Menü
Hírek
Programok
Kölcsey Kör
Interjúk
Keresztény Élet
Archívum
Keresztény Élet

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért


Média
partnereink

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

2019. február 17. vasárnap
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Czakó Gábor: Lelenc magyar
2018. augusztus 27.

Amióta nem kell úgynevezett mikrofonengedély a közrádióban és a köztévében, azóta Nyelvédesanyánk ott is szabadon marcangolható. Valószínűleg példátlan a nemzetek történetében, hogy egyiküket lelencbe dobják egy idegen népcsoporthoz úgy, hogy egyúttal minden természetadta jogától megfosztják.

Ráböknek valakikre: ezután ők a rokonaid. Elméletet is vernek a fejébe: ha nem hiszed, csökött vagy. A józan eszétől, a gondolkodás, az érvelés lehetőségétől elzárják, s röhögnek rajta: kellett neked örökké kuruckodnod!?

Nem csupán az 1848–49-es szabadságharcunk leverése, hanem 1945 és 1956 után se kellett változtatni az alapgondolaton. Sőt, a dicsőséges és öröklétre tervezett Szovjetunió egyik népcsoportjába kerülhettünk! De hagyjuk a politikát, s térjünk a nyelvi tényekre.

Eleinte azt állították, hogy valaha egy nép voltunk a finnugorokkal. Az ezredforduló után az Ornella Semino vezette nemzetközi genetikai kutatás – és még négy hasonló eredmény után – gazdáink úgynevezett nyelvi leszármazással hozakodtak elő. Ám ennek tudományos levezetése nem történt meg. Érthető. Az eddigi elméletgyártás csapásán haladva netán valamennyi finnugor nyelvtől származik a miénk? Ettől (melyiktől?) kaptuk a tárgyas ragozást, továbbá 217 szót, attól (melyiktől?) a nyelvtani nemek hiányát és még 208 szót. Miért éppen ettől ennyit, s miért nem amattól annyit? És így tovább? Kinek van ötlete a többes szülőség csomójának kibogozására? Előttünk a genderizálódás?

Ha nem is az első, de az eddigi utolsó őshazánk, ahonnan Álmos és Árpád népe a Kárpát-medencébe vonult, megkerült. Hála istennek! Első lelőhelyéről andronovói kultúrának hívják a régészek, a Dél-Urálban és a környező laposabb tájakon bukkant elő a földből Szovjetunió és Vörös Hadseregének elenyészése után (1990-91). Ez lehetett a szabirok hazája?

Fölfedezése hivatalosékat nem tüzelte föl. Miként a kaukázusi magyarok többszöri megjelenése sem Aba Sámuelen és körtemplomain kezdve Julianuszon át Szentkatolnai Bálint Gáborig és Bendefy Lászlóig. Újabban Agócs Gergely, Sipos János és más népzenekutatók mutatták be kutatásaik eredményét: meglelték a magyar népzene 6. dialektusát. Magyar hagyományú, de ma már törökül beszélő kaukázusi emberek között! Lezsák Gabriella régész például 9-10. század körüli jellegzetes magyar fegyverek, ékszerek stb. sokaságát látta a helyi múzeumokban.

A nép ellenzékből is pártolja anyanyelvünk, kultúránk ügyét. Kedves svájci–magyar föltaláló barátom, Gyimóthy Gábor nyelvleckéztető versezetéből való legújabbkori nyelvromlásunkat bemutató néhány versszak:

Új divatszók sereglenek: / regnál, ráta, dominál… / S aki régen beszélgetett, / ma már csak kommunikál! // S a virágpor – kérdem én, hogy / mit vétett a magyarnak –, / mit a bárgyú pollen szóval / kiirtani akarnak? (...) A szerves ma organikus, / ünnepély ma fesztivál… / Összpontosít? Régen kihalt. / Ma mindenki koncentrál! // Ám a rosszra még rosszabb jön, / s a koncentrál messze száll: / újmagyarban a „legkúlabb” / szorgalmasan fókuszál!

Amióta nem kell úgynevezett mikrofonengedély a közrádióban és a köztévében, azóta Nyelvédesanyánk ott is szabadon marcangolható. Aki odajut, annak azt sem kell tudnia, hogy nálunk a szó eleje hangsúlyos. Miért? Ugyan ki tanulja? Másrészt elöl áll a lényeg, az alapjelentést hordozó gyök. A szó végén a toldalékok ereszkednek le a maguk helyére. Ezért súlyos hiba és idétlenség a szó farkának fölkunkorítása.

Népes szóbokrokat váltanak le gyüttmönt idegen szavak kedvéért a nyelvrontók. Magyarítgatjuk ugyan a közbeszéd szavait, de rögtön jött az ellentámadás, és a csatár máris átkerült a támadó szekcióba minden komment nélkül. Még szerencse – hárítja el a nyelvészkedést Feri szomszéd –, hogy mi, Zsoszlin meg én, esténként inkább biologizálunk.

Nyelvvédők kevesen akadnak. Aki mégis belevág, azt a nyelvészszakma senkiházijának tekintik. Annak ellenére, hogy a bátorkák igazán szőrmentén csevegnek az alanyok és állítmányok egyeztetéséről és hasonlókról, a helyes nyelvhasználat lényegét forró kásaként kerülgetik. Nem mernek visszanyúlni anyanyelvünk szerkezeti alapjához, a gyökrendhez. Az ugyanis tabu, mert ott a megoldás! Az összes nyelvésznek – már kiskorában – nyilván le kellett tennie a nagyesküt, hogy Teleki Józsefről, Akadémiánk alapító nyelvész-elnökéről, Kresznericsről, Czuczorról és Fogarasiról, Szentkatolnai Bálint Gáborról, meg nyelvészetünk ős-nagyjairól, legkivált pedig „a magyar nyelv természeti rendéről” egy mukkot sem ejt, különben mehet „a tudománytalanság moslékjába”!

Így jártak a legrégebbi – rótt – írásemlékeink kutatói, például Vékony Gábor. Ő és társai hiába olvastak el 5-9. századi rovásföliratokat magyarul: Nagyszentmiklósi kincs, Környei íjlemez, Szarvasi tűtartó stb., ezek máig nem számítanak nyelvemlékeink közé. Vétkük, hogy alapkérdéseket feszegetnek: hol és kiktől tanultak az avarok finnugor-magyarul?

Legnagyobb, mert mindenoldalú régész-történész-művész tudónkat, László Gyulát ütötték-vágták azok az akadémikusok, akiknek művei a Népszabadságot sem élték túl.

Más, de mégsem, mert szintén múlthamisítás: az úgynevezett fölszabadulás, 1945 után csöndben betiltatott az országalapítást lezáró, és a németek harci kedvét 1030-ig lelohasztó pozsonyi csata (907) emléke! A tankönyvekből is kitiltódott. A tabu a „rendszerváltoztatás”, sőt az oroszok kivonulása után sem szűnt meg, hiszen a nyelv- és magyarságtudományi alapelvek ugyan- onnan erednek 1849 óta.

Legjobb tudomásom szerint a hivatalos műjeget 2006. március 21-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett ülésen kezdték törögetni. Tizenöt évvel a szovjet hadak távozása után! Tanulmány is jelent meg a Katonai Felderítő Hivatal periodikájában: Felderítő Szemle, V. évf. 3. sz. 2006. szept.: Gondolatok a 907. évi pozsonyi csatát megörökítő források hitelességéről – Torma Béla tollából.

Az országos lapokban csönd...

Kedves olvasóm írja: „Azt nem értem, hogy a Tudományos Akadémiának miért érdeke, hogy ne revideálja a magyarság nyelvi gyökereiről alkotott finnugor eredetről szóló ezeddig hivatalos véleményét? Mi baja lenne, ha véleményét megváltoztatná?”

Nem tudom, de ötletem akad, mert átéltem hasonlót. Mégpedig a ’60-as években, egyetemista koromban. A Kádár-féle ellenforradalom igáját nyögtük. Sok tanárunkról tudtuk, hogy párttag, de az igét szőrmentén hirdette, csak a kötelezőt. És este, ha összefutottunk a Nádorban, akkor általában kiderült, hogy sörközi véleménye nagyjából egyezik a mi borközinkkel. A kubai válság kirobbanásakor – 1962. október eleje – egy parányi tudszoc. adjunktusocska igazította el az ifjúságot az „időszerű” hazugságról. A nagy profok meg némán ültek az első sorban, s tán a régi vicc csattanójára gondoltak: „lerohad az magától is”. Megtörtént, de úgy, ahogy a csiga szalad. Kerek huszonöt év múlva – 1987. szeptember 27-én – tartottuk a Lakiteleki Találkozót, ahol nyilvánvalóvá lett, hogy a marxista emberkísérlet kimúlt. Lerohadt. De ott is, és utána is féltek-félnek némelyek. Sokan. A félelem lassan ölő méreg, és suttyomban jár-kel a lélekben...

József Attilától is tudható: „Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény”.

Az MTA világát nem ismerem. Egyszer hívtak meg egy konferenciára: Hunfalvy Pál kétszázadik születésnapját – 1810. március 12. – ünnepelték, és ennek örvén leginkább engem gyaláztak a fölszólalók, előadók. Válaszolni nem engedtek. Néhány titkos kacsintást azért innen-onnan kaptam. A titkos kacsintók nagy és bátor tettet hajtottak végre. Átugrották árnyékukat! Ezen ne mosolyogjunk, mert senki lelkébe nem látunk, így félelmének benső okait-erejét sem ismerhetjük.

Jómagam is félek olykor. Leginkább attól, hogy netántán az ijesztgetők térfelére sodródom. Pedig tudom, hogy nem vagyok árva. Van Atyám is, Barátom is: „Én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,22-33).

A félelem szaga bűzös, borzongató. A jó termés, a GDP világraszóló szárnyalása örvendetes, de a szellemi elnyomatásból való szabadulás útja még jobb: illatos és benső.

 

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
A gördeszkás pap Lakiteleken
2019. február 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok

Budapest, Polgárok Háza

2019. február 20. 18 óra

A Hit pajzsa díj átadása

Budapest, Jezsuita Rend Párbeszéd Háza
2019. február 23.

Kölcsey Kör: Az Európai Unió jelene és jövője

Kecskemét, Kocsis Pál iskola
2019. január 17. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Lakitelek Népfőiskola

Szövetségesek

Szövetségesek

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép