Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. június 24. vasárnap
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Deklarált semmitmondás
2017. április 3.

A római szerződés hatvanadik évfordulóján az Európai Unió vezetői Rómában deklarációt fogadtak el, amely szerint olyan unión fognak munkálkodni, „ahol az összes polgár biztonságban érzi magát, és szabadon mozoghat, ahol biztosított a külső határok védelme, amely hatékony, felelős és fenntartható, a nemzetközi normákat tiszteletben tartó migrációs politikát folytat; olyan Európán, amely elszánt küzdelmet folytat a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen”.

Mondhat-e bárki is erre valami rosszat? Nyilvánvalóan nem. Az uniós vezetők egyhangúlag el is fogadták, bár a nyilatkozatnak az a része, amely a nemzetközi normákat tiszteletben tartó migrációs politikára utal, gyanút ébreszthetett volna némely miniszterelnökben, mert kérdés, hogy e téren mi tekinthető „felelős, fenntartható nemzetközi normának”. Mivel a befogadás belpolitikai kérdés, és az érvényes egyezmények szerint ez nemzeti hatáskör, megnyugtatóbb lett volna, ha a deklaráció nemzeti érdekeket tiszteletben tartó migrációs politikára hivatkozik.

A deklaráció virágzó és fenntartható Európáról beszél, amely előmozdítja a gazdasági és társadalmi kohéziót és a konvergenciát, küzd a társadalmi kirekesztettséggel és a szegénységgel szemben, valamint megőrzi a kulturális örökségünket, és segíti a kultúrák sokféleségét, amely alatt valószínűleg azt a „multikultit” kell érteni, amelyről Angela Merkel egy évtizede még azt mondta, hogy megbukott.

Ha a 2017-es deklarációt összehasonlítjuk a tíz évvel korábbi, az ötvenedik évfordulón elfogadott berlini deklarációval, a célok megfogalmazásában nem sok különbséget találunk. Például a korábbi közös nyilatkozat – a jelenlegihez hasonlóan – deklarálja, hogy „közösen fogunk küzdeni a terrorizmus, a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás ellen”.

Az eltelt évtized tapasztalatainak fényében nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a közös küzdelem teljesen eredménytelen volt, ami megkérdőjelezheti a jelenlegi nyilatkozat fogadkozásait is, például a határok védelmével vagy más ígéretekkel kapcsolatban. Számos példát lehet felhozni arra, hogy a különböző uniós nyilatkozatokban foglalt ígéretekből végül semmi sem lett, sőt, esetleg pont az ellenkezője következett be. Ezek közül talán a legismertebb, bár uniós forrásokban szerényen elhallgatott dokumentum az Európai Tanács 2000-ben Lisszabonban elfogadott stratégiai célja, amely szerint 2010-re az Európai Uniónak „a világ legversenyképesebb, leggyorsabban növekvő, tudásalapú gazdaságává kell válnia, amely képes arra, hogy fenntartható gazdasági növekedés mellett több és jobb munkahelyeket és nagyobb szociális kohéziót biztosítson”. Mint tudjuk, 2010-re az unió nem a világ leggyorsabban, hanem a leglassabban fejlődő térsége lett.

Hogy hogyan változik a világ – az uniós dokumentumokban kitűzött célokkal ellentétes irányba –, arra az idézett, 2000-ből származó dokumentum Oroszországgal kapcsolatos deklarációja is rávilágít, amely szerint Oroszországgal a vele kötött partnerségi megállapodás alapján számos területen együtt kellett volna működni, hogy ez az együttműködés „a közös értékek és célok alapján békét, stabilitást és felvirágzást hozzon Európa számára”. Mint tudjuk a NATO keleti terjeszkedése és az ukrajnai puccs nyomán ennek épp az ellenkezője valósul meg: jelenleg éppen NATO-tankok vonulnak fel az orosz határra.

Az unió céljainak sorozatos meghiúsulása mindenekelőtt arra vezethető vissza, hogy a kilencvenes évek óta az unió vezetői a gazdaság- és társadalompolitika szinte minden területén téves diagnózisokat állítanak fel, vagy talán helyesebb azt mondani, hogy teljesen elszakadtak mind a rea- litásoktól, mind az európai lakosság világszemléletétől.

Például az európai vagy inkább euroatlanti politikai és gazdasági elit egy föderális vagy egységes európai állam kialakítását erőlteti, noha ennek gazdasági feltételeiről, a GDP mintegy 20-25 százalékát kitevő közös költségvetésről még beszélni sem akar. Sőt, a nettó befizető országok még a jelenlegi egyszázalékos közös költséget is sokallják, és Angela Merkel azt is kijelentette, hogy szó sem lehet „transzfer unióról”, vagyis a szegényebb régiók felzárkóztatásáról, ami pedig egy föderális állam alapvető feladata. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az európaiak, amikor csak módjuk volt rá, elutasították a föderális európai állam gondolatát, például a valamikori alkotmányról tartott francia és holland népszavazás alkalmával.

Amit azután az európai elit semmibe vett, és az alkotmányt lisszaboni szerződés néven végül mégis elfogadtatta. Az uniós vezetők cinizmusára jellemző, hogy a két elutasítás után Guy Verhofstadt akkori belga miniszterelnök egy 2006-ban a London School of Economicson tartott beszédében azt mondta, „azt hiszem, hogy az a kétség és bizonytalanság, ami a két népszavazásban tükröződött, ténylegesen egy védőbeszéd a több, az erősebb Európa, nem pedig egy kevesebb Európa érdekében”.

Tragédia, hogy ő lesz a brit kilépés uniós főtárgyalója, mert a Brexitben nem lát mást, mint az Európai Egyesült Államokról alkotott álmainak megsemmisülését.

Elgondolkodtató az a vita is, ami az utóbbi hetekben a két- vagy többsebességes Európáról alakult ki anélkül, hogy bárki is meghatározta volna, mit jelentenek az egyes sebességi fokozatok, és mikor csökken e sebesség nullára, vagyis az integráció eléri-e végcélját, és egyáltalán, mi is a végcél. A volt görög pénzügyminiszter, Jánisz Varufákisz ezzel kapcsolatban a CNN televíziónak nyilatkozva megpendítette a „változó geometriának” nevezett megoldás lehetőségét, illetve kívánatosságát.

Varufákisz szerint nincs lehetőség arra, hogy a 27 ország valós föderációt alkosson, mert erősek a centrifugális erők. Ezek között említette Kelet-Európa „illiberális” demokráciáit, amelyek megtagadják a menekültek áthelyezését, vagy Ausztriát, amely kerítést épít a határai körül, de természetesen e tekintetben a britek a legjelentősebbek, akik ismételten kérték, hogy bizonyos uniós alapelvektől mentesüljenek, amit Angela Merkel kertelés nélkül megtagadott. Ez vezetett azután a brit kilépéshez. De Varufákisz szerint még ezt a változó geometriát is csak abban az esetben lehetne működtetni, ha az eurózónát egy bizonyos mértékű közös költségvetés mellett stabilizálnák.

Mivel az európaiaknak két alapvető fenyegetéssel kell szembenézniük, a kényszerű, nagyarányú munkanélküliséggel, amely az unió megszorító politikájából fakad és a kényszerű (belső) migrációval, amely a beruházások bizonyos területekre való koncentrálódásából származik, egy, a valamikori amerikai New Dealhez hasonló, új európai politikára lenne szükség. Varufákisz rögtön mellékel is egy százoldalas tanulmányt, amelyben ennek az Európai New Dealnek az elveit rögzíti. A javaslat lényege az, hogy a jelenlegi megszorító politikák helyett nem csupán élénkítő gazdaságpolitikára van szükség, hanem a megtakarítások és beruházások, valamint a kereskedelmi deficittel és többlettel rendelkező országok közötti egyensúlyok kialakítására, valamint a pénzügyi szektor megfelelő szabályozására.

A változó geometria mint az együttműködő országok különbözőségére szolgáló megoldás nem új megközelítés, már a kétezres években, az alkotmány kidolgozására összehívott konvent idején is felmerült, több hasonlóval (Európa a la carte, olimpiai körök, rugalmas együttműködés) együtt. Valamennyi azt jelentette, hogy az egyes országok adottságaiknak és érdekeiknek megfelelően vesznek részt az európai együttműködésben. Az ilyen megközelítéseket azonban az Európát teljes egészében uralni akaró liberális elit elutasította.

Lehet, nem a kerek évfordulók megünneplése az az alkalom, amikor az unió ügyes-bajos dolgait érdemben kellene megvitatni, és ha az a cél, hogy egy dokumentumon valamennyi uniós vezető kézjegye rajta legyen, az szükségképpen semmitmondó lesz. Az azonban nem kerülhető el, hogy az unió vezetői előbb-utóbb a reális problémákkal is szembenézzenek és akár különböző alternatívákban is, de keressék a lehetséges megoldásokat. Mert ha az így megy tovább – „business as usual”, ahogy Varufákisz is utal rá –, a Brexit után nem lesz elkerülhető az unió további bomlása.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
XXIV. Országos Polgárőr Nap és VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle
2018. június 23.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép