Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. szeptember 19. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Czakó Gábor: Lelenc magyar
2018. augusztus 27.

Amióta nem kell úgynevezett mikrofonengedély a közrádióban és a köztévében, azóta Nyelvédesanyánk ott is szabadon marcangolható. Valószínűleg példátlan a nemzetek történetében, hogy egyiküket lelencbe dobják egy idegen népcsoporthoz úgy, hogy egyúttal minden természetadta jogától megfosztják.

Ráböknek valakikre: ezután ők a rokonaid. Elméletet is vernek a fejébe: ha nem hiszed, csökött vagy. A józan eszétől, a gondolkodás, az érvelés lehetőségétől elzárják, s röhögnek rajta: kellett neked örökké kuruckodnod!?

Nem csupán az 1848–49-es szabadságharcunk leverése, hanem 1945 és 1956 után se kellett változtatni az alapgondolaton. Sőt, a dicsőséges és öröklétre tervezett Szovjetunió egyik népcsoportjába kerülhettünk! De hagyjuk a politikát, s térjünk a nyelvi tényekre.

Eleinte azt állították, hogy valaha egy nép voltunk a finnugorokkal. Az ezredforduló után az Ornella Semino vezette nemzetközi genetikai kutatás – és még négy hasonló eredmény után – gazdáink úgynevezett nyelvi leszármazással hozakodtak elő. Ám ennek tudományos levezetése nem történt meg. Érthető. Az eddigi elméletgyártás csapásán haladva netán valamennyi finnugor nyelvtől származik a miénk? Ettől (melyiktől?) kaptuk a tárgyas ragozást, továbbá 217 szót, attól (melyiktől?) a nyelvtani nemek hiányát és még 208 szót. Miért éppen ettől ennyit, s miért nem amattól annyit? És így tovább? Kinek van ötlete a többes szülőség csomójának kibogozására? Előttünk a genderizálódás?

Ha nem is az első, de az eddigi utolsó őshazánk, ahonnan Álmos és Árpád népe a Kárpát-medencébe vonult, megkerült. Hála istennek! Első lelőhelyéről andronovói kultúrának hívják a régészek, a Dél-Urálban és a környező laposabb tájakon bukkant elő a földből Szovjetunió és Vörös Hadseregének elenyészése után (1990-91). Ez lehetett a szabirok hazája?

Fölfedezése hivatalosékat nem tüzelte föl. Miként a kaukázusi magyarok többszöri megjelenése sem Aba Sámuelen és körtemplomain kezdve Julianuszon át Szentkatolnai Bálint Gáborig és Bendefy Lászlóig. Újabban Agócs Gergely, Sipos János és más népzenekutatók mutatták be kutatásaik eredményét: meglelték a magyar népzene 6. dialektusát. Magyar hagyományú, de ma már törökül beszélő kaukázusi emberek között! Lezsák Gabriella régész például 9-10. század körüli jellegzetes magyar fegyverek, ékszerek stb. sokaságát látta a helyi múzeumokban.

A nép ellenzékből is pártolja anyanyelvünk, kultúránk ügyét. Kedves svájci–magyar föltaláló barátom, Gyimóthy Gábor nyelvleckéztető versezetéből való legújabbkori nyelvromlásunkat bemutató néhány versszak:

Új divatszók sereglenek: / regnál, ráta, dominál… / S aki régen beszélgetett, / ma már csak kommunikál! // S a virágpor – kérdem én, hogy / mit vétett a magyarnak –, / mit a bárgyú pollen szóval / kiirtani akarnak? (...) A szerves ma organikus, / ünnepély ma fesztivál… / Összpontosít? Régen kihalt. / Ma mindenki koncentrál! // Ám a rosszra még rosszabb jön, / s a koncentrál messze száll: / újmagyarban a „legkúlabb” / szorgalmasan fókuszál!

Amióta nem kell úgynevezett mikrofonengedély a közrádióban és a köztévében, azóta Nyelvédesanyánk ott is szabadon marcangolható. Aki odajut, annak azt sem kell tudnia, hogy nálunk a szó eleje hangsúlyos. Miért? Ugyan ki tanulja? Másrészt elöl áll a lényeg, az alapjelentést hordozó gyök. A szó végén a toldalékok ereszkednek le a maguk helyére. Ezért súlyos hiba és idétlenség a szó farkának fölkunkorítása.

Népes szóbokrokat váltanak le gyüttmönt idegen szavak kedvéért a nyelvrontók. Magyarítgatjuk ugyan a közbeszéd szavait, de rögtön jött az ellentámadás, és a csatár máris átkerült a támadó szekcióba minden komment nélkül. Még szerencse – hárítja el a nyelvészkedést Feri szomszéd –, hogy mi, Zsoszlin meg én, esténként inkább biologizálunk.

Nyelvvédők kevesen akadnak. Aki mégis belevág, azt a nyelvészszakma senkiházijának tekintik. Annak ellenére, hogy a bátorkák igazán szőrmentén csevegnek az alanyok és állítmányok egyeztetéséről és hasonlókról, a helyes nyelvhasználat lényegét forró kásaként kerülgetik. Nem mernek visszanyúlni anyanyelvünk szerkezeti alapjához, a gyökrendhez. Az ugyanis tabu, mert ott a megoldás! Az összes nyelvésznek – már kiskorában – nyilván le kellett tennie a nagyesküt, hogy Teleki Józsefről, Akadémiánk alapító nyelvész-elnökéről, Kresznericsről, Czuczorról és Fogarasiról, Szentkatolnai Bálint Gáborról, meg nyelvészetünk ős-nagyjairól, legkivált pedig „a magyar nyelv természeti rendéről” egy mukkot sem ejt, különben mehet „a tudománytalanság moslékjába”!

Így jártak a legrégebbi – rótt – írásemlékeink kutatói, például Vékony Gábor. Ő és társai hiába olvastak el 5-9. századi rovásföliratokat magyarul: Nagyszentmiklósi kincs, Környei íjlemez, Szarvasi tűtartó stb., ezek máig nem számítanak nyelvemlékeink közé. Vétkük, hogy alapkérdéseket feszegetnek: hol és kiktől tanultak az avarok finnugor-magyarul?

Legnagyobb, mert mindenoldalú régész-történész-művész tudónkat, László Gyulát ütötték-vágták azok az akadémikusok, akiknek művei a Népszabadságot sem élték túl.

Más, de mégsem, mert szintén múlthamisítás: az úgynevezett fölszabadulás, 1945 után csöndben betiltatott az országalapítást lezáró, és a németek harci kedvét 1030-ig lelohasztó pozsonyi csata (907) emléke! A tankönyvekből is kitiltódott. A tabu a „rendszerváltoztatás”, sőt az oroszok kivonulása után sem szűnt meg, hiszen a nyelv- és magyarságtudományi alapelvek ugyan- onnan erednek 1849 óta.

Legjobb tudomásom szerint a hivatalos műjeget 2006. március 21-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett ülésen kezdték törögetni. Tizenöt évvel a szovjet hadak távozása után! Tanulmány is jelent meg a Katonai Felderítő Hivatal periodikájában: Felderítő Szemle, V. évf. 3. sz. 2006. szept.: Gondolatok a 907. évi pozsonyi csatát megörökítő források hitelességéről – Torma Béla tollából.

Az országos lapokban csönd...

Kedves olvasóm írja: „Azt nem értem, hogy a Tudományos Akadémiának miért érdeke, hogy ne revideálja a magyarság nyelvi gyökereiről alkotott finnugor eredetről szóló ezeddig hivatalos véleményét? Mi baja lenne, ha véleményét megváltoztatná?”

Nem tudom, de ötletem akad, mert átéltem hasonlót. Mégpedig a ’60-as években, egyetemista koromban. A Kádár-féle ellenforradalom igáját nyögtük. Sok tanárunkról tudtuk, hogy párttag, de az igét szőrmentén hirdette, csak a kötelezőt. És este, ha összefutottunk a Nádorban, akkor általában kiderült, hogy sörközi véleménye nagyjából egyezik a mi borközinkkel. A kubai válság kirobbanásakor – 1962. október eleje – egy parányi tudszoc. adjunktusocska igazította el az ifjúságot az „időszerű” hazugságról. A nagy profok meg némán ültek az első sorban, s tán a régi vicc csattanójára gondoltak: „lerohad az magától is”. Megtörtént, de úgy, ahogy a csiga szalad. Kerek huszonöt év múlva – 1987. szeptember 27-én – tartottuk a Lakiteleki Találkozót, ahol nyilvánvalóvá lett, hogy a marxista emberkísérlet kimúlt. Lerohadt. De ott is, és utána is féltek-félnek némelyek. Sokan. A félelem lassan ölő méreg, és suttyomban jár-kel a lélekben...

József Attilától is tudható: „Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény”.

Az MTA világát nem ismerem. Egyszer hívtak meg egy konferenciára: Hunfalvy Pál kétszázadik születésnapját – 1810. március 12. – ünnepelték, és ennek örvén leginkább engem gyaláztak a fölszólalók, előadók. Válaszolni nem engedtek. Néhány titkos kacsintást azért innen-onnan kaptam. A titkos kacsintók nagy és bátor tettet hajtottak végre. Átugrották árnyékukat! Ezen ne mosolyogjunk, mert senki lelkébe nem látunk, így félelmének benső okait-erejét sem ismerhetjük.

Jómagam is félek olykor. Leginkább attól, hogy netántán az ijesztgetők térfelére sodródom. Pedig tudom, hogy nem vagyok árva. Van Atyám is, Barátom is: „Én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,22-33).

A félelem szaga bűzös, borzongató. A jó termés, a GDP világraszóló szárnyalása örvendetes, de a szellemi elnyomatásból való szabadulás útja még jobb: illatos és benső.

 

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Látogatás a XX. Félegyházi Libafesztiválon
2018. szeptember 8.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Kölcsey Kör Kecskeméten: Migrációs és menekültpolitika Európában

Kecskemét, Kocsis Pál Szakközépiskola
2018. szeptember 20. 18.00

Meghívó a RETÖRKI két új kötetének bemutatójára

Budapest, Polgárok Háza
2018. szeptember 3. 17.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép