Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. október 17. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Európai Unió 2.0
2017. november 25.

Az alapító atyák egy egyre szorosabb unióban (ever closer union) gondolkodtak, de azt nem határozták meg, hogy milyen formája lenne, és hogyan is működne ez az egyre szorosabb unió.

Amit megalapítottak, az Európai Gazdasági Közösség, jól működött egészen az 1992-es maastrichti szerződésig, amely a korábbi Közös Piacból létrehozta az Európai Uniót. A változások azonban már az Egységes európai okmánnyal (1986) megkezdődtek, amely új területekre terjesztette ki a többségi szavazás elvét (a korábbi egyhangúsággal szemben), és politikai kérdésekben is előirányozta az együttműködést. A maastrichti szerződés további területeken növelte Brüsszel hatalmát (vagyis szüntette meg a tagállami vétó lehetőségét), de a legnagyobb változás a monetáris unió létrehozása volt, amelynek nyomán az egységes pénzt, az eurót az évtized végéig fokozatosan bevezették. Az Egységes európai okmánnyal és a maastrichti szerződéssel az unió fejlődési irányát megszabó erők (a láthatóak és a láthatatlan háttér) egyre inkább elveszítették kapcsolatukat a realitásokkal, s ezzel együtt az egyre bővülő és így heterogénebbé váló unió lakosságával.

Az utolsó, az integráció feltételeit még reálisan tárgyaló dokumentum az 1977-es MacDougall-jelentés volt, amely egységes és szövetségi államok (például Franciaország és Németország) gyakorlatából kiindulva azt vizsgálta, hogy a költségvetések oldaláról mi az integráció feltétele, és arra a következtetésre jutott, hogy az integráció elmélyülésével a központosított jövedelmek arányának is növekednie kell, hogy az elmaradottabb tagállamokat vagy térségeket felzárkóztassák, a társadalmi különbségeket mérsékeljék. E tanulmány szerint teljes integráció esetén a GDP tizenöt-húsz, az integráció egy alacsonyabb fokán (ahol most tartunk) a GDP öt-hét százalékát szükséges központosítani a felzárkóztatás és a társadalmi különbségek csökkentése érdekében.

A MacDougall-jelentést azonban a nyolcvanas évek végére elfelejtették. Másfél évtizedes, az Európai Parlamenthez kapcsolódó munkám során soha nem hallottam vagy olvastam, hogy valaki is hivatkozott volna erre a jelentésre. A feledékenység természetes oka az, hogy a tanulmány egyértelműen bizonyítja, egyszázalékos közös költségvetés mellett (ami a jelenlegi) szó sem lehet semmiféle „egyre szorosabb” unióról.

A monetáris unióról is minden szakértő jó előre megmondta, hogy nem fog működni. A híres közgazdász, Milton Friedman 1997-ben, a Wall Street Journalnak például a következőket mondta: „Már hosszú idő óta az a véleményem, hogy az euró hátrányai meghaladják az előnyeit. Az eurózóna potenciális tagjai sem elegendően rugalmas bérekkel és árakkal, sem elegendően mobil munkaerővel, sem pedig megfelelően hatékony pénzügyi mechanizmussal nem rendelkeznek, amelyek kompenzálhatnák a rugalmas valutaárfolyam elvesztésének hatását. A valószínű eredmény az lesz, hogy az övezetben az egyes országokat eltérő módon érintő külső hatások, amelyeket az árfolyamok megváltoztatásával könnyedén kezelni lehetett volna, megosztó politikai vitákká alakulnak át, és az egyes országok közötti politikai feszültségeket fogják növelni. A politikai egyesülés megteremtheti a pénzügyi unió feltételeit, de egy nem megfelelő feltételek mellett bevezetett monetáris unió a politikai egyesülési folyamat akadálya lesz.” Pontosan ez történik most. Egy másik neves közgazdász, a belga Paul De Grauwe is azt az álláspontot képviseli, hogy az egyetlen reális együttműködési forma a szabad kereskedelmi térség.

Vezető politikusok szájából az utolsó kritikus, de már alig hallatszó hangok az ezredforduló környékén hangzottak el. Jacques Chirac francia elnök például a német parlamentben, a Bundestagban tartott beszédében – Joschka Fischer német külügyminiszter föderációt sürgető beszédére válaszolva – kategorikusan elvetette, hogy az EU nemzetek fölötti szuperállammá váljék. Az 1999 és 2005 közötti francia külügyminiszter, Hubert Védrine is hasonló véleményt fogalmazott meg, miután a franciák elutasították az európai alkotmányt: „E téboly minden egyes szakaszában 1996–2005-ig, sokkal ésszerűbb választási lehetőségek lehettek volna, nyugodtabb ritmusban mehettek volna a dolgok, nem mélyült volna el az elit és a lakosság közötti szakadék… Azonnal véget akartak vetni a nemzetállamoknak. Minden, ami nem ezt a célt szolgálta, eretnekségnek számított és küzdeni kellett ellene… Mivel időről időre meg kellett kérdezni az embereket, azt mondtuk nekik, hogy nincs más választásuk, hogy ami történik, az az ő érdekeiket szolgálja, és hogy minden halasztás vagy ellenszegülés az egoizmus, a befelé fordulás jele, a mások gyűlöletének, az idegengyűlöletnek, sőt a Le Penizmus vagy a fasizmus megtestesülése.” (Irish Times 2005. augusztus 8.)

Magam úgy kerültem kapcsolatba az Európai Parlamenttel, hogy amikor 2002-ben az Európai Konvent civil szervezeteket kérdezett meg Európa jövőjéről, jelentkeztem egy hazai felméréssel arról, hogy „Milyen Európát akarunk”. A felmérés során, amely tizenöt kérdést tartalmazott, civil szervezeteket, főleg szakszervezeteket kérdeztem meg véleményükről. A százhuszonkilenc beérkezett válasz eredménye reprezentatívnak semmiképpen sem tekinthető, ám jellemző fő iránynak igen.

Amit ki lehet emelni a válaszok közül, elsősorban talán az, hogy a válaszadók egyértelműen elkötelezettek voltak a nemzetállami együttműködés mellett (71 százalék) a föderációval szemben (29 százalék). Az európai értékekre vonatkozó kérdések közül a szociális piacgazdaságnak és az európai kulturális hagyományoknak volt a legnagyobb támogatottságuk (ötven, illetve 17 százalék), míg az olyan, jelenleg Brüsszel, illetve az Európai Parlament által számon kért értékek, mint a tolerancia, a demokrácia védelme, a multikulturális sokszínűség öt-tíz százalékos támogatottságot élvezett.

Ráadásul a megkérdezettek főleg a baloldalhoz voltak köthetők, például a legbaloldalibbnak tekinthető Münnich Ferenc Társaságtól beérkezett válaszok teljes egészében elutasították a föderáció gondolatát, és hitet tettek a nemzetállami együttműködés mellett. Nem igaz tehát, hogy a baloldali választók a nemzetek felettiséget támogatnák, a baloldali pártok vezetése az, amely eltért a választók értékrendszerétől (az érintettek ezt lassan kezdik felismerni, ezért csökken a hagyományos baloldali pártok támogatottsága).

Az érdekes és tanulságos válaszok közül talán még egyet érdemes kiemelni, azt, hogy ki mennyit adna be a jövedelméből a közösbe. A válaszolók egyharmada semmit, legalábbis addig, amíg jövedelme el nem éri az uniós átlagot. Kétharmad azonban már most is hajlandó lenne jövedelme egy-két százalékát a közös célokra (tehát esetleg mások megsegítésére) fordítani, de mondjuk tíz százalékot már csak minden tizedik megkérdezett adna. Ez a hajlandóság egyben behatárolja az integráció fokát is, a GDP egy-két százalékából nem lehet szövetségi államot működtetni, legfeljebb egy lazább nemzetállami együttműködést. Bár a felmérés a magyarországi gondolkodást tükrözi, a témára vonatkozó nemzetközi irodalom (például a Nemzeti Konventen részt vevő mintegy háromszáz civil szervezet anyagaiból kibontakozó kép) ehhez hasonló gondolkodást tükröz, és tegyük hozzá, ezzel egyező a nemzetközi pénzügyi és gazdasági szakértők véleménye is.

Mindebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy az unió jelenlegi vezetésének értékrendje és politikája tökéletesen eltér, mondhatni az ellenkezője annak, mint amit szakértők reálisnak tartanak, és amit az európai polgárok is támogatnának. Ideje lenne tehát felvázolni egy alternatív koncepciót (EU 2.0), amihez első lépésként talán az szolgálhatna, ha az ismertetetthez hasonló felmérést végeztetnénk el valamennyi uniós országban. Mivel ilyen felmérésre az unió közvélemény-kutató intézménye, az Eurobarometer tökéletesen alkalmatlan, célszerű lenne a lényegesen függetlenebb amerikai Pew Research Centert, esetleg a Gallupot felkérni a feladat elvégzésére.

A V4-ek politikájuk alátámasztására egy független felmérés eredményeit jól kihasználhatnák, és az eredményeket látva az unió vezetése nem vádolhatná a visegrádiakat azzal, hogy lényegesen eltérnek az európai értékektől. A brüsszeli támadásokkal szembeni passzív védekezés tehát nem elég, kezdeményezőként kell fellépni, vagyis alternatívát kell felmutatni az unió jelenlegi vezetésének elképzeléseivel szemben, mégpedig olyat, amelyet az európaiak nagy többsége támogat, és egyúttal a szakértők támogatását is élvezi.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója

Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00

Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok

Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.

Lezsák Sándor előadása Pécsett

Pécs, BTK/TTK épület
2018. október 3. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép