Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. június 24. vasárnap
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Elrettentő kacagások
2016. március 6.

Kacagásaink – e címmel jelent meg Gálfalvi György legutóbbi kötete. Szerzője, a Látó szépirodalmi folyóirat közkedvelt, egykori főszerkesztője szekuritátés lehallgató jegyzőkönyveit szerkesztette könyvvé, látta el azokat saját kommentárjaival, megjegyzéseivel, illetve egészítette ki emlékirataival, esszéivel.

Elrettentő kacagások

A nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület és a budapesti Noran Libro Kiadó közös gondozásában kiadott kötet bemutatójára péntek délután, teljes telt házas közönség jelenlétében került sor a Bernády Házban, ahol a szerző felolvasását követően elsőként Szűcs László, a kulturális egyesület vezetője, a könyv szerkesztője szólalt fel.

– Egészen másként járom most a vásárhelyi utcákat, másként nézem az épületeket, különösen a volt Securitate épületét, mint a kötet olvasása előtt. Sok „szerzőtársat” kellett volna feltüntetnünk, és különösen furcsa volt az az érzés, amikor Gálfalvi György hosszú, ám az utolsó szóig megörökített telefonbeszélgetéseit olvastam. De a több ezer oldalnyi, szekusok által rögzített anyag mellett a kötet fontos részét képezi a '89 decemberére és a marosvásárhelyi fekete márciusra való visszaemlékezés is, az utóbbival kapcsolatos ismereteinkhez sokat hozzátesz majd ez a könyv. Sok ismert és kevésbé ismert személyiség megjelenik a lapjain, mély portrék jellemzik a kötetet, és nem kell marosvásárhelyinek lenni ahhoz, hogy megérezzük, miről szóltak azok az idők – mindenki érdeklődéssel forgathatja.

A kötetet méltató Markó Béla Gálfalvi György szerkesztőtársa volt mind az Igaz Szónál, mind a Látónál, és mint egykori kolléga bevallotta: nem tudja és nem akarja hűvös kívülállással szemlélni a kötetet, amely közös múltjukról is szól.

– Egymásba kapcsolódott a pályánk, egy szerkesztőségben dolgoztunk. Gálfalvi György kötete rendkívül olvasmányos, önálló, fontos entitás, de része egy múltfeltárási kollektív folyamatnak is. Az író az élményt hozza át a mába azáltal, hogy utólag kommentálja dossziéja részleteit, illetve kiegészíti a hézagokat – ehhez pedig nagyon jó memória szükségeltetik. Nagyon izgalmas szövegegész – nem egyetlen szövegről van szó, egyrészt feldolgozásból és kommentárokból, másrészt közbeékelt, önéletrajzi vonatkozásokból kikerekedő esszékből és a szerzővel készített interjúkból áll. Az, hogy a múltat próbálja elrettentő élménnyé tenni tenni, egyezik azzal a közhellyel, hogy a történelem csak akkor nem ismétlődik, ha van bennünk elég tudatosság ahhoz, hogy felismerjük a jeleket, amik erre utalnak. És figyelmeztetésként a régi dolgokat megélt generációk tapasztalata a legértékesebb. Nem lett más a világ '89 decembere után és nem lett más a társadalmunk sem. Ugyanakkor a kötetben van egy különös, bizarr nosztalgia, ami nem a diktatúra utáni vágyról, hanem a szolidaritás utáni nosztalgiáról szól. Arról a polarizált világról, amelyben tudni lehetett, hogy ki hol áll, hogy ki az ellenség. A szolidaritás utáni sóvárgáshoz kapcsolódik egy fontos figyelmeztetés: az erkölcs és az azon alapuló, említett szolidaritás sokkal fontosabb, mint azok az ideológiák, amelyek ma megosztják a társadalmunkat! És vannak jelek, amik arra utalnak, hogy ha nem vigyázunk, bekövetkezik az a pillanat, amikor újra olyan szolidárisak kell legyünk egymással, mint azelőtt. Aktuálpolitikai példával élve, én Tőkés Lászlóval az égvilágon semmiben nem értek egyet, de elfogadhatatlannak tartom, hogy a múltjáért kapott kitüntetését visszavonták. Előfordulhat, hogy akkor is támogatnunk kell egymást, ha elveink különböznek. Ez a kötet arról szól, hogy a múlt nincsen mögöttünk. A múlt velünk van, és arra kell vigyáznunk, hogy nehogy előttünk legyen.

Gálfalvi György számos keserédes és heveny, közönségi felkacajokat fakasztó történetet mesélt el az 1974 januárjától 1989. december 15-ig tartó lehallgatásokról, az adott korszakról (például amikor az utcán véletlenül elkapta a karácsonyfával hazalopózó szekustisztet), majd a méltatók szavaira reflektálva elmondta: Markó Béla véleményével mindenben egyetért, számára a különböző, egymással akár homlokegyenest ellentétes elveket vallók nem ellenétei, hanem kiegészítői egymásnak, ahogy ezt a közönség összetétele is bizonyítja – számára mindannyian összetartoznak. Ugyanakkor elárulta, hogy besúgóira – akik közül volt olyan, ki a publikum sorai között ült – nem haragszik, a nevüket sem tüntette fel a könyvben, csupán csodálkozást és mélységes csalódottságot érez.

– Nem vagyok megbocsátó, de tudomásul veszem, hogy a világ ilyen – mondta a könyv szerzője, majd a jó hangulatú est végén Gáspárik Attila olvasta fel a kötetben szereplő, Adjátok vissza az őrtornyomat! Vagy talán mégsem? című írást, és ezzel ismételten igazolta a könyv olvasmányosságát, az esszék mélységét és a szerző csuklóból odavetett, gyilkos és öniróniától sem mentes humorát, amely – úgy gondoljuk – elviselhetővé tette a sokszor és sokaknak elviselhetetlen évtizedeket.

K. Nagy Botond

(Forrás: e-népújság.ro)

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
XXIV. Országos Polgárőr Nap és VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle
2018. június 23.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép