Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. május 24. csütörtök
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Jó úton járhatnak a Petőfiszállásiak
2016. november 25.

310 méter hosszú aszfaltozott, jó minőségű utat adtak át 2016. november 24-én, Petőfiszálláson. A rendezvényen a település apraja-nagyja részt vett, hisz ez egy fontos pillanat, úgynevezett mérföldkő volt a falu életében.

Eddig ezen a szakaszon nem közlekedtek, ám állami segítséggel valamint saját erőből a településen megvalósulhatott egy új útszakasz kiépítése.

Szász János Attila, Petőfiszállás polgármestere beszédében megköszönte a kivitelezőknek és a támogatóknak azt, hogy megvalósulhatott ennek az útszakasznak az építése. Mint mondta, mi terveztünk, Isten segített. Hozzátette, hogy ezzel az úttal ettől a perctől kezdve az Isten házához lettek közelebb a lakosok, hisz ez út a templom felé is vezet.

Jó úton járhatnak a Petőfiszállásiak

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta, hogy egy út addig él, amíg élnek emberek, akik használják. Ez pedig rajtunk múlik – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, majd hozzátette, hogy az utak összekötnek bennünket, de vannak olyan utak is, amelyek az embereket kötik össze lélekben. Mint mondta: Ehhez kell a templom, az iskola, ehhez kell az áldó szó és kell egy jó település. Nagyon bízom abban, hogy sok ilyen hasonló alaklom lesz még a jövőben – mondta Lezsák Sándor.

Jó úton járhatnak a Petőfiszállásiak

Az ünnepi beszédeket követően Puskás Antal atya, a település plébánosa megáldotta az újonnan megépített útszakaszt, mely után hivatalosan is átadásra került az út.

Jó úton járhatnak a Petőfiszállásiak

Örömteli pillanap volt, hogy elsőként a legkisebbek és a fiatalok járták be kerékpárral a mindenki számára fontos új utat.

Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban

 

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép