Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. november 14. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Czakó Gábor: A magyar nép származása
2017. december 18.

Aláírója nincs, közzétevője az Oktatási Hivatal. Az Oktatási Hivatal szövegét idézőjelek közé tettük. „A magyar nép eredetére elsősorban a nyelvtudomány ad választ, amely a múlt századtól aprólékos munkával derítette fel a magyar nyelv származását és rokoni kapcsolatait.”

Ugyan miért nem vettek részt a munkában régészek meg történészek? A néprajz, embertan, szociológia és más tudományok művelői? Ki nevezte ki a nyelvészetet a magyar nép kizárólagos kutatójának? Milyen alapon?

Tudjuk, mit hozott ránk 1849-ben a szabadságharc bukása. Véres bosszút és önkényuralmat, Bach-korszakot. Közszájon keringett a fél századdal korábbi híres bon mot: „Amikor Napóleon feltette François Talleyrand-nak klasszikussá vált kérdését, hogy mit tegyen a magyarokkal, akkor Talleyrand állítólag így válaszolt: »Vedd el e nép múltját, és azt teszel vele, amit akarsz!«”

Hogyan lehet elvenni a magyarok múltját? A múlt ugyanis elmúlt, tehát már nincsen. Mi maradt belőle? Emlék? Vagy valami más is? A nyelv?

A magyar nyelv különössége, hogy átitatja a nemzet múltja attól kezdve, hogy hangzóink nagy része jelentéshajlammal bír, miáltal kapcsolatuk szerves jelentést, sőt, platóni képet is alkot… A szavak – akár az erdő – gyökerekből hajtanak, ésszerű és látható rendet alkotnak. A magyar szó ismérve, hogy gyökre épül: 1–3 betű alkotta képecskére. Ez adja a szóhangsúlyt, az alapjelentést, a gyökkapcsolatokból erednek a szócsaládok, azaz a jelentésösszefüggések. Szóalkotási lehetőségeink úgyszólván korlátlanok.

Kezdeti gügyögésünkkel már elsajátítjuk a számok benső, magyaros, vagy ha a későbbi névadó jobban tetszik, püthagoraszi rendjét. A téridőt egyben látjuk – napkelte, este és a többi mind egyszerre hely és idő, szavaink évezredes jelentéskapcsolatokat őriznek stb. Bővebben olvashatni erről Varga Csaba és e sorok írója idevágó műveiben. E fölismerések igazát nem tudja cáfolni, de nem osztja a hivatalos nyelvészet.

A szabadságharc leverése után 1867-ig önkényuralom következett – benne a Bach-korszak 1860-ig. Akadémiánk kiürült. De facto irányítására az eszes Hunfalvy Pál jogász kapott bécsi bizalmat, aki legfőbb föladatának tekintette az akkor készülő Czuczor–Fogarasi-szótár folyamatos gáncsolását, és új, a „magyar nyelv természeti rendje” ellen küzdő nyelvésznemzedékek nevelését. Ehhez hozatott magának egy tehetséges nyelvészhallgatót – Joseph Budenzet (1836-92) – Németországból, akit szinte rögtön, már finnugrisztikai művei megírása előtt, 1861-ben akadémiai levelező taggá tett.

„Az, hogy a magyar nyelv is egy a finnugor nyelvek közül, úgy értelmezendő, hogy volt valaha egy nép, mely nagyjában egységes nyelvet beszélt, az úgynevezett finnugor alapnyelvet. Ennek a nagy területen szétszórtan élő népnek nyelvében nyelvjárások keletkeztek, ezek idővel – főleg az egyes csoportok szétszóródásával – annyira eltávolodtak egymástól, hogy külön nyelvekké fejlődtek, amelyek között a kölcsönös megértés fokozatosan lehetetlenné vált. A nyelvrokonság tehát annyit jelent, hogy a magyar és a többi finnugor nyelv közös őstől származik, valaha egymással azonosak voltak, a területi szétszóródás következtében eltérő nyelvfejlődés azonban annyira szétválasztotta őket, hogy rokonságukat csak tudományos módszerrel lehet igazolni.”

A hajdan egységes ősfinnugor nép létét? A nyelvjárások erősödése törölte a genetikai rokonságot? Márpedig valami ilyesmi történhetett: az ezredfordulón a híres Semino-vizsgálat arra jutott, hogy nincs érdemleges genetikai kapcsolat köztünk és a finnugorok közt! Ugyanez az eredménye az idei kutatásnak is. Neparáczki Endre és mtsai: a karosi honfoglalók temetőiben leltek 41,5 százalék hunt, 42,7 százalék skandináv-germánt, 6,7 százalék kaukázusit, 2,2 százalék szlávot és 6,7 százalék egyéb európait, valamint egy zsidót, de finnugort mutatóban sem! Tehát mi nem voltunk benne a „valaha egységes nyelvet beszélő népben!” Nyelvcsere történt?

Ha, mondjuk, a nyelvjárások erősödése kihatna a beszélők genetikai állományára, akkor e fölismerés Nobel-díjat érne! Kellő számú nyelvóra és szorgos tanulás után négerek svédekké fakulnának, a szöszke dánok majákká barnulnának.

„Azt sem árt tudni, hogy az összehasonlító nyelvtudomány itt nem részletezhető bonyolult módszerei, megállapításai, törvényszerűségei körülbelül ugyanolyan szilárdak, mint a természettudomány tételei.”

A természettudomány erről nem értesült. Ott folyamatos „fejlesztő robbanások” hozták el a fejlődését, s írták át Ptolemaiosz fölfogását Galileiévé, Galieliét Newtonévá, Newtonét Planckévá, Planckét Einsteinévé, Einsteinét… Ez azért is csodálatos, mert a finnugor népek föntebb említett – több évezredes! – történetéből csak néhány sziklarajz, cseréptöredék maradt ránk, nyelvemlék egy szó sem. Még abban sem egységes a tudomány, hogy a jégkorszaktól a középkorig hol éltek a finnugor népek. A legkorábbi – olvasható – finnugor szövegek a középkor vége felé keletkeztek.

„A finnugor eredet ma szilárd tudományos ténynek számít, amelyet a világ egyetlen nyelvésze sem vitat, noha a közvélemény és a »laikus nyelvészek, történészek« egy része ma is csak kételkedve veszi tudomásul, vagy egyenesen elutasítja. A nyelvek kutatása nagyon nagy felkészültséget és szakértelmet igényel, a hozzá nem értő nyelvészkedés az áltudományok körébe tartozik.”

Hagyjuk most az Oktatási Hivatal szövegét. Mindenki, akinek sikerült leérettségiznie, tudja, hogy a tudománytörténet szakadatlan és olykor hajmeresztő változások sorozata. A budapestin kívül eddig csak, khm, enyhén szólva egzotikus akadémiák vésték kőbe, hogy az ő megállapításaik örökösek és cáfolhatatlanok.

Mit ad Isten, éppen a megdönthetőség a tudományosság igazolása! E vonás ugyanis azt is jelenti, hogy az állítás egy bizonyos természeti-logikai rendhez tartozik. Ha ezen belül új ismerethez jutunk, kiderül, pl. hogy az atom, a híres „oszthatatlan” biz’ tovább bontható, akkor nem gondolatrendőrt hív, hanem ujjong a szakma, s máris kezdődik a proton, az elektron „hámozása”.

„A finnugor rokonság tanával szemben sokféle elképzelés élt és él a közvéleményben. Volt, aki a Bibliában fedezett fel tömegével »ősi magyar neveket«, később fölmerült az »etruszk rokonság« gondolata, napjainkban a sumer eredet, a sumer–magyar nyelvrokonság elmélete divatos. De történtek kísérletek a magyar nyelv rokonítására az egyiptomi, a görög, a perzsa, a kínai és a japán nyelvekkel is. A régi-új elméletek módszere nem szaktudományos, céljuk elsősorban a »kis magyar nép« számára a lehető legdicsőbb, legrégibb, civilizált ős megtalálása”.

Na és? Ilyesmi megfogható nálunk nagyobb és nyugodtabb történelmű népek körében is. Az igazság itt is, ott is győz.

„Sokféle legenda, néphit él a magyar nép emlékezetében, amely valamilyen módon azt sugallja, hogy a magyar nép a hunok leszármazottja. Etele (Attila magyar neve) nagysága, hatalma szerepet kapott a keleti fejedelmek eredetmondáiban is. Tőle származtatták magukat a bolgár kánok, később, a 13. században pedig az Árpád-házi királyok is hun–magyar rokonságot írattak maguknak. Mindez azonban csupán irodalmi alkotás, a középkor tudatos találmánya, ami semmivel sem igazolható.

A hunokat Szkítiába vezető csodaszarvas mondája nagyon régi keletű. E történet szerint a hunok a Meótisz (az ókori Azovi-tenger) túlsó partján éltek, vadászaikat egy szarvasünő üldözése csalta át a Meótisz mocsarain, amit korábban áthatolhatatlannak véltek, így jutottak el Szkítiába. A középkori magyar történetírás átvette, és a keresztény hitvilághoz igazította ezt a történetet. E szerint Noé egyik fia volt Hám, az ő fia pedig Nimród (Ménrót), aki „nagy vadász vala az Úr előtt”. Nimródnak két ikerfia volt, „Hunor és Magor, akik a csodaszarvast űzve jutottak el Szkítiába, és ott a hun és magyar nép ősei lettek.”

Az eredetmondák a népi emlékezet kincsei. A világon sehol másutt nem fitymálják őket a helybéli tudósok. A mieink tán lelkiismeret-furdalásból teszik ezt, mert bizony egyedülálló, hogy egy középkori krónikát zárt osztályra csukjanak, s ott tartsák másfél évszázadig, amíg bátor hazafiak ki nem csempészik, s külföldön magyarra nem fordíttatják!

Igen, a Tarih-i Üngürüszről, a Magyarok történetéről van szó, amit Vámbéry Ármin a saját pénzén vásárolt a sztambuli ócskapiacon, majd az Akadémiának ajándékozott. Hunfalvy főkönyvtáros pedig kiadta Budenznek, aki földbe döngölő kritikát írt róla!

Egy, a közönség számára hozzáférhetetlen történelmi leletről, amit Hunfalvy a zárt osztályra helyeztetett! Ez a hunfalvyzmus.

„A 13. század elején élt magyar krónikaszerző, a valószínűleg Párizsban tanult Anonymus ennek alapján tette meg Attilát Árpád ősapjává, holott az Árpádok eredetmondájában még az állt, hogy Árpád apjának, Álmosnak a nemzetség totemállata, a Turul volt az apja (Emese álma). Kézai Simon 13. század végi krónikája is rokonságot, testvériséget vélt felfedezni a magyarok és hunok között annak alapján, hogy Hunor nevét a hun nép nevével azonosította.

Ebben a történetben csak annyi lehet igaz, hogy mind a hun, mind a magyar nép keletről érkezett Európába – a két esemény között mintegy fél évezred telt el –, és talán életmódjuk is mutatott némi hasonlóságot, legalábbis nyugat-európai szemmel nézve. Ezért a nyugatiak később a hunokkal azonosították az avarokat, majd a magyarokat is.”

Ez nem így igaz, hanem máshogy. Korabeli források szerint a hunok után avarok érkeztek, s alkottak birodalmat a Kárpát-medencében és környékén. Ők magyarul beszéltek és írtak, lásd környei íjlemezfölirat (7. század), szarvasi tűtartó-fölirat (8. század). Tehát magyarnak kell tekintenünk őket. Rótt hagyatékuk ráadásul a népi írástudás tanúja, gondoljunk az idevágó szólásokra: kiró, fölró, leró, rovott múltú, ráró stb.

Sőt, mi több! A tűtartó bizony nem közönséges varródoboz volt. Hajdani gazdája gyógyító éneket, azaz varázsszöveget dúdolt, miközben szövet vagy vászon helyett emberi testet szurkált, hogy szétfoszlassa, kiirtsa belőle a betegség szellemét. A tű használója tehát javas, azaz jótevő volt, mai szóval akupunktúrával gyógyító orvos.

A régészeti leletek szerint az avarok, az ide érkezésük előtti évezredekben az Altáj vidékén időztek, a finnugor ősnép föltételezett életterétől párezer kilométerrel délre és sok ezerrel keletre. Vajon eljártak hozzájuk zürjén vagy hanti tanítók nyelvórákat adni?

„Néphit őrzi annak az »emlékét« is, hogy Attilát az elterelt, majd medrébe újból visszaeresztett Tiszába, hármas, arany-, ezüst- és vaskoporsóban temették el. Attila székhelyéről csak annyit tudunk bizonyosan, hogy valószínűleg a Tiszántúlon feküdt, így temetkezési helyéül mintegy 20 ezer négyzetkilométer jöhet számításba. Az Erdélyben élő székelyek – a középkori hagyományokat tovább örökítve – mind a mai napig Attila leszármazottainak tartják magukat, ősüknek Csaba királyfit, Attila egyik fiát tekintik.”

Hogy jön ez ide? És ha a Duna-Tisza közén tartotta székhelyét Attila, mint utána Baján, majd Árpád? Fáj, hogy a nemzet emlékszik? Mégpedig arra, amit megélt, és fontosnak tart, ellenben nem tartja észben a mellékest, a kitaláltat? Ezért a magyar regevilágból hiányoznak a finnugor forrásból eredő komolyabb darabok. Inkább fordítva áramolhattak a két nép közt a mesék, legendák: a finnugorok őriznek imitt-amott nyúlfarknyi magyar töredékeket. Pl. a Borsszem Jankó foszlányát. A Hunor és Magyar északi megfelelője ennyi: ketten üldöznek egy szép szarvast. Pór gyalog lábal a hóban, a szárnyas Mós repül. Utol is éri a szarvast, lenyilazza, eszik belőle, majd egy jókora húst visz belőle társának. Pór is eljut a döghöz. Tetszik neki a táj, letelepszik. Mós kirepül a történetből. Ennyi.

A tények csak arról szólnak, hogy körülbelül bő négyezer éve a bronzkori andronovói kultúra nagyállattenyésztő népe, a későbbi magyar, találkozott a kőkori életet élő finnugorokkal. Cserélgettek olykor fémhorgot és bicskát coboly- meg hermelinprémre, szavak és más nyelvi elemek is kerültek innen oda, majd ki-ki élt tovább a maga kultúrájában.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Mindszenty Emlékérmek átadása az Országházban
2018. november 6.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019

Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00

Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét

Budapest
2018. november 17-18.

Mindszenty Emlékérem átadása

Budapest, Országház
2018. november 6. 11.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép