Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. október 17. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Az ítélet
2018. május 9.

Az Európai Parlament LIBE bizottsága (Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottság) egy holland zöld képviselő, Judith Sargentini által benyújtott jelentés alapján tizenkét pontban marasztalja el Magyarországot, vagy inkább hoz felette ítéletet, talán azért éppen tizenkettőben, mert az unió zászlaján is tizenkét csillag van.

A bizottság kéri a tanácsot, hogy az előterjesztett anyag alapján indítsa meg az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkelye szerinti büntetés – a szavazati jog megvonása – iránti eljárást Magyarország ellen.

A jelentést nem maga a LIBE bizottság készítette el, hanem támaszkodott még négy bizottság, a költségvetési ellenőrző, az alkotmányügyi, a kulturális és oktatási, a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság véleményére is, amelyek természetesen mind elmarasztalták hazánkat. Az elmarasztaláson nem is nagyon lehetett csodálkozni, hiszen olyan intézmények járultak hozzá e vélemények kialakításához, mint például a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézete, a Közép-európai Egyetem, a Political Capital, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az akkor még létezett Népszabadság, a 444.hu, az Átlátszó.hu és így tovább. A pártatlanság látszatát keltve megkérdezték a magyar Külügyminisztériumot, a Miniszterelnökséget és a röszkei tranzitzóna magyar kormánytisztviselőit is, de az anyagban nyomát sem találni olyan szövegnek, amely e szervek véleményét tükrözné, annál inkább felfedezhetők a hazai balliberális sajtó napi vádjai. Érdekes módon a lengyel balliberálisok is ugyanolyan klisékkel (például korrupció) támadják az ottani kormányt, ami azt a gyanút keltheti, hogy a kritikai szálak valahol összeérnek, közös rokkán fonják őket.

Az alapjelentés mintegy harminc oldalt tesz ki, az egyes bizottságokban javasolt módosítások ehhez még vagy százharminc oldalt adnak, igaz, lazán elhelyezett szöveggel. Ha valaki be akar tekinteni Brüsszel boszorkánykonyhájába, annak mindenképpen tanulságos és szórakoztató olvasmány, legalábbis, ha megfogadja Madách Luciferének tanácsát: „Tragédiának nézed? nézd legott / Komédiának, s múlattatni fog.”

Az összesen százhatvan oldalon sorakozó vádak teljes bemutatása lehetetlen, szükségképpen csak az átlagosnál érdekesebbeket emelhetjük ki. Maga a harmincoldalas LIBE-jelentés a korábbi alkotmányozással kapcsolatos – és már Brüsszellel elrendezett – vádakkal kezdi, például azzal, hogy korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét, hogy a bírákat hatvankét éves korban nyugdíjba küldik, hogy az adatvédelmi biztosnak hivatali ideje lejárta előtt el kellett hagyni hivatalát, hogy a vallásszabadság veszélybe került. Ez utóbbi arra utal, hogy egy 2011-ben elfogadott törvény következtében több száz, korábban törvényesen elismert egyházat töröltek a nyilvántartásból. Igaz, így is marad még huszonhét, a többit meg vallási gyülekezetként ismerték el.

A fenti vádakat azonban talán csak bemelegítésnek szánták, a többi már a jelennek szól. Például a korrupció emlegetése a Sargentini-anyagban, amelyet ott a kampányfinanszírozás átláthatatlanságával hoznak kapcsolatba. Ám a költségvetési ellenőrző bizottság háttéranyaga már úgy véli, hogy a korrupció jelenlegi szintje, valamint az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának hiánya hatással van az uniós források magyarországi felhasználására, ami kimerítheti az uniós értékek megsértését, és kezdeményezhető a 7. cikkely szerinti büntetés. Emellett az anyag azt is szóvá teszi, hogy 2008 óta Magyarország tizenkilenc pontot veszített a korrupcióérzékelési indexben. Ezt az értékelést talán árnyalja, ha megemlítjük, hogy a költségvetési ellenőrző bizottság információit a KPMG-től, a világ négy legnagyobb auditáló intézményének egyikétől, az meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.-től szerezte. Hogy az ilyen értékelések valóságtartalma mekkora, azt megítélhetjük, ha tudjuk, hogy a korrupcióérzékelési index országonként néhány szakértő megkérdezésén alapul, tehát száz százalékban szubjektív. Ha a korrupció állásáról objektívebb képet akarunk kapni, sokkal inkább az Eurobarométer tavaly decemberi felméréséhez kell fordulnunk, ahol országonként – véletlen kiválasztással – ezer-ezer embert kérdeztek meg, hogy számos aspektusban mondjon véleményt a korrupcióról. Ebből a vizsgálatból az tűnik ki, hogy Magyarország az Európán észak-déli irányban végighúzódó korrupciós tengely mentén nagyjából félúton helyezkedik el. Például arra a kérdésre, hogy van-e korrupció az országos közintézményekben, nálunk és a franciáknál a válaszadók egyaránt hetvenhat, az olaszoknál nyolcvanhét százaléka mondott igent, a skandináv országokban pedig csak a megkérdezettek fele. Abban a pillanatban tehát, ha a LIBE bizottság vádjait megpróbáljuk objektívebb alapokra helyezni, mint a Soros által finanszírozott intézmények véleménye, rögtön kiderül, hogy benne vagyunk a nagy átlagban. Az ellenünk felhozott vádak alapján az uniós országok fele ellen alkalmazható lenne az a bizonyos 7. paragrafus.

A vádak sokasága közül talán ki lehet emelni az antiszemitizmust. Az Európai Parlament aggódik a magyarországi zsidók jogai miatt, de az nem derül ki, hogy a zsidók milyen jogait sérti meg a Magyar Állam. Itt megint érdemes lenne nemzetközi összehasonlítást tenni, mondjuk a zsidók németországi vagy franciaországi helyzetével, és az után eldönteni, hogy kinek a szavazati jogát kellene megvonni. Egyébként – ha már a témánál tartunk – Soros magyar belügyekbe való beavatkozását a LIBE bizottság a tőke szabad áramlásának uniós követelményével igazolja.

Hasonló vádak merülnek fel cigánykérdésekben is, például, hogy az egészségügyi ellátás terén a roma nőkkel szemben rossz bánásmódot alkalmaznak, vagy hogy a roma gyermekek oktatásában szegregáció érvényesül. Azt senki sem állíthatja, hogy a cigányok helyzete túl rózsás lenne, ők voltak a rendszerváltás legnagyobb vesztesei, de egy kormány tevékenységének megítélésénél a változások iránya a mérvadó. E téren és más, főleg a nők és a családok helyzetével kapcsolatos vádakkal szemben a magyar álláspontot (és a tényleges helyzetet) hősiesen védte többek között a magyar Járóka Lívia, a szlovák Anna Záborská, a lengyel Jadwiga Wisniewska. A három nevezett mindegyike számos módosítást adott be, amelyekkel a tényekre igyekezett rávilágítani, például arra, hogy magyar kormány 2010 óta számos szociális, társadalmi befogadási, családpolitikai, egészségpolitikai és oktatáspolitikai intézkedést fogadott el, amely többek között a romákat célozza meg. Ilyen például a roma anya-gyermek egészségprogram, a roma egészségőrök képzése, a roma egészségfelelősök képzése, valamint a kora gyermekkori fejlesztési programok.

A nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságban főleg a genderelméletek köré kapcsolódó vádak fogalmazódtak meg. Például az, hogy nem áll megfelelő jogorvoslat az interszekcionális diszkrimináció áldozatainak rendelkezésére. Az interszekcionális diszkrimináció a genderelmélet egyfajta továbbfejlesztése, valami olyan diszkriminációt értenek rajta, ami egy szubszaharai, fekete, leszbikus és mondjuk, túlsúlyos nőt érhet. Angelika Mlinar, egy osztrák liberális, azt hányja a szemünkre, hogy a nemek közötti egyenlőség érvényesítése helyett a családot helyezzük a középpontba, sőt még azt is hozzáteszi, hogy Magyarországon elterjedt a nemi alapú és kapcsolati erőszak. (Amiről minden bizonnyal az illiberális kormány tehet, mert mi másért említené meg?) E téren a magyar álláspont védelmét megint a statisztika segíti. Az Európai Unió Alapvető Jogok Ügynökségének egy 2015-ös, a nők elleni erőszakkal foglalkozó publikációja szerint Svédországban százezer lakosra vetítve negyvenhét, míg Magyarországon csak két nemi erőszak történt az általuk vizsgált időperiódusban. A LIBE-jelentésen és összes háttéranyagán látszik, hogy itt ideológiai szembenállásról van szó, és a lenini ki kit győz le kérdése vetődik fel. A harc hosszú lesz, ezért a győzelem érdekében célszerű szűkíteni az arcvonalat. Ami nekünk igazán számít, az a tömeges betelepítés megakadályozása és a hagyományos európai értékrend és kultúra megvédése. Nem Sorossal és szervezeteivel kell tehát hadakoznunk, hanem a saját szervezeteinket kell létrehoznunk, egy olyan ideológia kidolgozásával együtt, amelyet a centralizált Európát elutasító európai többség támogat.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója

Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00

Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok

Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.

Lezsák Sándor előadása Pécsett

Pécs, BTK/TTK épület
2018. október 3. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép