Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szabolcs Attila
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2017. október 24. kedd
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Alternatíva Európának
2017. október 3.

Angela Merkel negyedszer lesz Németország kancellárja, és Otto van Bismarck, Konrad Adenauer és Helmut Kohl után ő a negyedik német kancellár, aki ilyen teljesítményt tud felmutatni.

De micsoda különbség: Bismarck a modern Németország megteremtőjeként, Adenauer a II. világháborúban tönkrevert és agyonbombázott Németország helyreállítójaként, az Európai Gazdasági Közösség egyik megalapozójaként, Kohl pedig Németország újraegyesítőjeként került be a történelembe, Angela Merkelről pedig leginkább az Európai Unió válsága és a honfoglaló migránsok millióinak beengedése, a „Willkommenskultur” fog a németek és Európa emlékezetében megmaradni.

Nem mintha nem lehetett volna másként, csakhogy Merkel nem állt azon az államférfiúi magaslaton, mint elődei, de nem azért, mert nő, hanem talán azért, mert elődei lovasok voltak, ő meg rodeós, vagyis az előbbiek tudták, merre kell menni, és a ló arra is vitte őket. Merkel meg egyszerűen minél tovább akart a ló hátán maradni, bármerre ugrál is az.

Valamikor a CDU/CSU azt tartotta magáról, hogy tőle jobbra már csak a fal van, időközben azonban olyannyira balra húzódott, hogy a jobboldalon elegendő helyet adott az AfD-nek, vagyis az Alternatíva Németországnak nevű pártnak, amely 12,6 százalékos eredményt ért el, úgy, hogy négy éve alakult. Az, hogy ez a párt a volt NDK-át magában foglaló keleti tartományokban húsz százalék fölött szerepelt, és országosan nem csak Bundestagban, hanem tizenhárom tartományi önkormányzatban is helyet foglal, jelzi, a németek jelentős része gondolja úgy, hogy a merkeli politikával szemben Németország számára alternatívát kell állítani.

A másik oldal siralmas szereplése a kereszténydemokratákéhoz hasonló politika eredménye. Az SPD, azaz Németország Szociáldemokrata Pártja ugyanis olyannyira jobbra húzódott, hogy a populistaként megbélyegzett Balpárt, az NDK-s hagyományokból kinőtt Die Linke kilenc százalékot tudott megszerezni a baloldalon. De furcsán is nézett volna ki Martin Schulz Helmuth Kohl vagy Willi Brandt kancellári székében, néhány korábbi kancellárról nem is beszélve. Angela Merkelnek most fel van adva a lecke, hogy a jamaicai zászló színeit viselő pártokból hogyan alakít működőképes koalíciót, de biztos megoldja valahogy, mert azt nem lehet megtagadni tőle, hogy jó rodeós, de a ló egy helyben fog ugrálni, vagyis lényeges elmozdulás Merkel politikájában a jelenlegihez képest (a szómágián túlmenően) nem várható.

Ezzel szemben Emmanuel Macron, a legfőbb partner, Franciaország elnöke, a német választások utánra, de Merkel koalíciós tárgyalásai elé illesztett beszédében körvonalazta elképzeléseit Európa jövőjéről. A Sorbonne Egyetemen tartott beszédében számos javaslatot tett, és ezek közül némelyik talán még meg is lenne valósítható, a javaslatok összessége azonban biztosan nem működőképes, és nem csak azért, mert a németek, vagy más országok eleve elleneznék. Nem. Hanem azért, mert mind társadalmi, mind gazdasági, mind politikai oldalról megalapozatlan.

Az alapító atyák „egyre szorosabb uniót” vizionáltak, és ez az elképzelés ma is él az európai elit fejében, ami végső kifejletében egy egységes vagy legalábbis szövetségi, föderális államot jelentene, amelyhez az egyes országok Macron és mások szerint is különböző sebességgel érnének el. Ez lenne a többsebességes Európa. Egy egységes vagy szövetségi államnak azonban feltételei vannak. Egységes európai állam már csak azért sem valósítható meg, mert európai démosz, európai nép nem létezik, Európában nemzetek vannak a maguk sajátos nyelvével, történelmi, kulturális örökségével, tradícióival. Bár ezek a kultúrák, tradíciók különböznek, mégis közös európai gyökereik vannak, amelyekre lehetne európai együttműködést építeni, ám a jelenlegi európai elit és kultúrmarxista ideológiai háttere éppen most igyekszik minden erővel ezeket a közös gyökereket feltépni, megsemmisítve egyúttal egy tartós európai együttműködés alapjait is.

Az integrációhoz szükséges kulturális jellemzők közül csak egyet, a legfontosabbat, a nyelvet említve: Európának nincs közös nyelve. A Bibliából ismert bábeli hangzavar, ahol legfeljebb négy nyelvet beszéltek – sumér, akkád, amorita és később az arameus –, kutyafüle az európai parlamenti ebédlő hangzavarához képest, ahol huszonnégy nyelven társalognak. A munkanyelv gyakorlatilag az angol, amit a parlamenti tisztségviselők beszélnek is, annál kevésbé a képviselők, különösen, ha azok franciák. Macron egyik javaslata az volt, hogy minden fiatal kötelezően tanuljon meg legalább két nyelvet, de azt nem árulta el, hogy melyik legyen az a két nyelv. A realitás az lenne, hogy mindenki legalább egy nyelvet, az angolt sajátítaná el legalább középfokon, de ilyet egy francia sohasem fog javasolni. A közös nyelv hiánya a közös politikai tér létrehozását is megakadályozza. Hogyan lehet például egy politikai vitát lefolytatni, ha nincs közös nyelv?

Márpedig enélkül Macron egy másik javaslata, hogy az uniós képviselőket európai pártlistákról válasszák meg, is értelmét veszti. Honnan tudja ugyanis egy tagállami választó, hogy egy adott európai párt vezetői mit képviselnek, ha nem tudja közvetlenül megérteni őket? Nincs olyan egységes vagy föderális ország, ahol ne lenne egy közös nyelv. Indiában például, amelynek lakosai mintegy ezerhatszáz nyelven beszélnek, a politikai élet nyelve az angol.

Macron egy következő, egy közös, beavatkozó hadsereg (common intervention force) felállítására vonatkozó javaslata sem tűnik megvalósíthatónak. Ugyanis felmerül a kérdés: ez a beavatkozó hadsereg hol, miért és mibe avatkozhat be? Ehhez – ezt ő is említi – szükség lenne közös katonai doktrínára, a doktrínához pedig, amit nem említ, közös külpolitikára, amelyet eddig sem sikerült megvalósítani az egyes tagországok nagyon is eltérő külpolitikai érdekei miatt. Ráadásul ezekben a kérdésekben, az érvényes szerződés szerint, egyhangú szavazásra van szükség, bár ez esetben is van egy kiskapu, részletkérdésekben már elég a minősített többség a tanácsban.

A gyakorlatban ez ugyanazt jelentheti, mint amit most Brüsszel (alias, Berlin) a migrációs politikában is tesz, hogy a szerződésben megfogalmazott általános elvekre hivatkozva (például a közös menekültügyre vonatkozó EUMSZ 78. §), többségi döntés keretében hoz kötelező határozatokat az unió területére beözönlő migránsok elosztásáról. Ehhez azt a trükköt alkalmazza, hogy szemben a menekültek 1951-es genfi egyezmény szerinti meghatározásával, a gazdasági migránsokat menekültekké minősíti át. Vagyis ha belemegyünk a közös védelmi politikába, ami persze az unió külső határainak védelme érdekében célszerű lenne, hamarosan olyan háborúban (Közel-Kelet, Észak-Afrika Ukrajna, Oroszország?) találhatnánk magunkat, ami nem szolgálna magyar érdekeket. A két világháború tapasztalatai alapján aligha akarnánk ilyen helyzetbe kerülni.

Migránsügyben Macron közös európai bevándorlási hivatal felállítását is szorgalmazza, amelynek fő feladata az eljárások harmonizálása lenne. Például a biometrikus személyi okmányok egységesítése, hogy akit egy tagország már elutasított, az ne léphessen fel kérelemmel egy másik országban, különösen Franciaországban ne. Macron közös európai határrendőrség létrehozását is javasolja, amely mindenütt szigorúan ellenőrizné a határokat, és garantálná azon migránsok visszaküldését, akik nem kapnak letelepedési engedélyt. Szép gondolat, Macronnak rögtön Franciaországban kellene megmutatnia, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban, különös tekintettel a Calais-nál kialakult és minden próbálkozás ellenére mindmáig fennmaradt dzsungelre.

Hasonlóképpen nem lesz működőképes az eurózóna közös költségvetésére és a közös pénzügyminiszterre tett javaslat sem, mert a németek ebben – nem egészen alaptalanul – azt látják, hogy mások túlköltekezéséért nekik kell felelniük.

Végül is Macron elképzelései azért nem fognak működni a gyakorlatban, mert nem a gazdasági realitásokból és az európai nemzetek szemléletéből indul ki. Alternatívákra valóban szükség lenne, de ezeknek az alternatíváknak nem a jelenlegi kozmopolita európai elit uralmi igényeiből, hanem az uniót alkotó nemzetállamok érdekeiből és értékrendjéből kellene kiindulnia. Szükség lenne az egyes tagállamok társadalmi és gazdasági helyzetét, értékrendjét, külpolitikai érdekeit taglaló, politikailag nem korrekt, tehát a valós helyzetet bemutató tanulmánysorozatra, ezek nyílt, őszinte megtárgyalására, s azután a közös érdekek és a közösen vallott értékek mentén megkeresni azokat az együttműködési formákat, amelyek a felmerülő igényeknek megfelelnek.

A jelenlegi európai politikai és gazdasági elit azonban nem képes az európai nemzetek szemszögéből nézve közelíteni az integráció felé, egy olyan európai birodalomban gondolkodik, ahol az egyes nemzetállamok alázatosan meghajolnak az általuk nem befolyásolható központi akarat előtt. Hogy ez a rendszer hosszú távon működőképes lesz-e, az ugyancsak megkérdőjelezhető.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
56-os megemlékezés és tűzoltóautó átadás Nyárlőrincen
2017. október 20.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepsége

Budapest, Pesti Vármegyeháza
2017. november 15. 17.00

Kölcsey Kör: Rendszerváltás - Történet - Kutatás

Budapest, Polgárok Háza
2017. október 4. 18.00

Atilla nagykirály emlékhely átadása

Dunakeszi
2017. szeptember 23. 10.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép