Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. május 21. hétfő
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: A narratíva
2018. április 23.

A narratíva vagy elbeszélés egy olyan megosztott gondolkodási séma, amely értelemmel ruház fel történéseket, vagy bármilyen, az emberi idegrendszert érő ingerületet.

Az elbeszélés szólhat a való világról vagy játszódhat kitalált környezetben. A narratíva időben strukturált, ok-okozati kapcsolatokat teremtő események sorozataként beszéli el az emberiség tapasztalatait – írja róla a Wikipédia.

A politikában a narratíva azt jelenti, hogy miről és milyen összefüggésben beszéljünk, azt milyen információk alapján kell tennünk, végül pedig, hogy milyen értékítéletet kell alkotnunk róla. A narratívának azért van jelentősége a politikában, mert beterel bennünket egy gondolati sémába, amelyben, ha negatív értékítéletet alkotnak rólunk – és ez történik ma Magyarország, Lengyelország és általában Közép- és Kelet-Európa esetében –, csak védekezhetünk: nem, mi nem vagyunk idegengyűlölők, nem, mi nem vagyunk rasszisták, nem, mi nem vagyunk homofóbok, nem, mi nem vagyunk antiszemiták, nálunk igenis van médiapluralizmus, és így tovább. Ez eleve vesztes helyzet, tagadunk, és már ez is gyanússá tesz bennünket.

Egészen más a helyzet, ha mi tudjuk meghatározni, hogy miről beszéljünk, azt milyen információk alapján tegyük meg, és milyen értékítéleteket alkossunk róla.

Vegyük például napjaink legfontosabb vitáját, a bevándorlást alapvető emberi jogként kezelő ENSZ-kezdeményezést, a Global Compactot. Mit állítanak? Hol kezdődik a narratíva? Ott, hogy a népvándorlás természetes jelenség, és ehhez az embereknek joguk van, a célországoknak viszont nincs joguk megtagadni a befogadást, sőt ez nem is áll érdekükben, mert ez a folyamat mindenkinek – a bevándorlók, a befogadók és a kibocsátók számára is – haszonnal jár. Aki e nézetet nem fogadja el, az megsérti az alapvető emberi jogokat, idegengyűlölő, rasszista és így tovább.

Mi lenne, ha ehelyett a politikai közbeszéd középpontjába a népvándorlás helyébe a népességrobbanást helyeznénk? Az ökológusok szerint a Föld eltartóképességének már most is a másfélszeresét használjuk fel, vagyis feléljük a természeti környezetünket, amit az élővilág pusztulása, a fajok rohamos kihalása is jelez, ráadásul az ENSZ előrejelzése szerint a 21. században a Föld népessége a jelenlegi 7,6 milliárdhoz képest még 3,5 milliárddal növekszik.

Mindezekre rávilágítva tennénk fel a kérdést: tudnánk-e ez ellen a félelmetes tendencia ellen bármit is tenni, és az miből állna? Ekkor fel sem merülne, hogy a megoldás a népvándorlás, hiszen a népvándorlással nem lesz kevesebb a Föld lakossága. Ezen mit sem segítene, ha egy ENSZ-elgondolás szerint Európába kétszázmillió ember vándorolna be (egy az ezredfordulón készült ENSZ-dokumentum évi kétmilliós bevándorlással számol), mert kérdés: mi lesz a maradék 3,3 milliárddal?

A számokból teljesen nyilvánvaló, hogy a népességrobbanásra nem a bevándorlás a megoldás, sőt a mai vita épp hogy eltereli a figyelmet a valódi megoldások kereséséről. Ha feltételezzük is, hogy Európa más földrészekről kétszázmillió bevándorlót befogad, annak csak az lenne az eredménye, hogy a történelmi Európa felszámolásra kerülne, de ettől a maradék 3,3 milliárdnak még nem lenne sem munkája, sem betevő falatja. A megoldás tehát nem a bevándorlás emberi joggá tétele, hanem annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a szubszaharai térség hárommilliárdos népességnövekményének hogyan lehetne emberhez méltó életet biztosítani úgy, hogy annak a természeti környezet se lássa kárát. E cél elérése érdekében nyilvánvalóan fejleszteni kell a mezőgazdaságot, ahhoz gépek, vegyi anyagok kellenek, és mindaz az ipari tevékenység (például acélgyártás, energiatermelés), ami ennek háttere. Szükség van az infrastruktúra fejlesztésére is (lakás, közlekedés), és mindehhez szakemberek kellenek, tehát fejleszteni kell az oktatást, a képzést.

Ebben az irányban kell tehát keresni a megoldást, nem e térségekből való tömeges, ám a népességszámhoz képest mégis korlátozott kivándorlásban, de ehhez a „narratíva” megváltoztatására van szükség. Persze könnyű mondani, hogy változtassuk meg, de rendkívül nehéz végrehajtani, amikor minden világlap és intézményrendszer úgy akarja a világot és a problémáit is látni, mint ahogy az ENSZ Global Compactjában szerepel. Feltehetően direkt módon a gondolkodás megváltoztatása nem is érhető el, ám lehetnek indirekt módszerek.

Mára közfeledésbe merült a hatvanas évek bestsellere, C. Northcote Parkinson brit történész Parkinson törvénye vagy az Érvényesülés Iskolája című könyve, ez a briliáns humorral megírt társadalomkritika. A karrierre vágyó fiatalemberek számára különösen ajánlható a könyv „Nemszerzőség” című fejezete, amely azt taglalja, hogy egy intézmény kezdő munkatársa hogyan érheti el, hogy javaslatát a főnökei elfogadják. Semmi esetre sem saját kezdeményezéssel, ehelyett a főnökeit arról kell meggyőznie, hogy az ő ötlete a főnök ötlete.

A „törvényt” a mai helyzetre alkalmazva igen kevéssé valószínű, hogy ma a sokat támadott Magyarország vezetőitől vagy szakértőitől a főiránytól eltérő ötleteket, gondolatokat elfogadnának. Ám lehetnek olyan nemzetközileg elismert tudósok (például az ökológia, esetleg a szociológia terén), akik könnyedén publikálhatnának nemzetközileg elismert lapokban, folyóiratokban olyan gondolatokat, például a népességrobbanásról és a migrációról, amelyek a közbeszéd centrumát (a narratívát) a valós megoldások tárgyalása felé tolnák el. Ezt követően saját álláspontjuk védelmében már a magyar politikusok és szakértők is hivatkozhatnak köztiszteletben álló személyek vagy intézmények véleményeire.

Magyarország önmaga is tehet azonban olyan lépéseket, amelyek alátámasztják az álláspontját és a hitelét. A népességrobbanással küzdő országok támogatása például munkahelyek teremtésével, az egészségügyi ellátás, az oktatás és a mindehhez kapcsolódó ipari és infrastrukturális háttér fejlesztésének segítésével példát tudnánk mutatni és egyben az elismertségünket is növelnénk. Talán nem is kerülne túl sokba, különösen, ha ez a V4-ek közös stratégiája lenne a népességrobbanás problémájára. Tudjuk, ezt az elvet a magyar kormány már megfogalmazta, és történtek is ilyen jellegű lépések, ezeket kellene olyan mértékig kiszélesíteni, hogy az ne csak egyedi eseteket jelentsen, hanem a helyi kormányokkal való tartós együttműködésre épüljön. E téren ki lehetne használni, hogy számos afrikai országban lehetnek olyan vezetők, akik Magyarországon tanultak, és pozitív érzések kapcsolják az országunkhoz.

Egy másik szempontot is érdemes mérlegelni. Tudvalévő, hogy egy-egy intézmény munkatársai nem feltétlenül gondolkodnak azonosan. Mindig mindenütt vannak olyanok, akik az intézmény főirányától valamilyen mértékben eltérnek. A nemzetközi médiában Magyarországról negatív véleményt hangoztató újságírók talán egytucatnyian lehetnek, közös jellemzőjük, hogy valamilyen formában a hazai balliberális értelmiséghez kapcsolódnak, az ő nézeteit propagálják. Míg létezett a Népszabadság, sokszor feltűnő volt, hogy a New York Timesban publikált cikk mennyire hasonlít a Népszabadságbelihez. De ugyanezeknél a lapoknál lehetnek más, minimum semleges nézetet vallók is, akik pozitív módon is írhatnak hazánkról. Például az antiszemitizmus – lényegében ugyanazon újságírók tollából megjelenő – vádjaival szemben más újságírók írhatnának majd mondjuk arról, hogy május 27-én a Zsidó Művészeti Napok keretében a DART kortárs táncegyüttes Varga Kinga művészeti vezető irányításával hatalmas sikerrel bemutatta a Nesama című táncjátékot, emellett ugyanaznap az Izraeli Kulturális Intézetben megnyílt egy Ofra Haza karrierjét bemutató kiállítás. Tehát nem az antiszemitizmus vádjaival kell hiábavaló küzdelmet folytatni, hanem a közbeszédet, a narratívát kell más irányba fordítani.

Egy ilyen változás természetesen nem megy magától, nem is egyik napról a másikra, de biztos vagyok benne, hogy ha csak töredékannyi energiát és pénzt fektetnénk bele, mint amennyit az elmúlt választás egyes kampányaiba, akkor sokkal eredményesebbek lehetnénk.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép