Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szabolcs Attila
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2017. április 25. kedd
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Hűség a jövendőhöz
2014. augusztus 1.

Tanár, kultúrmunkás, költő. Politikus. Aligha túlzás: nélküle nincs MDF, nincs népfőiskola Lakiteleken, nincs hungarikumtörvény. Politikusi legendáriuma a Kádárrendszerben kezdett íródni: ellenzékiként gyűjtő- és gyújtószerepet vitt. Lakiteleki háza kertjében „nyílott ki” 1987-ben egy népi mozgalom, amely kormányerővé lett a rendszerváltáskor. Ma népfőiskola-vezető, a Nemzeti Fórum elnöke, képviselő, az Országgyűlés fideszes alelnöke: Lezsák Sándor.

Ha valami közöset keresünk élete próbáiban, tán e szóban leljük: hűség. Hűség a politikusi credójához, hitéhez, családjához, életeszményéhez.

Tegyünk kis kerülőt. Most nehéz elszakadnom a budai Szent Imre Gimnáziumtól – onnét jöttem e beszélgetésre –, a diákseregtől, a hangulattól, ami ott a levegőben volt, s a szavaiktól. Arról beszélgettem velük, hogy mit jelent a „Himnusz kívülről, belülről”…

…ez a Kairosz Kiadónál megjelent portrékötetének címe…

Igen. Ezekkel az elhivatott fiatalokkal az értékkövetésről, a nemzeti ethoszról beszéltünk. A felvezetőben említett hűség a legteljesebben így értelmezhető: hűség a jövendőhöz. A jövő ott van a múltunkban! Az értéket kell föltérképezni minden nap, szüntelen, s erősíteni. Mi másban, mint családi közösségben, egyházi közösségben, egy település közösségében – a nemzet közösségében. Jó volt érezni, hogy íme, milyen minőségi változás van az iskola világában, mégis, milyen nehezen jutottunk el oda, hogy egy kis elégedettség legyen bennünk, egy kis sikerélmény.

Hűség a jövendőhöz

Egykori tanítványai mondják, ön mindig sikerélményhez igyekezett juttatni őket.

Ez mindennek az alapja. Kell egy ösztönző erő, hogy az ember ne állandó szorongással élje meg a napi feladatokat, hogy jaj, Istenem, mi lesz, ne pániktudattal – hanem egészséges veszélytudattal. Akiben ez megvan, az tudja, hogy mit kell félteni, s föl tudja mérni, mi az ő és a közösség feladata.

Szavaiból ágazik ki a kérdés: önben örökké él az egykori népművelő?

Én ezt szent szónak tartom. Olyan népművelőket ismerhettem, akik a két világháború közötti hagyományrendben nevelődve tanítóként, kultúrházi szolgálatban, helytörténészként, színjátszó- vagy néptánccsoport vezetőjeként valóban népnevelők voltak.

Ez a „családban marad” – gondolok felesége vagy gyermekei hagyományőrző- és átadó munkájára. Ön nagycsaládos, ráadásul vannak még nagyobb „családjai” is – olvasók, visszajáró tanítványok, párttársak, na és a népfőiskolán az évek alatt megfordult több tízezer ember. Sok vasat tart a tűzben. Győzi a rendet?

Nehéz, de igyekszem rendet tartani. A tennivalóim összefüggnek, egymást feltételezik; olykor kezdetben a dolog nem annak látszik, ami lehet – a kis búzaszemből a gyökér, aztán a szál, a kalász –, de végül minden a természet rendje szerint alakul.

Hogy bírja energiával?

Ez csapatmunka. Dolgozni mindenki tud, de dolgoztatni nehezebb. A parlamenti munkában több cikluson át minden törvényjavaslatban elmélyültem, szakértők segítségével. Volt törvénytervezet – például a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségi tervezete –, amelyről hatszáz embertől kértem írásban véleményt, félezer válasz segítségével alakult ki az álláspontom, s módosító javaslataimat a Tisztelt Ház befogadta. Sikerélmény nekem s a több száz embernek! Életszerűvé válik minden gondolat, ha tudunk kérdezni; így vagyok ezzel a népfőiskolai munkában is.

Most például a magyar érték- és hungarikumtörvény végrehajtása során a helyi értéktárak felállítása érdekében rendezünk Lakiteleken kurzusokat egyetemistáknak, akik részt vesznek az értékmentésben, a helyi értéktárak kialakításában az egész Kárpát-medencében – s ehhez azerközös gondolkodás kell. Ebben is teljességre törekszem.

Szoktuk mondani, hogy ez vagy az a nemzeti minimum – én azt mondom, célozzuk meg a nemzeti maximumot, a lehetetlenben is a lehetségest. Ez belőlem is kihoz plusz erőforrást, amelyet tán a Jóisten segít, mert nem tudom másként ennek a titkát…

Kérdez, sokakat – az önépítkezés igénye szerint is?

Igen. A beszélgetések mélyén rejtőző élmények is erőt adnak. Járom az országot, és tapasztalom, mint a ’90-es évek elején is, hogy van egy másik Magyarország, nem csak a „hivatalos”. Most azt látom, hogy van egy másik fiatalság is, amely fogékony, keresi a kapcsolatokat. Jó példa erre a keleti nyitás igénye. Nyolc „kis nyelven” indítottam tanfolyamokat a Polgárok Házában, a népfőiskola szervezésében, és mindegyikre volt jelentkező. Nyitni kell, több lábon kell állni az országnak! Műfordítói tábort szervezünk fiataloknak, hogy ne a pénzen múljon, a nehezebb sorsú diák is tudjon kazak, azeri vagy éppen török nyelvet tanulni, fordítani, kulturális- és emberi kapcsolatokat építeni. Akikben van érzékenység és hajlam, ki kell teljesíteni. Ezt tesszük mi Lakiteleken.

Hűség a jövendőhöz

Színtiszta klebelsbergi modellt valósított meg, amely a határokon túl, az elcsatolt területeken is szép lassan meggyökerezik. Ezzel nemcsak a tudás, de a hit elmélyítése is együtt jár, nem?

Azok közé tartozom, akik Istenről, hazáról, szabadságról, szerelemről, családról, vagyis a benső dolgokról nehezen beszélnek, de az én fogalomtáramban ezek együtt – maga a népfőiskola.

Az országot és a Kárpát-medencét járva a ’80-as években érzékeltem, hogy a nemzeti azonosságtudat mennyire „foghíjas”, mennyire szervezetlenek vagyunk. Ahogy Csoóri Sándor mondta: külön-külön még vagyunk valakik, de együtt nem mutatunk fel nemzetalkotó és időálló értékrendet. Ezt céloztuk meg az MDF létrehozásával, és tudtam, kell egy háttérműhely, egy emocionális-érzelmi intellektuális képző bázis, hisz negyven év kimaradt!

A felnőttek világában kellett egy „speciális kollégium”. Ennek csírái megvoltak egyházi közösségekben, egy tudós vagy ötvenhatos elítélt szellemi környezetében, de az intézményi háttér hiányzott. Erre született a Lakiteleki Népfőiskola.

Amely az évek során önálló életet kezdett élni, megkerülhetetlen entitás lett.

Valóban szellemi központtá vált. Engem közben kizártak az MDF-ből – talán épp emiatt –, de a múltunkból nem lehet kizárni… A múltból gyökereztettük a jövőt, és a népfőiskolában a múlt is, a jövő is megjelenik.

A szellemi műhely ellenszélben működött, a baloldali kormányok gáncsolták, önök élethalálharcot vívtak.

Majdnem elveszett…, magamra maradtam…, és ha Gyulay Endre püspök nem áll mellém, akkor ez a népfőiskolai gondolat egy nagy kudarcélmény lett volna. Mellém állt Szőke János atya is, Mindszenty József bíboros boldoggá avatásának vatikáni posztulátora, aki kurátorunk volt másfél évtizeden keresztül. A Szeged-Csanádi Egyházmegye megvásárolta a népfőiskola ingatlanjait, így megszűnt az anyagi csapda. Azt mondtam, ha a katolikus egyházam ezer évig az efféle intézmények jó tulajdonosa volt, újabb ezer évig is az lesz, a két időszak közötti harminc évben pedig én e vagyon kezelőjeként helytállok.

A második Orbán-kormányig azért nehéz esztendőket éltünk át, de most már a Kárpát-medencei népfőiskolai fejlesztő program állami támogatást kap. Tágabb körben megvalósul az, amit húsz év alatt modelleztünk, és sikeres próbatétel volt ez.

Ön hívőként a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez tartozik, de élő kapcsolata van a mi egyházmegyénkkel – ahol előadóként sokszor van jelen –, és szoros szellemi-baráti viszonyt ápol Kiss-Rigó László püspökkel.

Mindig érezzük püspök úr figyelmét, élményszerű beszélgetéseink vannak, amolyan „sűrű”, tartalmas eszmecserék ezek. Ő is, Bábel Balázs érsek úr is gyakran tiszteli meg ünnepeinket, gazdagítják életünket, szentmisét celebrálnak…

…az ön és felesége, Gabriella asszony által építtetett Szent István kápolnában…

Ez a kápolna már a népfőiskola szerves része. Örök kérdés, hogy mit hoz a jövő – de ez helyesen úgy hangzik: mit viszünk mi a jövőbe. S ehhez a hit kell. Az általam kezdetben óvatosan megfogalmazott „nemzeti reneszánsz” ma itt van! Abban élünk – egy keresztény magyar nemzeti közösségben. Az utódokra ezt hagyjuk.

A kápolna előtt egy „babaharang” áll. Baba-találkozóinkon, a szülők és gyerekek közös szentmiséje után háromszor kondítják meg, és mindig három hangon szól. Az első kondítás a meg nem született babákért van – ekkor szinte jajong a harang. Aztán megkondítjuk a megszületett babák örömére – ilyenkor ujjong! A harmadik kondítás a szülők, nagyszülők, nevelőszülők tiszteletére van; akkor olyan méltóságos a hangja… Tisztelet nekik, ők adják át a gyermekeknek azt, amit Isten segítségével megteremteni képesek voltunk.

Várkonyi Balázs

(Forrás: Toronyirány - Szeged-Csanádi Egyházmegye lapja)

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kárpát-medencei hungarikum vetélkedő elődöntője
2017. április 21.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Kárpáti Gyurika, a legenda

Budapest, Polgárok Háza
2017. május 17. 18.00

Az Öreghegytől Schneebergig című könyv bemutatója

Budapest, Magyarság Háza
2017. április 25. 17.00

Kölcsey Kör: Kecskemét közbiztonsága "a rendőr szemével"

Kecskemét, Piarista Gimnázium díszterme
2017. április 20. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Magyar Nemzet

Magyar Hírlap

HírTV

Echo TV

Heti Válasz

Demokrata

 


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép