Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. október 16. kedd
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Herman Ottó, az országgyűlési képviselő
2015. február 26.

Ma Herman Ottó nevét sokan ismerik, mint természettudósét, sokan elismerik, mint a tudomány oly sok ágazatát ismerő, és a tudományos eredményeiket összehangoló polihisztort, de viszonylag kevesen tudják róla, hogy egész életében politizált, és vállalta politikai nézeteit úgy is, mint a Magyar Országgyűlés következetesen Kossuth Lajos pártján álló, akkor Függetlenség-párti képviselője.

Herman Ottónak a természettudományok és a néprajz területén elért – nem túlzás – hatalmas életműve mellett négy évtizeden át aktívan politizált, és ebből 17 évet – 1879 és 1896 között, rövidebb megszakításokkal – az akkori Országgyűlés padsoraiban is eltöltött. A mai Parlament épülete akkoriban még nem állt, és az akkori Országgyűlés a Magyar Nemzeti Múzeum mellett, a mai Olasz Intézet épületében működött, Herman Ottó lakásától néhány percnyi járásara.

A politika iránti elkötelezettség már Herman Ottó serdülő éveiben kialakult, és a fiatalon beérett nemzeti plebejus világnézete élete végéig változatlan maradt. A kiegyezés miatt is gyorsan változó hazai közéleti erőviszonyok miatt nagyon sok korabeli politikustársa politikai irányultságot és pártot váltott, de Herman Ottó politikai nézetei évtizedekig szilárdak és változatlanok maradtak. Nézetei nem azért nem változtak, mintha ő nem vette volna észre a kiegyezés utáni Magyarország rohamosan átalakuló gazdasági szerkezetét, településhálózatát, és társadalmi összetételét, hanem azért nem változtatott politikai meggyőződésén, mert véleménye szerint a kiegyezéskor rossz irányba terelték az országot az ország vezetői. Herman Ottó következetesen Kossuth párti politikus volt, ellenezte az ország pénzügyeinek és hadügyének az osztrák ellenőrzését, és ebben a minőségében mindig is csak ellenzéki pozícióra számíthatott, kormánypárti poszt betöltésére nem.

Herman Ottó mai értelemben nem volt politikusi alkat. Makacs, kompromisszumot nehezen kötő természete volt. Közelebb állt hozzá a vélt igazságának a kimondása, - ha úgy tetszik, prófétai kinyilatkoztatása – mint a különböző vélemények közelítésének, a kis megegyezések, alkuk megkötésének az aprólékos politikusi munkája. Mindemellett nagyon barátságos, jó társasági ember volt, hatalmas tudása révén bárkivel tudott közös beszédtémát találni, és mindig ügyelt a bozontos szakálla ellenére is megnyerő, ápolt megjelenésére, választékos, és mégis célszerű öltözködésére. . El tudta választani a magántermészetű vitákat a politikai nézetkülönbségektől. Ezt a magatartását ellenfelei is becsülték.  Élesen kritizálta például Trefort Ágoston közoktatás-politikáját – úgy érezte, hogy a kormány letért báró Eötvös Józsefnek a népiskolákat hangsúlyosan fejlesztő irányvonaláról, – de amikor anyagi gondok közé került, mert nem jutott be az Országgyűlésbe, akkor maga Trefort Ágoston segítette meg. Természetesen névtelenül, nehogy a konok Herman Ottó elutasítsa az adományát.

Máig nem derült ki, hogy milyen nézeteltérés idézte elő azt az egy lövésváltásra korlátozott párbajt, ami egy rövidlátó kormánypárti képviselő, és a hallássérült ellenzéki Herman Ottó képviselő között zajlott le. Az esemény tanúi szerint a gyengén látó kormánypárti képviselő attól félt, hogy rossz irányba tartja a fegyverét, és eltalálja az orvost, vagy valamelyik párbajsegédet az általa érzékelt homályos alakok közül – és ezért az irány helyességére kérdezett rá, miközben a nagyot halló Herman Ottó arról faggatta a segédeit, hogy vajon lőtt-e már az ellenfele.

Herman Ottó politikai elkötelezettsége már fiatalon, serdülő korában kialakult. Minden jel szerint a szülői ház szerény és dolgos életvitele alapozta meg benne a plebejus értékeket. Nagy hatással volt rá, mint középiskolás diákra, miskolci tanára, Máday Károly, aki már néhány nappal a pesti március 15-ei események után tájékozatta a diákjait a forradalom eredményeiről, és a 12 pontban lefektetett célok tartalmáról.  Még március hónapban a diákok megtanulták Petőfi „Talpra magyar”, valamint Czuczor Gergely „Riadó” című verseit.  A szabadságharcban személyesen is részt kívánt venni.  Úgy tudta, hogy dobosnak, vagy a tüzérségnél ágyútisztogatóknak kamasz fiúkat is felfogadnak. A csak tizennégy éves Herman Ottó egy barátjával megszökött Miskolcról, hogy beálljon honvédnek. A soványka fiút azonban hazaküldték, elsősorban amiatt, mert a sorozáskor nem tudta felmutatni apja írásbeli beleegyezését a hadiszolgálatra.

A világosi fegyverletétel híre lélektanilag megrázta. Nem akarta folytatni megszakadt miskolci középiskolai tanulmányait, pedig korábban itt jó minősítéseket szerzett. Úgy érezte, hogy a tanult emberek csakis az osztrák uralom szolgálatában érvényesülhetnek. Lakatosmesterséget tanult, majd nagyothallása ellenére besorozták katonának. Egy jóindulatú alezredes közbenjárására leszerelték, de Herman Ottó bebizonyította, hogy nem a harctól félt, hanem az osztrák hatalom szolgálatától. 1862-ben az olasz, majd a lengyel felkelők soraiban harcolt Ausztria ellen, de érzékelte a háborúskodásba belefáradt, békét óhajtó lakosság támogatásának a hiányát is.

Az Erdélyi Múzeum - Egylet keretében 1864-től végzett természettudományos munkája mellett Herman Ottó nagyon kiterjedt levelezést folyatott írókkal, tanárokkal, tudósokkal. Ez is egy formája volt a kiegyezés előtti abszolutizmus korában a közéleti tevékenységnek. A kiegyezést követően hamarosan a Kolozsváron szerkesztett „Magyar Polgár” munkatársa lett. Itt hamarosan kibontakozhatott Herman Ottó polihisztori tudása is, mert a hetente háromszor megjelenő közéleti lapban rendszeresen jelentek meg írások a világpolitika, a hazai politika, és a helyi megyei és városi politika eseményeiről, a legújabb tudományos és technikai eredményekről, a nemzetiségi kérdés országonként eltérő kezeléséről, szociális mozgalmakról, az utak és vasutak építéséről,  az árvízvédelemről és a folyók szabályozásáról, a vadászatról, a néprajzról, a hitélet eseményeiről, színházi rendezvényekről és a művészeti, irodalmi élet  alakulásáról. Herman Ottó publicisztikai írásait a mondanivaló gondos és célirányos követése, a szép magyar nyelvezet, és a precíz megfogalmazás jellemezte. Mondanivalót nélkülöző, hevenyészett fogalmazású írás nem került ki a keze alól.

Herman Ottó természettudományos munkásságára mind a közvélemény, mind a hivatalos politika 1874-1875-től figyelt fel. A szőlőt pusztító filoxéra 1873-tól jelent meg Magyarországon. A történelmi magyar borvidékeken rövid idő alatt gyakorlatilag kipusztultak a régi magyar szőlőfajták.  Milliók megélhetése került veszélybe.  Kiutat kellett találni ebből a válságos helyzetből, és Herman Ottó gyakorlati tanácsokat ad. Megtekinti a helyszínen a károkat, tájékoztató cikkeket ír a napi sajtóba és a Természettudományi Közlönybe, gyűléseken és előadásokon népszerűsíti a filoxéra elleni védekezés akkor ismert leghatékonyabb módját, a szőlővesszők homokos talajba való ültetését. A kormány is felfigyelt Herman Ottó írásaira, és a filoxéra ellen megalakult minisztériumi szakbizottság munkájában történő részvételre is felérik. Herman Ottó bejáratos lesz minisztériumokba, és más kormányépületekbe. Mindezek megalapozzák közéletben való jártasságát, és leendő képviselői munkáját is. Ismertsége és népszerűsége rohamosan erősödött. Míg 1875-ben csak néhány barátja tanácsára indult el – sikertelenül - a kolozsvári képviselői hely elnyeréséért, 1878-ban már a Függetlenségi Párt is támogatta szarvasi indulását. Végül 1879 októberétől lett Szeged képviselője az Országgyűlésben. Első képviselői mandátuma elnyerésében döntő szerepe volt Kossuth Lajosnak, aki leveleiből, írásaiból már jól ismerte, és őszintén ajánlotta a szegedieknek.

Képviselői programbeszédében Herman Ottó egyértelművé tette, hogy a kiegyezést ellenző, azaz Magyarország és Ausztria között legfeljebb perszonáluniót elismerő programot fog követni. „Amidőn én ezt kinyilatkoztatom, nem fogadom el az 1867-ik évi XII-ik törvénycikk közösügyi intézkedését; ennek törvény útján való megváltoztatását sürgetem. E cikket olyannak tekintem, mely, amíg csak fennáll, Magyarországot gyarmattá törpíti, idegen érdekek áldozatává silányítja, az anyagi, utóbb erkölcsi romlás és végre a megsemmisülés örvényébe taszítja és mely, amíg csak fennáll, lehetetlenné teszi a nemzet érdekeinek egyedül megfelelő nemzeti politikát.”  Herman Ottó aggodalmai 1914-ben látványosan valóra váltak, amikor is Tisza István magyar miniszterelnök ellenkezése dacára is Magyarországot az osztrák-német szövetség belehajszolta a világháborúba.

Herman Ottó ellenezte a pénzügyek hadügyek, és külügyek közös intézését, ami gyakorlatilag osztrák irányítást jelentett.  Célul tűzte ki az ingyenes oktatás népiskolákon kezdődő fokozatos kiterjesztését. Olyan adórendszert követelt, amelyik nem lehetetleníti el az adóalanyok működését, és nem teszi őket nincstelen földönfutóvá, ás kivándorlóvá. Javasolta a közgyűjtemények, a közművelődési intézetek rendszeres és kiszámítható állami támogatását.

Herman Ottó 1879 és 1896 között volt országgyűlési képviselő Szegeden, Törökszentmiklóson, majd Miskolcon. 1901-ben ringbe szállt a Baranya megyei dárdai választókerület megszerzéséért, de már sikertelenül. A 48-as eszmékhez való hűségét, következetességét, de talán az ő makacs tulajdonságát is jelzi, hogy az 1901. évi programja teljesen azonos a 22 évvel korábban, 1879-ben elmondott programbeszédének a tartalmával.

Képviselői feladatait komolyan vette, és a programbeszédek után rendre beszámolt választóinak az országgyűlési munkájáról is. Az Országgyűlésben szinte minden hónapban elhangzott egy-két felszólalása, holott az akkori Országgyűlést ritkábban hívták össze, mint a mait.  Sokoldalú tudása lehetővé tette számára, hogy a legkülönbözőbb tárgyú törvényeket mélyrehatóan elemezze, és ne csupán egy-két törvényhozói területen dolgozzon, mint a legtöbb képviselőtársa. Minden évben felszólalt az állami költségvetés vitájában. Alapos ismereteit is tanúsítva szinte kéthetente, havonta felszólalt olyan szakmai törvények tárgyalásán, amelyekre a megszólaló képviselőtársai hónapokig készültek. Így véleményt nyilvánított a himlőoltások szükségességéről, a katonai özvegyek és árvák ellátásáról, a polgári iskolai tanárok előmeneteléről, és címeiről, a házszabály megváltoztatásának a szükségességéről, a pénzbüntetések rendjéről,  a felsőfokú oktatásról, az igazságügyi orvosi tanácsról, a  közigazgatási reformról, az uzsoráról, a házadóról, a csendőrségről, a középiskolai reformról, a színházakról, a munkásbiztosításról, fegyházakról, az árvízvédelemről, a a nyugdíjtörvényről, a  kisdedóvás általánossá tételéről, a koleráról,  a honossági törvényről, múzeumőrök anyagi megbecsüléséről, a  fegyvergyártás szabályairól és ellenőrzéséről, az újoncozásról, a szerencsejátékokról, a szakaszervezeti gyűlésekről,  magyar- gácsországi vasútról,  a filoxéráról, sajtó szabadságáról, a militarizmusról, a polgári anyakönyvezésről, a polgári házasságkötés általánossá tételéről. Szerteágazó tárgyi tudását tükröző megszólalásait rendre átlengte 1848 és Kossuth Lajos szellemisége.

Herman Ottó, mint az 1848. március 15-én közzé tett 12 pont tisztelője a sajtószabadság pártján állt, de annak érdekében, hogy meg lehessen írni az igaz történéseket. Mint országgyűlési képviselő, egyre gyakrabban tapasztalta, hogy a sajtóban megjelent hamis állítások emberi sorsokat tehetnek tönkre.

Herman Ottó a tudós alaposságával vizsgálta meg az Országgyűlés politikai irányzatait, és nézeteik szerint próbálta rendezni, rendszerezni a politikai pártokat is. Ő elsősorban természetjáró, tapasztalataira támaszkodó tudós volt, azaz elment társaságokba, felvonulásokra, gyűlésekre – hogy az ott látottakból szűrje le a véleményét. Egy ismerőse – aki tudta, hogy Herman Ottó nem rokonszenvezik a szocialista eszmékkel – csodálkozva fedezte fel őt egy szociáldemokrata felvonuláson. „Én ennek az eseménynek nem a résztvevője vagyok” – mondta neki Herman Ottó – „hanem külső és tárgyilagos megfigyelője.” És a látottakból levonta azt a következtetést, hogy a bérek és munkakörülmények területén erősíteni kellene az állami ellenőrzést, hogy a szociális problémák iránt a kormányzatnak fogékonyabbnak kellene lennie, hogy földreform kellene – mert politikai süketség esetén a szocialista politikusok nagyon fegyelmezett és elszánt közegre támaszkodhatnak.

Herman Ottó tehát precízen osztályozta az akkori baloldali nézeteket. "Szocializmus" című tanulmányában világosan különbséget tesz a szociáldemokrácia, a kommunizmus, az anarchizmus és a nihilizmus tanai között és állást foglal azokkal szemben. "Minden fennálló társadalmi instituciónak durva erőszakkal, kérlelhetetlen kegyetlenséggel való szétrombolása, nem gondolva arra, hogy a romok fölé a rombolók mit alkotnak majd: ez - úgymond - a szocialisztikus tanok egyik szélsősége s a veszedelmek veszedelme, mert a gyűlöletből indul, és ezzel a fejlődést, a világrend e legsarkalatosabb elvét teljesen kizárja. Kiölni a nemzetből a nemzeti jelleget, a családból a családi jelleget, az egyént egyéni sajátságaiból kivetkőztetni, sémává alakítani az embert: ez a szocialisztikus tanok másik szélsősége, szintén tagadása a fejlődésnek, a világrend legsarkalatosabb elvének. Kossuth szavaival végzem, amidőn azt mondom, hogy a szocialisztikus iskolák egyikéhez sem tartozom".

Herman Ottó nem akarja elkövetni azt a hibát, hogy a szocialisták bírálatával automatikusan elismerje a Szabadelvű párt – az akkori kormánypárt – politikáját. Az akkori magyarországi uralkodó politikát is átszőtte a szociális érzéketlenség, az állami tisztviselők vesztegetése, és a hagyományos termelő tőke rovására a spekulációs természetű nyerészkedő tőke térnyerése. „Én ezekkel (azaz a szocialisták bírálatával) nem kelek minden tőke védelmére, mert itt különböztetni kell. A szédelgés összehordta tőke vérlázító bűn!” Itt kel megemlíteni, hogy Herman Ottó mindig határozott ellenfele volt a Tisza-család összes politikusának, és csak az 1918-ban meggyilkolt Tisza Istvánban tisztelte az egyenes jellemet.

Pártja, a Függetlenségi Párt igyekezett Kossuth Lajos tanácsait követni, bár maga Kossuth élete végén – 1893-ban – erősen kritizálta a párt programját és politikai vonalvezetését. Herman Ottót mély tisztelet fűzte Kossuth Lajoshoz, a "szent öreghez" - ahogyan nevezte.  1887. májusában, majd 1893-ban is meglátogatta Turinban. Följegyzései, naplói a kormányzó iránti bensőséges mélységes megbecsülésről tanúskodnak. Ez a megbecsülés kölcsönös volt; mert Kossuth is a legőszintébb elismeréssel nyilatkozott Herman Ottó tudományos és politikai tevékenységéről.

Herman Ottó 1893-ban látta, hogy milyen nagy szükségben tengeti száműzetési napjait Kossuth – és riasztotta a magyar közvéleményt.  Országos gyűjtés révén előteremtette Kossuth Lajos könyvtárának a megvásárlásához szükséges összeget. Ez a 16.000 forint elegendő lett Kossuth Lajos adósságainak a rendezésére. A könyvtár a Magyar Nemzeti Múzeumba került örök alapítványként.

1894 márciusában meghalt Kossuth Lajos. Április elsején búcsúztatták a tisztelői. A sírnál Herman Ottó tartotta a búcsúbeszédet. Ez politikai tett is volt, mivel Ferenc József az állami vezetők és magasabb rangú tisztviselők számára megtiltotta a temetésen történő részvételt.

Tisztelt Emlékülés!

Végezetül újra és újra Klebelsberg Kuno gondolatát idézem: „Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi magyarok pedig igyekszünk belőlük gyököt vonni.”

A Herman Ottó Emlékév bizonyította, hogy képesek voltunk és vagyunk Herman Ottóra rangjához méltóan emlékezni, életművére emlékeztetni. Gratulálok az Emlékév szervezőinek. Együtt bizonyítottuk, hogy Herman Ottó tudományos és politikai életműve ma is erkölcsi példázat és a nemzeti sorskérdésekben iránytű marad a jövőben is.

Lezsák Sándor

Lezsák Sándor beszéde elhangzott a Parlamentben, a Herman Ottó Emlékév záró konferenciáján, 2015. február 26-án.

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója

Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00

Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok

Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.

Lezsák Sándor előadása Pécsett

Pécs, BTK/TTK épület
2018. október 3. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép