Menü
Hírek
Programok
Kölcsey Kör
Interjúk
Keresztény Élet
Archívum
Keresztény Élet

Képviselők


Nemzeti Fórum országgyűlési képviselői

(kattintson)

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért


Média
partnereink

Szövetségesek

Képviselők

Szövetségesek

Szövetségesek

Képviselők

Szövetségesek

Szövetségesek

2019. február 20. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: A Hartz-reformok haszna
2018. december 27.

Az európai szociális piacgazdaság, vagyis az európai életszínvonal megvédése alapvetően a baloldali pártok feladata lenne, hiszen valamikor ezt tűzték a zászlójukra, és néha még ma is emlegetik.

Peter Hartz 1941. augusztus 9-én született Sankt Ingbertben, és azáltal lett ismert, hogy Gerhard Schrö­der német szociáldemokrata kancellár felkérésére négyfázisú munkaerőpiaci reformot dolgozott ki, amely aláásta ugyan a korábbi német jóléti államot, ugyanakkor növelte Németország nemzetközi versenyképességét. A reform egyes fázisait 2003 és 2005 között vezették be Németországban, ezt követően Hartz lemondott, mert beperelték és el is ítélték a felügyelete alatt lévő területen elkövetett visszaélések, többek között prostituáltak és Viagra tabletták vállalati költségkeretből történt finanszírozása miatt.

A reformok első fázisának lényege a munkanélküli segély idejének lerövidítése volt és az, hogy a munkanélkülinek minden olyan állást el kellett fogadnia, amelyet képes volt elvégezni, tehát szakmunkásból vagy mérnökből akár beteggondozó is lehetett, sőt a felajánlott állás érdekében még lakóhelyet is köteles volt változtatni, ha ettől valamilyen nyomós ok miatt el nem tekintettek. Ha a felajánlott állást nem fogadta el, akkor első alkalommal három, második alkalommal hat hétre, a további alkalmakkal három hónapra felfüggesztették a munkanélküli-segély folyósítását. A második fázisban kialakítottak egy ügyfélközpontot a munkaközvetítés hatékonyságának növelésére, ösztönözték az önálló egzisztenciateremtést, és bevezették a részmunkaidős foglalkoztatást. A harmadik fázisban a munkanélkülit kötelezték, hogy részmunkaidős állást is elfogadjon, ha a munkaidő meghaladta a heti tizenöt órát, majd harminckét hónapról tizennyolc hónapra csökkentették a járadékfolyósítás időtartalmát. A negyedik fázisban, a hírhedt Harz IV-ben egyesítették és jelentősen csökkentették a korábbi munkanélküli és szociá­lis segélyeket, és azok időtartalmát is harminckét hónapról egy évre mérsékelték. Az egész reform célja az volt, hogy elemi ösztönzést adjanak annak, hogy a munkanélküli állást keressen, és fogadjon el minden olyan munkát, függetlenül a képzettségétől és a korábbi jövedelmétől, amelyet el tud végezni. Emellett el kívánták venni az idősebb korosztály kedvét az idő előtti nyugdíjba vonulás gondolatától.

Gerhard Schröder, még mielőtt Hartzot megbízta a reformok kidolgozásával, így nyilatkozott a Bildnek 2001. április 6-án: „Aki képes lenne dolgozni, de nem akar, annak semmi joga sincs a szolidaritásra. A mi társadalmunkban nincs helye a lustaságnak.” Franz Müntefering kancellárhelyettesnek, a munka- és szo­ciális ügyek miniszterének pedig az volt a véleménye, hogy „ha megmosakszanak és megborotválkoznak, akkor majd találnak munkát”. Ilyeneket ma már egyikük sem merne mondani, még magánemberként sem, ami azt is jelzi, hogy alig másfél évtized alatt hová jutott Európa.

Mindazonáltal nemcsak a lustákat és a borotválatlanokat érintették negatívan a korábbi német találmányt, a Ludwig Erhard nevéhez kapcsolódó szociális piacgazdaságot felszámoló intézkedések, hanem a német társadalom jelentős részét is. Több tízezres tüntetéseken tiltakoztak a reformok bevezetése ellen, de szakszervezeti támogatások híján ezek fokozatosan elhaltak. A reformok növelték és tartósították az alacsony keresetűek arányát, amely most az összes kereső húsz-huszonöt százalékát tesz ki Németországban, míg például a szomszédos Franciaországban csak öt-tíz százalékot. A fix idejű és részmunkaidős (tehát bizonytalan) állások száma megnőtt, a szegénység kockázata által fenyegetett lakosság aránya tizenegyről tizenhat százalékra emelkedett. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a munkanélküliség drasztikusan, tízről négy százalékra csökkent, a foglalkoztatottak aránya – különösen az idősebb korosztály tekintetében – jelentősen nőtt, az államadósság számottevően csökkent, a gazdasági növekedés valamelyest felgyorsult. A legerőteljesebb változás azonban Németország nemzetközi versenyképességében következett be, drasztikusan nőtt az ország kiviteli többlete. A reform végül is azt bizonyította, hogy a lakosság szegényebb rétegeinek terhére a gazdaság versenyképessége növelhető. Franciaországban Emmanuel Macron ezt akarja most lemásolni, de a tüntetések hatására legalábbis részben visszakozott. Magát a módszert, ami lényegében a második világháború után kialakult szociális piacgazdaság felszámolását jelenti, a szakirodalom úgy ismeri, mint a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, ami a neoliberális gazdaságelmélet és gyakorlat egyik fontos alkotóeleme.

De miért van szükség a munkaerőpiac rugalmasabbá tételére? Az 1980-as és 1990-es években a neoliberális gazdasági reformok, az áru- és tőkemozgások előtt lényegében eltörölték az országhatárokat, lehetővé téve a termelő munka alacsony bérű országokba helyezését, illetve az importot ezekből az országokból. Csak a jelenlegi Európai Unión belül tízszeres bérkülönbségek állnak fenn, míg ezek nemzetközi (például kínai, indiai) viszonylatban még nagyobbak. A fejlett országok dolgo­zóinak tehát a fejlődő országok béreivel kell versenyezniük, ez nyomja lefelé a közepesen vagy kevésbé képzett munkaerő – a valamikori széles középosztály – béreit. Ez a folyamat hosszú távon a korábbi fejlett régiók leromlását, az alacsony bérű országok felemelkedését hozza magával, és a folyamat addig fog folytatódni, mígnem a bérek megközelítően (a szállítási és egyéb költségeket is figyelembe véve) ki nem egyenlítődnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nyugat-európai középosztály hosszú távon is hanyatlani fog, aminek súlyos politikai következményei is lehetnek.

Kérdés, hogy még lehetne-e változtatni ezen a folyamaton. A válasz az, hogy az egyedi ország vagy különösen egy-egy vállalat szintjén nem, mert aki nem akarja elveszíteni a versenyképességét, annak követnie kell a neoliberális közgazdasági ideológiából következő fő irányt, különben eladósodik és tönkremegy. E helyzeten változtatni kizárólag az uralkodó ideológia megváltoztatásával lehet, amit nemhogy egy vállalat, hanem egy ország sem tud megtenni, és itt érkeztünk el a munka törvénykönyvét érintő módosításokhoz, amelyek a munkaerőpiac rugalmasabbá tételének egy formáját jelentik. Magyarországon a harminc évvel ezelőtti sajátos privatizáció, dereguláció és liberalizáció következtében a gazdasági növekedést és a külső egyensúlyt is domináns módon az ide betelepült külföldi vállalatok határozzák meg. Amíg ez a helyzet nem változik, addig ki vagyunk szolgáltatva e vállalatok igényeinek, de ők is ki vannak szolgáltatva a nemzetközi versenynek. Természetesen egy határig vitatkozni kell velük a jövedelmek elosztásán, de látnunk kell, hogy ahogy idejöttek, úgy el is mehetnek, mint például a Nokia, és a hiányukat – különösen a fizetési mérleg tekintetében – nem vagy legfeljebb csak hosszú idő múltán tudnánk pótolni, miközben ha sokan mennek el, az ország ismét eladósodhat.

Az európai szociális piacgazdaság, vagyis az európai életszínvonal megvédése alapvetően a baloldali pártok feladata lenne, hiszen valamikor ezt tűzték a zászlójukra, és néha még ma is emlegetik. Sajnos azonban a nyolcvanas évektől kezdve e pártok feladták eredeti programjukat, és a neoliberális eszmék követőivé váltak, amit az is jelez, hogy a Hartz-reformokat is szociáldemokraták kezdeményezték. Amíg legalább európai szinten nem alakul ki egy alternatíva a neoliberális eszmerendszerrel szemben, addig egy ország vagy egy vállalat szintjén aligha lehet sikeresen szembeszállni a következményekkel.

Ez bizonyos fokig érinti a hazai, magát baloldalinak nevező pártformációkat is. Mert tagjaiknak nem a földön kellene hemperegniük, hanem segíteni egy olyan koncepció kidolgozásában, amely helyreállítja az európai piacgazdaság alapvető elemeit, hiszen erre technoló­giai ismereteink lehetőséget adnának, mert nem tudunk kevesebbet, és nem is vagyunk fejletlenebbek, mint negyven évvel ezelőtt.

 

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
A gördeszkás pap Lakiteleken
2019. február 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok

Budapest, Polgárok Háza

2019. február 20. 18 óra

A Hit pajzsa díj átadása

Budapest, Jezsuita Rend Párbeszéd Háza
2019. február 23.

Kölcsey Kör: Az Európai Unió jelene és jövője

Kecskemét, Kocsis Pál iskola
2019. január 17. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Lakitelek Népfőiskola

Szövetségesek

Szövetségesek

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép