Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum
Videogaléria
a
További videókTovábbi videók

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. december 16. vasárnap
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Hamburgi kézfogó
2017. július 22.

A Három Tenger kezdeményezés jó lehetőség Közép-Európa számára, hogy viszonylagos függetlenséget szerezzen Európa nagyobb hatalmaival szemben.

Valaha, a nyolcvanas években részben hozott anyagból, részben a saját fejem után hosszú távú koncepciók gyártásával foglalkoztam, mely koncepciókból néha kormány-előterjesztés lett. Egy ilyen alkalommal, a külgazdasággal foglalkozó résznél beírtam, hogy erőteljesebben kellene fejleszteni a kis KGST-országokkal való kereskedelmi együttműködést. Na, ezt a szöveget jó vastagon kihúzták, mondván „ez volt benne a politikum”, vagyis az a rész, amit a hazai politika, talán nem is magától, hanem a Nagy Testvér nemtetszésétől félve nem akart látni.

A kis KGST többé-kevésbé megfelelt a mai Három Tenger kezdeményezés országainak. A KGST kereskedelmi kapcsolatok ugyanis úgy néztek ki, mint – elnézést a hasonlatért – egy malacait szoptató anyakoca. Kapcsolat lényegében csak az egyes országok és a Szovjetunió között létezett, a kisebb KGST-országok közötti kereskedelem minimális volt, én pedig úgy gondoltam, jó lenne ezen változtatni.

Két évtizeddel később azért szavaztam az uniós belépés ellen, mert az volt a véleményem, hogy a szovjet befolyástól megszabadult és a piacgazdaságra áttérő országoknak előbb egymás között kellene kifejleszteni a piacgazdaság eszközrendszerét, és csak miután ily módon megerősödtek, kellene óvatosan nyitniuk a Nyugat felé. A volt kis KGST-országok nagyjából azonos fejlettségűek voltak, vállalataik között sem a technológiai fejlettség, sem a piaci erő tekintetében lényeges különbség nem volt, így az egymás közötti versenyben azonos esélyekkel indulhattak volna.

A nyugati nyitással azonban piacainkat egyszerűen odaadtuk a nálunk technológiailag jóval fejlettebb és piaci erő (tehát tőkeellátottság, marketingismeretek, értékesítési hálózatok stb.) tekintetében sokkal erősebb nyugati vállalatoknak. Ráadásul e tekintetben Magyarország az élen járt az óvatosabb lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal és különösen a szlovénokkal szemben, ami részben magyarázza ezen országok gyorsabb fejlődését a rendszerváltozás óta eltelt időben.

Az említett ötleteimmel azonban sem politikai sem szakmai fórumokon nem arattam különösebb sikert, a politikusok, és a „jónép” is meg volt veszve a mielőbbi nyugati csatlakozásért. Gondolom ez másutt is így lehetett, mert a kilencvenes években a volt szocialista országok egymással versengtek, hogy ki legyen előbb az unió tagja. Úgy gondolták, hogy a legjobb tanulót az Európai Unió bizonyára megjutalmazza. (Most ugyanilyen nyomás tapasztalható az euró bevezetése érdekében, holott a görög és persze az olasz és a francia példa is jól mutatja, hogy mi az eredménye annak, ha kevésbé versenyképes országok adják fel saját gazdaságpolitikai mozgásterüket.) De akkor azt kaptam a fejemhez, hogy a lengyelekkel? A csehekkel? Mit képzelek? Ezektől nem tudunk technológiát átvenni. Mert persze a nyugati csatlakozást úgy képzelték el (nézzük meg a korabeli privatizációs dokumentumokat), hogy a nyugati vállalatok idejönnek, és mind technológia, mind vezetéstudomány szempontjából rendbe teszik a magyar ipart és szolgáltatásokat.

A visegrádi együttműködést is sokan megkérdőjelezték és sokáig valóban inkább csak jelképesen működött. Ám az utóbbi években egyre inkább kiderült, hogy a négy ország politikájának bizonyos kérdésekben való összehangolása nagyon is eredményes lehet, mint ahogy eredményes volt az egyezmény előképe, az 1335-ben a magyar a cseh és a lengyel király által Bécs árumegállító jogának megkerülésére létrehozott egyezség.

 

A legújabb, a lengyelek és a horvátok által tavaly meghirdetett Három Tenger kezdeményezés a V4 kiterjesztett változata lehet, amelyben részt vesznek a Balti-tengertől az Adriáig és a Fekete-tengerig terjedő térség országai. Az együttműködést bejelentő közös nyilatkozat indoklásul kijelenti: „Felismerve Közép- és Kelet-Európa gazdaságai és infrastruktúrája északtól délig való összekapcsolásának jelentőségét az európai egységes piac teljessé tétele szempontjából, tekintetbe véve, hogy eddig a legtöbb erőfeszítés Európa keleti és nyugati felének összekapcsolására irányult.” Jobb egy felismerés később, mint soha.

A nyilatkozat szerint az együttműködés fő területei a meglévő kapcsolatok kibővítése az energetika, a közlekedés, a kommunikáció és a gazdasági ágazatok között. Az egyes projektekben való részvétel nem kötelező, az önkéntességen és kormányközi megállapodásokon múlik, de a részt vevő országok a közös érdekeiket együttes erővel védik. A kezdeményezés egyik leghatározottabb támogatója Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök. A lengyelek szerint a kezdeményezés három alapelvre épül: az egymás iránti politikai bizalomra, a vállalkozások stratégiai tervezésére és az egyes projektek kereskedelmi fenntarthatóságára. Ez annyit jelent, hogy az együttműködés a valóságból nem pedig távoli álmok erőltetéséből indul ki, mint a Brüsszel által szorgalmazott „egyre szorosabb unió”.

A Három Tenger együttműködés létrehozása kétségtelenül alapvető lengyel érdek. Lengyelországnak, de a balti államoknak is, történelmileg indokolt aggályai vannak mind a keleti, mind a nyugati szomszédsággal kapcsolatban. Hasonló kezdeményezés Józef Pilsudski lengyel államfő részéről, intermarium néven, már a két világháború között is előfordult, ami részben a valamikori lengyel–litván nemzetközösség utóérzete volt, de fő célja a közép-európai országok védelme lett volna a keleti és nyugati szomszédokkal szemben. A kezdeményezés nem kapott nagy nemzetközi támogatást és nem is valósult meg, bár Pilsudski félelmeit később a történelem igazolta. A lengyelek most hangsúlyozzák, hogy a Három Tenger kezdeményezés nem azonos a Pilsudski-féle intermariummal, ám félő, hogy a keleti és nyugati szomszédok tetszését így sem fogja elnyerni.

Lengyelország nyilvánvaló célja, hogy a közép-európai együttműködéssel az egyoldalú orosz energiafüggőséget csökkentse, ami nem különösebb érdeke az oroszoknak, a tizenkét ország Európai Unión belüli összefogása pedig (például a migráció, vagy az „európai értékek” ürügyén az egyes országok belső ügyeibe való beavatkozás tekintetében) bizonyára Brüsszel nemtetszését fogja kiváltani. A tizenkét ország lakossága ugyanis az Egyesült Királyság nélküli unió lakosságának egynegyedét teszi ki, ami ugyan nem elég a blokkoló kisebbséghez az unió döntéshozatalában (ahhoz a lakosság harmincöt százaléka szükséges), de ha a sok tekintetben hasonló cipőben járó valamely nagyobb dél-európai országgal a tizenkettek összefognak, akkor már komolyan korlátozhatják Brüsszel centralizációs törekvéseit.

A Három Tenger kezdeményezés az európai értékek meghatározása szempontjából is nagy jelentőségű. Az egy Ausztria kivételével ezekben az országokban a legutóbbi időkig a hagyományos kommunista ideológia uralkodott, ami miatt Európának ezen a részén a nemzetállamokat és az egész történelmi Európát a maga tradicionális értékeivel együtt felszámolni igyekvő kultúrmarxista ideológia nem nyert teret és a társadalom túlnyomó többsége immunissá is vált az ilyen kizárólagosságra törekvő eszmékkel szemben. Ha a tizenkét országból legalább tizenegy (Ausztria e tekintetben kérdéses) együttes erővel lépne fel a hagyományos európai kultúra és értékek, továbbá a nemzetállami lét védelme érdekében, akkor gátat lehetne szabni az önkontrolljukat és realitásérzetüket teljesen elvesztő brüsszeli politikusok tobzódásának. Az ideológiai együttműködés a hagyományos értékeink védelme érdekében a jelenlegi helyzetben legalább olyan fontos, de lehet, hogy még fontosabb, mint a gazdasági együttműködés, mert, ha mint nemzetállamokat felszámolnak bennünket, a gazdasági együttműködés is értelmét veszti.

Végül a közép-európai együttműködésnek geopolitikai jelentősége is van. Bár a tizenkettek külpolitikai kérdésekben, különösen az Oroszországgal való viszony tekintetében nem értenek egyet, az angolszász hatalmakkal együtt jó esetben mérsékelhetik a nagyobb európai hatalmak túlzott ambícióit. Sajnos rossz esetben az események a konfrontáció éleződése irányába is fejlődhetnek, ezért alapvető, hogy a tizenkettek külpolitikáját az érzelmek és egyesek területnagyobbítási törekvései helyett a realitásokra építő, józan gondolkodás határozza meg.

A Három Tenger kezdeményezés jó lehetőség Közép-Európa számára, hogy viszonylagos függetlenséget szerezzen Európa nagyobb hatalmaival szemben, ami a részt vevő országok alapvető érdeke. Reménykedjünk tehát, hogy a tavaly indított kezdeményezés tartós együttműködés alapjait rakta le.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Faluszépítő Társaskör negyedik összejövetele Lakiteleken
2018. december 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért

Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00

Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019

Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00

Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét

Budapest
2018. november 17-18.

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép