyan viszonyul a párizsi klímaegyezményből kivonuló Trump politikájához.

A kérdező ugyanaz a Juliane von Mittelstaedt, aki ez év márciusában A rossz példakép című írásában azt írta, hogy az EU-nak a rendelkezésére álló legélesebb fegyverrel, a jövőbeni uniós támogatások megvonásával kell fellépnie Orbán Viktor ellen, s ezt azután a hazai liberális média hosszasan méltatta is.

A hölgynek Trumpról sem jobb a véleménye, a Bloomberghez intézett első kérdés így hangzott: „Az egész világot sokkolta Donald Trump döntése, hogy kivonul a párizsi egyezményből, de ön azt mondta, hogy ez nem számít túl sokat. Miért olyan optimista?” De nem is a klíma ügye volt a lényeg, hanem Trump demokráciára való veszélyessége. „Úgy gondolja, hogy Trump veszélyes az amerikai demokráciára?” – hangzott a kérdés. Erre a politikai korrektség szabályai szerint azt kellett volna válaszolni, hogy nagyon is, de Bloomberg nem azt válaszolta, hanem azt, hogy a demokrácia nincs veszélyben, sőt még azt is hozzátette: „Most én személyesen azt mondom, hogy segítenünk kell őt. Én nem szavaztam rá. Nem gondoltam, hogy ő volt a megfelelő személy. De ha egyszer megtörtént a választás, és őt megválasztották, akkor mint állampolgároknak az a felelősségünk, hogy segítsünk neki.”

Ezen azután a kérdező meg is botránkozott: „Segíteni neki? Azt hittem, hogy önnek szinte mindenben alapvetően más véleménye van.” Igen, válaszolta Bloomberg, a legtöbb dologban, például az egészségügyi reform kérdésében (Obamacare), az adók csökkentése kérdésében. Nem szabad csökkentenünk az egészségügyi kiadásokat annak érdekében, hogy az adókat csökkenthessük. „Akkor miért nem lenne boldog, ha Trump elbukik a programjával?” – jött a következő kérdés. Azért, válaszolta Bloomberg, mert annak végül is az lenne az üzenete, oh, Trump megpróbálta megvalósítani, amit ígért, s a liberálisok voltak, akik ebben megakadályozták. Felejtsük el, hogy valójában a Republikánus Párt az, ahol nem tudja megszerezni a szükséges szavazatokat. És igaz, ami igaz, szeretném megváltoztatni a nézeteit – igaz, hogy sok mindent utálok, amit csinál. De én itt élek. A gyermekeim és az unokáim is itt élnek. És nem akarom, hogy (Trump) elbukjon. Az beteg dolog lenne, és nem tenne jót a gyermekeimnek. Azt akarom, hogy Trump sikeres legyen.

Ez volt az a mondat, amiért az előzményeket és az egész cikket megírtam. Világos az üzenet: nem értek egyet azzal, amit csinál, de az ország érdeke és a jövő generációi¬nak is az az érdeke, hogy a vezető (és ezzel együtt az ország) sikeres legyen. Így gondolkodik egy olyan ember, aki elkötelezettséget érez azon ország iránt, ahol született, és amelyet esetleg a hazájának is tekint.

Szomorú kötelezettségem, hogy a nemzetközi sajtót – harminc-negyven internetes honlapot – heti rendszerességgel (a heti cikkeim miatt) átnézzek. Azért szomorú, mert úgy általában kevés vigasztalót lehet találni bennük, meglehetősen zavar például az a háborús uszítás, ami dől a liberális sajtóból (többek között a Der Spiegelből is), de különösen elszomorítanak a Magyarországról szóló, szinte kivétel nélkül negatív tudósítások. Ebben az a legszomorúbb, hogy forrásuk közvetve vagy közvetlenül egyértelműen a hazai liberális értelmiség. Elég sokat voltam kinn Brüsszelben, hogy tudjam, a nyugatiakat nemigen érdekli az, ami az Elbától vagy a Lajtától keletre történik. Nem ismerik ezen országok nyelveit, és fogalmuk nincs arról, hogy hol rendezik Tusványost. Ha valamit tudnak, akkor azt az itteniektől és az itteniek tolmácsolása szerint tudják.

Semmi bajom nincs azzal, hogyha valakinek nem tetszik a kormány politikája és azt hangosan kritizálja, vagy szidja a politikusokat. Egészen más a helyzet azonban, ha ezt kiviszi a nemzetközi sajtóba. Hiába mondják, hogy csak a kormányt, csak Orbánt vagy csak a Fideszt kritizálják, a kritika az ország egészének megítélésére kihat. Bennünket sem érdekel, hogy kinek van igaza, ha mondjuk Brüsszel főterén a flamandok és a vallonok összeverekednek, legyintünk rá: ilyenek a belgák.

Hogy mit írnak rólunk, arról példaképp csak néhány cím az utóbbi idők nyugati sajtójából: „Magyarország az EU első gazemberállama? Orbán Viktor és hosszú menetelése elfelé a szabadságtól” (New States¬man); „Orbán Viktor áttér Európa sötét oldalára” (Financial Times);

„A korrupció bűze Orbán Magyarországán” (Der Spiegel). De leginkább az antiszemitizmus vádja az, ami előkerül, ha Magyarországról van szó, miközben ha zsidó honlapokat, vagy akár egy Budapest-műsorkalauzt nézünk, akkor virágzó zsidó kultúráról, fesztiválokról, zenei eseményekről értesülünk. Legutóbb is a Jerusalem Postban megjelent egy cikk „Magyarország virágzó zsidó közössége növekvő antiszemitizmussal és holokausztrevizionizmussal néz szembe” címmel, amely először idilli képet fest a megújult zsidó negyedről: „Sétáljon a budapesti történelmi »zsidó negyed« macskaköves utcáin a Dohány utcai mór stílusú, gazdagon díszített Nagy Zsinagóga bejárható körzetében, és élénk városi közösséggel találkozik. A díszes, újonnan felújított Habsburg-kori épületek között a Hummus Bár közelében egy elegáns kóser étterem áll, míg egy közeli bisztró minden vendégét a hagyományos fűszeres zsidó szendvicsekkel várja. Az épület közelében, ahol Theodor Herzl született, néhány ajándékbolt található, feldíszítve varázslatos zsidó régiségekkel, ezüst hanukai gyertyatartók, hímzett kipák és bőrkötésű imakönyvek találhatók itt. Klezmer zene hallatszik valahonnan, és dekoratív Dávid-csillagok mindenütt.” Ezt követi azután az elmúlt néhány év pedáns rendszerbe foglalt összes vádja a növekvő magyar antiszemitizmusról. Majd megszólal Köves Slomó rabbi, aki azt mondja, hogy a két kezén megszámolhatná, hogy az elmúlt két évtizedben Magyarországon hány verbális bántalmazást kapott, míg nemrég Párizsban négy nap alatt öt negatív tapasztalata is volt, igaz, araboktól. Ezzel kapcsolatban Köves egy figyelemre méltó észrevételt is tesz: „Természetesen, ha látod egy gyermek szenvedését, segíteni akarsz, de ha egyszer a fundamentalista iszlám beágyazódik a társadalomba, akkor sokkal keményebb időkkel nézel szembe. A Tóra azt mondja, hogy segítsünk a rászorulókon, de azt nem mondja, hogy eközben legyünk öngyilkosok.” Lehet azonban, hogy amit mond, nem autentikus, mert a Chabad-Lubavics-féle haszid vallási irányzatot képviselő Kövest a cikk idézőjelben, „úgynevezett zsidóként” említi.

Kevesen írtak olyan szépen a hazáról, mint Radnóti Miklós: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám itt, e lángoktól ölelt / kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.” Tudjuk, milyen sorsa volt, utolsó versé¬ben írhatta volna, hogy ezek a fasiszta magyarok megölnek engem. De nem azt írta, hanem, hogy: „Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek.”

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
XIV. Tevékeny Élet Fesztivál
2017. szeptember 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Mindszenty-zarándoklat a Városmajorból Máriaremetére

Budapest,
2017. szeptember 16.

XIX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Kiskunfélegyháza
2017. szeptember 8-19.

III. Magyar Értékek Napja

Budapest, Szent István bazilika előtt
2017. szeptember 9.

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép