Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. október 20. szombat
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Kárpát-dzsungeltől a magyar sivatagig
2018. január 29.

A kárpátaljai dzsungeltől a délvidéki sivatagig szinte mindenhol megfordult a Hazajáró. A Prima Primissima közönségdíjas, izgalmas honismereti műsor rendezőjével, Moys Zoltánnal és operatőrével, Schödl Dáviddal arról beszélgettünk, mit rejt még a Kárpát-medence.

– Hogyan született meg a Hazajáró ötlete?

Moys Zoltán: Már fiatal korunk óta rendszeresen jártuk a Kárpát-medencét, túrázás közben felfedeztük a rejtőzködő történelmi emlékeinket, és az ott élő magyar közösségekkel is jó barátságokat alakítottunk ki. Ezeket a határtalan élményeket szerettük volna minél több embernek átadni. A Hazajáró ötlete az életből jött, hiszen a saját tapasztalatainkat használtuk fel hozzá. Olyan szellemiségben forgatunk és mutatjuk be ezeket a helyeket, amire eddig nem nagyon volt példa a fősodratú médiában. És van egy népes közönség, amely nem kapta meg a médián keresztül ezt az értékrendet. Három fő pillérre: a természeti, táji keretre, kulturális örökségünk rejtett kincseire és a magyar emberekkel való élő kapcsolat bemutatására építettük a műsort.

– Nehéz terepeken is járnak, forgatás közben kerültek-e már veszélybe?

M. Z.: Télen, magashegyi körülmények között nem könnyű technikával mozogni. Az időjárás is gyakran nehezíti a dolgunkat. A vadak vagy pásztorkutyák is okozhatnak nehézséget, de erre is vannak már kifinomult módszereink.

Schödl Dávid: Ha a hegyen pász­torokkal találkozunk, és megkínáljuk őket pálinkával, akkor már nem kell félni a kutyáktól. Az időjárást – ami a hegyen gyakran hirtelen változik meg – viszont nem tudjuk ilyen könnyen lekenyerezni, és nekünk ha esik, ha fúj, ha köd van, akkor is meg kell csinálni a műsort. De például a síkvidéki delibláti homokpusztán is olyan hóvihar tombolt, olyan kemény volt az időjárás, hogy senki nem járt arra, csak a szerb katonaság járművei és mi. Egy-egy forgatás valódi veszélyeit sohasem tudják meg a nézők. Sok epizód úgy ér véget, hogy állunk egy hegytetőn, és szépen lemegy a nap. A stáb számára ekkor kezdődik az igazi kaland, mert még le kell jutni valahogy; nemegyszer volt, hogy még jó hat-nyolc órát botorkáltunk a sötétben, míg leértünk a kocsihoz, hajnalban pedig újra kelni kellett.

– Melyik volt a legvadabb helyszín, ahol eddig jártak?

S. D.: Sok ilyen volt, de ebből a szempontból talán Kárpátalja az egyik leg­extrémebb terület. Ott még gyerekcipőben jár a szervezett turizmus, ezért sok helyen nincsenek turistajelzések, kitaposott utak vagy ösvények sem. Néha olyan, mintha dzsungelben járnánk. Kamerával, akkumulátorokkal, konzervekkel, vízzel, sátrakkal és egyéb felszerelésekkel együtt általában tizenöt-húsz kilót cipelünk magunkkal fejenként, és egy többnapos gerinctúra után a fizikai fáradság mellett pszichésen is kimerülünk. De szerencsére mindenki edzésben van a stáb tagjai közül.

M. Z.: Szeretünk olyan eldugott helyeken járni kamerával, ahol előttünk még szinte biztos nem járt tévéstáb. Sok érintetlen, vadregényes zug van a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi szigethegységben, a Gorgánok vidékén vagy éppen a mezőségi zsákfaluk környékén is.

Kárpát-dzsungeltől a magyar sivatagig

Moys Zoltán és Schödl Dávid a XXI. századi nemzetegyesítés egyfajta eszközének tekintik a turizmust

 

– Előre tudják, hogy kit keresnek meg és mennyi időt töltenek egy helyszínen?

M. Z.: Előre felépítünk egy vázat, de azt a helyszínen kell élettel megtöltenünk. Mi alulról építkezünk, soha nem feltétlenül a hivatalosságokat keressük, hanem azokat az embereket, akiknek fontos a szülőföld szeretete és büszkén mutatják be szülőföldjüket. Csak 26 perc műsoridő jut egy kistájra, és általában két-három nap alatt forgatunk egy részt, de ez attól is függ, milyen jellegű tájegységre megyünk.

S. D.: Szerintem a Hazajárónak az az egyik varázsa, hogy nagyrészt spontán történnek benne a dolgok, többnyire az emberekkel való találkozások is. Nem veszünk fel hússzor egy-egy jelenetet, hiszen egyszer mászunk fel vagy le valahonnan, nem állítjuk meg az arra járó szekeret vagy idős nénit és kérjük meg, hogy jöjjön arra még egyszer. A túrák során sincs több óránk megkeresni a legideálisabb helyet vagy a kamera szempontjából legjobb pozíciót. Ahová lerakjuk a kamerát, ott nagyon rövid idő alatt meg kell látni azt a szépséget, ami abban a pillanatban az adott tájra jellemző. Nagy a felelősségem, mert a nézők az én szememen keresztül látják majd a régiót, és ha én nem látok meg valamit, akkor nem látják meg ők sem. Ezt a szakmai kihívást csak szívből lehet megoldani.

– Nemrég egyletet is alapítottak.

M. Z.: Egy idő után észrevettük, hogy sokan elindultak a nyomunkban, egyfajta baráti kör, mozgalom alakult ki a műsor körül, ami kezdte kinőni a kereteit. Ezért külső biztatásra megalapítottuk a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletet, amelynek az a célja, hogy serkentse az elszakított területekre irányuló túrákat, és élő közösséget teremtsen a külhoni és a belhoni magyarok között. Egy kedvezményrendszert is kialakítottunk, amellyel az egylet tagjai kedvezményesen szállhatnak meg vagy használhatnak egyéb szolgáltatásokat.

– Terveznek-e forgatni a történelmi hazán kívül is?

M. Z.: Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a diaszpórában élő magyaroktól, sokan hívnak minket a tengerentúlra, Nyugat-Európába vagy éppen Ausztráliába, ezért gondoltunk már arra, hogy az ottani magyar közösségeket is bemutathatnák a műsorban. Azokat, akik a történelem viharaiban is megmaradtak magyarnak, sőt köztük olyanokat is, akik soha nem jártak még az óhazában. Ezért előfordulhat, hogy a diaszpórában készült Hazajárót is láthatnak majd a nézők.

– Van, aki szerint inkább az idősebbek szeretik a műsort.

M. Z.: Ezt nem érezzük. Mi minden korosztályhoz szólunk, és nagyon örülünk, amikor a fiatalok indulnak a nyomunkba vagy éppen iskolákban tarthatunk sikeres rendhagyó földrajz­órákat. A közösségi oldalunk is elég népes, százezer fölötti táborunk van. Mi a turizmust egyfajta eszköznek, a nemzetegyesítés XXI. századi eszközének tekintjük. Úgy érezzük, újra fel kell fedezni a történelmi hazánkat, mert felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek életéből teljesen kimaradtak az elszakított területek. A hazajáró túrázás és a vele járó kalandok újra vonzóvá tehetik a Kárpát-medencét, és bízunk benne, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik nem Nyugaton keresnek hegymászó- és turistakalandokat, kultúrkincseket és barátokat, hanem idehaza, saját földjükön, saját történelmi színfalaik, saját véreik között.

Magyar Idők

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének megáldása Izsákon
2018. október 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója

Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00

Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok

Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.

Lezsák Sándor előadása Pécsett

Pécs, BTK/TTK épület
2018. október 3. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép