Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. május 22. kedd
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Elbúcsúzott a lelkipásztor
2014. július 24.

A Lakitelek-Nyárlőrinc Társegyházközség, és a tiszaalpári társközség lelkipásztoraként utoljára állt fel a szószékre Szabó Tamás. Lakiteleken huszonhárom évig szolgált, előtte Bölcskén látta el lelkipásztori feladatait. A mostani utolsó istentiszteletére olyan sokan érkeztek, hogy nem csak színültig megtelt a templom, de kint is sokan rekedtek.

Szabó Tamás Nagytiszteletű Úr ezúttal is szívhez szólóan beszélt a hívőkhöz.

Az igehirdetés után először Magyar Péterné S. Kovács Mónika presbiter köszönte meg munkáját, majd Hegedűs Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese méltatta életpályáját. Úgy fogalmazott, hogy tiszteletes társa eddig igét hirdetett, ezután pedig – nyugdíjba vonulása után – igét hallgat. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az iskolaszéki és a népfőiskolai közreműködését köszönte meg. Felföldi Zoltán, Lakitelek polgármestere és Tormási Zoltán ,Nyárlőrinc alpolgármestere is megköszönte az eltöltött huszonhárom évet. Bagi Ferenc plébános arra kérte a tiszteletest, hogy kántorként segítse munkáját.

Elbúcsúzott a lelkipásztor

Szabó Tamás Lakiteleken huszonhárom évig szolgált, előtte Bölcskén látta el lelkipásztori feladatait

Olajos István iskolaigazgató is visszaemlékezett az együtt töltött évekre. A köszöntők után a három település gyülekezetének gondnokai a tiszaalpári Pácsa László, a nyárlőrinci Tormási Zoltán és a lakiteleki Csikós Mihály emlékeztek a több mint két évtizedes szolgálatra. A református fiatalok énekeltek, verset, köszöntőket mondtak és a tiszakécskei református énekkar is elénekelt két egyházi éneket. A gyülekezet nevében Pap Kálmán és Boros Józsefné köszönte meg Szabó Tamás lelkiismeretes tevékenységét.

– Nagy reménnyel érkeztünk Lakitelekre, tulajdonképpen egy sokkal nagyobb gyülekezet közösségét váltottam fel egy kisebb közösségre – mondta Szabó Tamás. – Annak idején többen kérdezték, hogy ez előrelépés-e, ezen a pályán. Huszonhárom év után azt tudom mondani, hogy igen, előrelépésnek érzem. Amilyen reménységgel jöttünk ide, az elmenetelünk, a távozásunk is ebben a jó reménységben foglalható össze. Nem messze, csak Kecskemétre költözünk. Nagyon jól éreztük magunkat, mert egy olyan közeg vett körül, amely a szolgálataimhoz erőt adott, felemelt. Azt éreztem, hogy minden megnyilvánulásomat, minden szolgálati részen megbecsülés és tisztelet övezi. Nem tartom szerencsés dolognak azt, hogy a régi lelkész ott maradjon azon a helyen, ahol szolgált, és összehasonlítsák a munkáját az új lelkészével. Szokja meg a gyülekezet az új tiszteletes munkáját. Ne legyen támadási felület abban, hogy bármibe is beleszóljak, esetleg bírálattal illessem. Az új lelkész úgy viszi majd tovább a szolgálatát, ahogyan ő jónak látja. A lelkészek jönnek, mennek, de a gyülekezet marad – vélekedett Szabó Tamás.

Az esperes mellett nőtt fel

Hegedűs Béla esperes Kókai Gézát bízta meg a segédlelkészi feladatok ellátásával. Kókai Géza az esperes mellett nőtt fel Tiszakécskén, öt év óta teljesít mellette szolgálatot, Lakiteleken már bemutatkozott. Valószínűleg az ősz folyamán érik majd meg a helyzet arra, hogy a gyülekezet megismerje, megszokja szolgálatát. Amennyiben a hívők úgy gondolják, hogy az új lelkész munkáját el tudják fogadni, akkor megválasztják lelkésznek.

Szentirmay Tamás

(Forrás: BAON.hu)

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép