Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. június 22. péntek
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Domonkos László: Vidéki emberek
2017. szeptember 27.

„Valami lesz Lakiteleken”, mondta Raffay Ernő, mi meg a feleségemmel hallgattunk és figyeltünk. Valamikor ’87 szeptemberében jártunk, alig másfél hónapja, hogy – éppen július 14-én! – a Magvetőnél megjelent és azonnal szenzáció lett Ernő Erdély 1918–19-ben című könyve.

Híreltük, terjesztettük, beszélgetéseket szerveztünk róla, jártunk erre-arra, Ernő meg csak annyit tett hozzá a hírhez, hogy sokan jönnek majd le Pestről, „vidéken szervezik meg”, én meg azt akkor valahogyan még szinte természetesnek is tartottam, az ördög tudja így utólag, miért.

Tulajdonképpen mindenki „vidéki”, amennyiben ezen a Magyarországon többrendbéli át- és visszaértékelést kapott jelzőn a „nem fővárosit” értjük – az úgynevezett bennszülötteket is beleszámítva, a budapestiek legalább kétharmada (de úgy lehet, kilenctizede) is „gyüttmönt”, ahogy Szegeden mondták, vidéken született, és (ő vagy a szülei) betelepült, felköltözött. Hogy a „vidéki” meg a „vidékiség” milyen bicskanyitogatóan ostoba, parvenü attitűd következtében vált – máig – a maga fölényesen lesajnáló, megvető mivoltában is elterjedtté: a magyar történetben különleges, lehangoló fejezet.

Világéletemben városlakó voltam, és miként bájos túlzással Szerb Antal írta, sose tudtam két fát megkülönböztetni egymástól. Pestet már gyerek- meg kamaszfejjel imádtam, rokonoknál rengeteget voltam itt, a Rózsa (valaha Ferenccel ellátva!) meg a Balzac utca környéke ősidők óta jól ismert. De váltig összerándulok az ocsmány fővárosi „leparasztozásra”, főleg amikor fiataloktól hallom. Az erősen Angyalföld-szerű külvárosban, ahol cseperedtem, mi sem voltunk éppen túlságosan finoman fogalmazók, de tudat alatt talán ott kísérthetett a közszellem, amit apám – akár csak egy közbevetett mellékmondat erejéig – olykor úgy fogalmazott meg, hogy „mikó a munkásság a vérit hullatta Pestön, a parasztok mög hordták nekik a kaját…”

Az alföldi kisvárosban, ahol rendszeresen megfordulok, éppúgy tanulmányozható a vidékiség, a magyar „vidéki ember” a maga teljes és igazi valójában, mint „nagy” szülővárosomban vagy akárhol a magyarlakta vidékeken, a Dunántúlon és a Felföldön, Kalotaszegen és Bácskában, a palócok között vagy a székelyeknél vagy a „Vazs mágyái” magyaroknál. Most például itt, Kisújszálláson megtapasztalható újfent, milyen a vidéki ember. Lefordítva: a magyar nép. Így, egyszerűen. Közvetlen és kedves, jó szándékú és segítőkész, barátságos és vendégszerető, készséges és nyugodt, sőt, hozzátehetem: dolgát többnyire igen alaposan értő és szerető. A gépszerelő vagy az agronómus, akárcsak a polgármester vagy a háziasszony természetesnek tartja, hogy Trianonra emlékező, szép emlékművük áll a főtéren, ott a turulmadár, és van országzászló is.

Többségükben nem rajonganak Vona Gáborért vagy éppen Simicska Lajosért, és nem éppen túláradó érzelmes nosztalgiával emlékeznek az SZDSZ-re vagy éppen az úgynevezett szocializmus évtizedeire. És az evidencia, tízezredszerre: uramisten, milyen messze van innen Lipótváros, meg a fülsértően fölvitt peschtiesch mondatvégi hanglejtés, a Hungária körúton belülire szűkített, több mint belterjesen fülledt, nagyképű és életidegen világ – az, amit 1956 hős és plebejus városából egy törpe kisebbség évtizedek alatt kreálni akart és akar. (Viszonylagos sikerrel, sajnos.)

Ez viszont harminc esztendeje egy pillanatra sem jutott eszembe. Inkább kicsit valami halovány önigazolásfélét éreztem, mikor Ernő mondatát hallottam: „valami lesz Lakiteleken.” Hát, valami lett. Alig fél év múlva a Jurta Színházba való hármas-négyes-ötös fölutazásokig, egy éven belül már MDF-szervezetekkel, elnökséggel, tagsággal meg a többivel. És mindennel, ami utána jött. Velünk. Akik ma is annak a szülöttei vagyunk, ami lett és lesz. Mi, vidéki emberek.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kézilabdapályát avattak Pálmonostorán
2018. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép