Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. május 20. vasárnap
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Cey-Bert Róbert Gyula - Az 56-os SOMOGYI PESTI SRÁC
2016. május 10.

1956-ban kigyulladt a magyarság lelkében a titokzatos, mágikus tűz, amelynek szikrája évezredek óta a magyar lélek ősöktől továbbadott öröksége, ott szunnyad mindnyájunk tudatalattijában és kivételes alkalmakkor rejtélyes módon fellobban.

Cey-Bert Róbert Gyula - Az 56-os SOMOGYI PESTI SRÁC

Cey-Bert Róbert Gyula

Bevezető :  1956: a magyar lélek tüze

1956-ban kigyulladt a magyarság lelkében a titokzatos, mágikus tűz, amelynek szikrája évezredek óta a magyar lélek ősöktől továbbadott öröksége, ott szunnyad mindnyájunk tudatalattijában és kivételes alkalmakkor rejtélyes módon fellobban.

Ez a vitézség, a győzelemre törő harci szellem, a hazaszeretet, a nemzeti összefogás tüze, amely rendíthetetlen lelkierőt adott őseinknek úgy Atilla háborúiban, a 907-es pozsonyi csatában, Árpád-házi királyaink csatáiban, a nándorfehérvári ütközetben, Mátyás hadjárataiban, a végvári harcokban, Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi szabadságharcaiban, mint az 1848-49-es és az 1956-os szabadságharcokban.

Ez a tűz, amely kiolvasztja az aranyat a közönségesnek tűnő kőzetből, kiégeti az elfásult, rabigában szenvedő lélekből a félelmet nem ismerő rendületlen szabadság- és hazaszeretetet és fényével bevilágítja a szabadság felé vezető utat. A szabadság- és hazaszeretetet egy titokzatos lelki érték kovácsolja össze, a hit, az Istenhit, a nemzet felemelkedésében való hit.

Az 1956-os szabadságharc szakrális tüzének a fénye bevilágította életemet, mutatta az utat a Corvin közi, nagykörúti harcoktól, az ausztriai Kammer am Attersee-i gimnáziumi érettségiig, genfi és párizsi egyetemi tanulmányokig, genfi és távol-keleti szakmai tevékenységemig.

Soha nem tértem le erről az útról. Az 1956-os szabadságharc tüzének fénye továbbra is mutatja az utat, amelyen járnom kell, megjelenik főiskolai előadásaimban, írásaimban, könyveimben, életvitelemben, fontos döntéseimben.

Az 1956-os szabadságharc tűzhányószerű váratlan kitörésének a megértéséhez két tényezőt fontos figyelembe venni:

- egyrészt a magyarság egyedi lelki alkatát, amelyben ott szunnyad az ősöktől örökölt lelki gyökerek között a szabadság szikrája,

- másrészt azokat a különleges körülményeket, amelyek a lélektipró, nemzetellenes kommunista terror zsarnoksága és a szovjet katonai megszállás okozta végtelen lelki keserűségből kiőrölték a lázadás puskaporát.

A lelki gyökerek közt szunnyadó szikra fellobbantotta a keserűség puskaporát és tűzhányó erővel kitört a magyar szabadságharc!

 

KAPOSVÁRI GIMNÁZIUMTÓL A CORVIN KÖZI HARCOKIG

1956-os szabadságharc a mai napig meghatározó szerepet játszik életemben, döntéseimben, ítéleteimben. 1956. októberében, amikor megtudtam, hogy kitört a szabadságharc, egy gondolat foglalkoztatott egyfolytában: felmenni Budapestre és együtt harcolni a szabadságharcosokkal. Biztos voltam benne, hogy 1848. március 15-éhez hasonlóan a magyar történelem egyik legcsodálatosabb szabadságharca indult el Budapesten.

Felmenni Budapestre azonban nem volt egyszerű. Kaposváron jártam gimnáziumban, 200 km-re Budapestről. A vonat és buszközlekedés leállt. Az Ég azonban mellém állt. Október 25-én délelőtt egy teherautó megállt a kaposvári Fő utcán, idősebb férfiak és asszonyok kapaszkodtak fel rá. „Véletlenül” arra jártam.

- Pestre mennek. Az orosz tankok szétlövik őket teherautóstól – súgta valaki rémülten.

- Itt az alkalom, hogy felmenjek Pestre! – ujjongtam magamban.

Gondolkodás nélkül a sofőrhöz mentem és megkértem, hogy vigyen fel Pestre. Először nem akart felengedni, de hosszú rábeszélés után sikerült meggyőznöm és felszállhattam a teherautóra. Természetesen eltitkoltam, hogy miért akarok Pestre menni. Boldog voltam, hogy sikerült feljutni a teherautóra. Elértük Budát. A teherautó megállt.

- Túl veszélyes teherautóval tovább menni. Szálljanak le és menjenek gyalog – mondta a sofőr.

Mindenki leszállt és mentek tovább. Budapestet egyáltalán nem ismertem, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, hogy merre menjek tovább, hogy hol töltöm az éjszakát.

- Egy kapualj talán jó lesz – gondoltam magamban.

Nem voltam túl melegen öltözve, vékony ballonkabát volt rajtam, de reménykedtem, hogy valahogy kibírom az éjszakát és másnap megtalálom a szabadságharcosokat. A fegyverropogás fog irányítani.Egy arra járó fiatalember látva tanácstalanságomat, megszólított.

- Eltévedtél? Melyik utcát keresed?

Hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Találomra mondtam egy utca nevet, amelyről többször hallottam az utóbbi napokban a rádióban.

- Bródy Sándor utcába szeretnék menni.

- Jól eltévedtél, a Bródy Sándor utca Pesten van és nem Budán. Nem pesti vagy?

- Kaposvári vagyok.

- Gyere velem, én is Pestre megyek. Siessünk, este 6 után kijárási tilalom van.

Nyakunkba vettük a lábunkat és gyors lépésekkel mentünk a számomra ismeretlen budai utcákon. Útközben a beszélgetés során kiderült, hogy a társam egyetemista, részt vett az október 23-i tüntetésen és ott volt a rádiónál a Bródy Sándor utcában, amikor az ávósok belelőttek a tüntető tömegbe.

- Miért akarsz a Bródy Sándor utcába menni? Rokonaid laknak a környéken?

Az elbeszélése alapján úgy éreztem, hogy megbízhatok a kísérőmben és elmondtam őszintén, hogy a szabadságharc kitörésének a híre hozott fel Budapestre, harcolni akarok, nem ismerek senkit Pesten és nem tudom, hogy hol töltöm az éjszakát.

- Veszélyes vállalkozásba vágtad a fejszédet. A szabadságharcot a kommunista kormány ellenforradalomnak tekint, szovjet páncélos alakulatokat hívott Pestre a felkelés leverésére. Borzalmas mészárlások történnek. Statárium van, akit fegyverrel elfognak, azonnal agyonlövik. Túl fiatal vagy még a harchoz, a legjobb lenne, ha visszamennél Kaposvárra.

- Nem akarok visszamenni, azért jöttem, hogy harcoljak!

- Gondold meg magad. A ruszkik mindenkire lőnek, aki kimerészkedik az utcára, még a kevés nyitva tartott pékség előtt sorban álló emberekre is rálőttek tegnap. Fogtál már fegyvert a kezedben?

- Még nem.

- Hogyan akarsz akkor harcolni?

- Belejövök. Biztosan vannak a szabadságharcosok között olyan fiatalok, akik először nyúltak fegyverhez és gyorsan megtanulták a fegyverhasználatot.

Az egyetemista látva konok, makacs elszántságomat, elmosolyodott:

- Gyere velem a Veress Pálné utcai kollégiumba, ott találok neked egy ágyat.

Felsóhajtottam magamban.

- Köszönöm jó Istenem, megvan a szállásom éjszakára.

A kollégiumban kaptam egy ágyat, sőt a menzán még vacsorát is. Jól indult pesti tartózkodásom. A menzán mindenki az utcai harcokról beszélt. Az elbeszélésekből kiderült, hogy a legnagyobb harcok a Nagykörúton és az Üllői úton zajlottak. Benzines üvegekkel sikerült több szovjet páncélost felgyújtani.

- A tank hátulján lévő motorházra kell dobni az égő kanócos benzines üveget, az égő benzin befolyik a szellőző nyílásokon és felrobbantja a motort – magyarázta az egyik diák.

A beszélgetés fő témája az utcai harcok mellett a Parlamentnél történt tömegmészárlás volt. Egy bölcsész hallgató ott volt a Kossuth téren, a több ezer fős tüntetésen és elborzadva mesélte, hogy az ávósok a háztetőkről tüzet nyitottak a békésen tüntető fegyvertelen tömegre, folyamatosan lőtték a pánikba esett, menekülni próbáló embereket. Rengeteg asszony is volt a tüntetésen. Halottak százai maradtak vérbe fagyva az aszfalton.

- Úgy hallottam, hogy az ávósok mellett az oroszok is lőtték a tömeget – szólt közbe valaki.

- A téren orosz harckocsik is voltak és valószínűleg ők is lőttek. A nagy zűrzavarban nem lehetett tudni, hogy honnan jöttek a lövések, csak annyi bizonyos, hogy a háztetőkön megbúvó ávósok kezdték a lövöldözést.

- Hogyan úsztad meg?

- Szerencsém volt, a Földművelésügyi Minisztérium előtt álltam, és amikor elkezdődött a lövöldözés, bemenekültem az árkádok alá. A megmenekült emberek mind arról beszéltek, hogy fegyvert szereznek, és addig harcolnak, amíg ki nem nyírják az ávósokat és a ruszkikat - fejezte be a hallgató a borzalmas mészárlás történetét.

- Nekem is gyorsan fegyvert kell szereznem, de hogyan? – tűnődtem magamban.

Másnap a reggeli után csatlakoztam egy rokonszenves diákhoz, akinek puskája volt. Az előző nap átesett a tűzkeresztségen. A közgazdasági egyetemre járt. Családjával egy éve menekült Magyarországra az erdélyi Székelyudvarhelyről. Nem bírták elviselni a magyarellenes román elnyomást. Átmentünk a Kálvin téren és az Üllői úton megindultunk a Nagykörút irányába. Csend volt az utcákon, se villamos, se busz nem közlekedett, autókat sem lehetett látni.

Az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésénél kiégett orosz harckocsik és páncélos csapatszállítók körül az összegyűlt emberek izgatottan találgatták, hogy mikor indul el az újabb szovjet támadás. Majdnem mindenkinél fegyver volt, puska vagy a „gitárnak” keresztelt orosz géppisztoly. „Meztelennek” éreztem magam fegyver nélkül közöttük.

A nagy többség 20-30 éves fiatalember volt, de sokan voltak hozzám hasonló gimnazista korúak, sőt még fiatalabbak is, 12-14 éves kamaszok.

- Hát te hol hagytad a „gitárodat”? – kérdezte kissé fennhéjázón egy 14 év körüli, „gitárával” büszkén sétáló fiú.

- Tegnap érkeztem Pestre, még nem tudtam fegyvert szerezni – szabadkoztam zavartan.

- Akkor legalább fogj egy benzines üveget.

- Hol találok benzines üveget?

- Menj a Corvin közbe, a mozi mögötti benzinkútnál töltik a palackokat.

Átmentünk Atillával az úttesten a Corvin közhöz. A Corvin mozi előtt felállított páncéltörő ágyú előtt csoportosultak a fegyveresek. Egy bicegő, féllábú emberrel beszélgettek, akivel később megismerkedtem, a páncéltörő ágyú kezelője volt, mindenki Falábú Jancsinak hívta.

Nagy örömömre a benzinkútnál három benzinnel megtöltött palackot kaptam. Benedvesítettem benzinnel a zsebkendőmet, csíkokra téptem, és kanócot készítettem. Visszamentünk a Körútra és beszélgetésbe elegyedtünk az emberekkel.

- Mikor jönnek a ruszki tankok? – volt a beszélgetés főkérdése.Katona viselt emberek is voltak köztünk, szívesen segítettek a fiataloknak a fegyverek használatának és újratöltésének a megismertetésében. 8 óra körül kiáltások hallatszottak.

- Négy ruszki tank a Boráros térről!

Pillanatok alatt eltűntek az úttestről és a járdáról az emberek, elfoglalták harcállásukat a környező házak emeleti ablakában és a kapualjakban.

A legcsodálatosabb az volt, hogy senki sem adott parancsot, mindenki spontán, ösztönösen viselkedett, szabadon döntötte el, hogy az elkövetkező percekben mit fog csinálni, harcol vagy nem harcol, és ha harcol, hol harcol.

Atillával a Práter utcával szemben lévő kapualjban helyezkedtünk el. Különös feszültség volt bennem, amelyben összekeveredett az ismeretlen halálos veszélytől való félelem és a mindenre kész szenvedélyes harci láz. Alig vártam, hogy megérkezzenek a tankok és túllegyek a tűzkeresztségen.

Az orosz harckocsik lassan jöttek. Sorozatlövéseikkel megállás nélkül pásztázták a Kőrút két oldalán fekvő házakat, hogy elriasszák az ablakok mögött rejtőzködő szabadságharcosokat a támadástól. A fiatalokat azonban nem ijesztette meg a félelmetes géppuskasorozatok fülsiketítő kelepelése, lőtték a tankokat és dobálták a benzines üvegeket.

Az élen haladó tank elérte az Üllői út kereszteződését, és amikor megérkezett a Corvin köz elé, eldördült a mozi előtt felállított páncéltörő ágyú. A hernyótalpat találta el a lövés, a tank tovább ment, lefutott a szétszakított hernyótalpról és megállt a Práter utca magasságában. Hullottak rá a benzines palackok. Atilla ügyesen eldobta az égő kanócos üvegét és eltalálta a motorházat. Nagy igyekezetemben és izgalmamban rosszul dobtam és a benzines üvegem a tank mögött robbant szét az aszfalton.

De sebaj, a tank égett, a megrémült legénység kinyitotta a torony csapóajtaját és menekülni próbált az égő harckocsiból. Dörögtek a puskák és a gitárok, az oroszok nem jutottak messze.

Hirtelen „égszakadás-földindulás” mennydörgéssel felrobbant az égő tank, a széttört palackokból kifolyó benzin megtette a hatását.

Nem volt idő sokat gondolkozni, már közeledett a következő tank. Több ágyúlövést leadott a Körút és az Üllői út sarkán lévő házra, ahonnan szinte minden ablakból repültek a benzines palackok. A második emelet külső fele ledőlt. A tank elérte a Corvin köz bejáratának magasságát. Eldördült a páncéltörő ágyú, a ruszki tank lefutott a hernyótalpról. Repültek a benzines palackok. Ezúttal nyugodtabban dobtam el a benzines üveget és eltaláltam a tankot. Megismétlődött az előbbi jelenet, az égő tank nagy mennydörgéssel felrobbant. A két másik tank nem mert tovább jönni, elfordultak és az Üllői úton kereket oldottak a Kálvin tér irányába.

Fergeteges győzelmi kiáltozás kezdődött.

- Győztünk! Győztünk! Kinyírtuk őket! – kiabálták a diadalittas emberek.

Mindannyiunkat büszkeséggel töltött el, hogy szembe szálltunk a világot rettegésben tartó szovjet Vörös Hadsereggel és legyőztük a ránk támadó vöröspáncélosokat.

A csatának azonban még nem volt vége.

- Három tank a Borárosról!

Sikerült újabb benzines palackokat szerezni és behúzódtam a kapualjba. Meglepetten vettem észre, hogy Atillát nem láttam sehol. A nagy ünneplésben elment valahová. Vártuk a tankokat. Már messziről lőttek a géppuskáikkal és az ágyúlövésekkel sem takarékoskodtak. Félelmetesen süvítettek a lövedékek a Körúton. A sarki ház külső fele leomlott. Iszonyatos lövöldözéssel közeledtek. Nagy megdöbbenésemre észrevettem Atillát egy túloldali kapualjban, nevetve integetett és várta, hogy a lövöldözés csillapodjon és átjöhessen hozzám. A tankok a házakat lőtték és Atilla nagy lendülettel meggondolatlanul elindult. Találat érte, az úttest közepén a villamos síneknél elesett és nem mozdult.

- Nem hagyhatom, hogy eltapossák a tankok – futott át rajtam a rémisztő gondolat.

- Meg kell menteni!

Kirohantam, Atillához futottam és bevonszoltam a kapualjba. Mell-lövés érte, a vér elöntötte a kabátját. Hál’Isten előkerült egy orvostanhallgató, aki foglalkozott vele.PKözben az első tank elérte a Corvin közt, megszólalt a mozi előtti páncéltörő ágyú, megkapta a több tucat benzines üveg adagját, kigyulladt és nagy égzengéssel felrobbant. Hasonlóan járt a második tank is, a harmadiknak sikerült elmenekülnie. Még fergetegesebb győzelmi kiáltozás kezdődött. A szabadságharcosok kijöttek az utcára, világgá kiáltották a diadalukat.

Nem ünnepeltem velük. Atilla lelki testvérem és harcostársam sebesülése mélyen megrázott és elszomorított.Az orvostanhallgató bekötözte a sebet.

- Robi, ne haragudj a történtekért. Őrültséget követtem el, hogy át akartam futni az úttesten. Kézigránátokat kaptam és át próbáltam hozni hozzátok. Fogd a puskámat, neked adom, nekem már nem lesz szükségem rá. Elfogyott minden erőm, úgy érzem, nem sokáig élek.

- Atilla, nyugodj meg, nemsokára itt a mentő. A kórházban rendbe jössz és megünnepeljük a győzelmünket.

- Kinyirtátok a tankokat?-

- Igen.

- Csodálatos! Ne adjátok fel a harcot! Ne engedelmeskedjetek a ruszkik és a kommunisták megadásra felszólító fenyegetéseinek. Folytassátok a harcot!

- Folytatni fogjuk.

- Ha győztök, az erdélyi magyarokat és a székelyeket se felejtsétek el. Lélekben velünk vannak, ha itt lennének, ők is harcolnának.

Nyugodj meg, soha nem felejtjük el őket!

Hál’Isten, a legjobbkor érkeztek a mentők, egyelőre nem közeledtek tankok, csend volt.Egy fiatal orvos érkezett egy szőke, kedves arcú, rokonszenves gimnazista korú mentős lánnyal. Segítettem betenni Atillát a mentőautóba.

- Ne adjátok fel! Isten áldjon! – rebegte alig hallhatóan Atilla, amikor betettük a mentőbe.

Reménykedtem, hogy élni fog. Később tudtam csak meg, hogy a magyar szabadságharc hősi halottjaként érkezett a Péterffy kórházba. Útközben a mentőben meghalt.

Végtelenül lesújtott és szomorú voltam a sok örömteli ember között.Nem mentem senkihez, megrendültem, céltalanul bolyongtam a körúti járdán és valahogy eljutottam a túloldalra a Corvin mozihoz. Ott még több diadalittas ember volt. A nap hősét, a páncéltörő ágyú kezelőjét, Falábú Jancsit ünnepelték.

Egy bajuszos feketehajú fiatalember lépett hozzám.

-Mi a neved öcsém?

- Robi.

- Pesti vagy?

- Somogyi vagyok. Kaposvárról jöttem fel Pestre.

- Megfagyott az ereimben a vér, amikor megláttalak, hogy kifutsz a legnagyobb golyózáporban a sebesültért. Biztos voltam, hogy téged is lelőnek és eltaposnak a közeledő tankok. Isteni szerencséd volt! Ki volt a sebesült?

- A barátom, Székelyudvarhelyről menekült diák.

- Én is erdélyi vagyok, Szamosújváron születtem. Ez a szabadságharc minden magyar szabadságharca, bárhol is éljen. Őrültség volt, amit tettél, de igazad volt, egy barátot nem szabad cserben hagyni. Gratulálok bátorságodért – kezet szorított és bemutatkozott.

- Pongrátz Gergely vagyok.

Nem folytathattuk a beszélgetést, felhangzott az újabb ütközetet jelentő kiáltás:

- Tankok a Borárosról!

Ezúttal a körút Corvin köz oldalán találtam egy kapualjat.Folytatódott a harc. Dörgött Falábú Jancsi ágyúja, dobáltuk a benzines palackokat és nagy mennydörgéssel robbantak fel a vörös csillagos páncélos támadók.

Késő délután szűntek meg a szovjet támadások. Közel 20 kiégett tank bizonyította, hogy a magyar szabadságért küzdő pesti srácok győzelmet arattak az egész világot rettegésben tartó szovjet páncélosok felett. Szívmelengető örömömet csak Atilla sebesülése szomorította el. Imádkoztam érte és reménykedtem, hogy felgyógyul, akkor még nem tudtam, hogy holtan érkezett a Péterfybe.

Kezdett sötétedni. Nem mentem vissza a Veres Pálné utcai kollégiumba, hanem egy új pesti gimnazista fiúval a Práter utcai iskolába mentünk. Az egyik tanteremben szorítottak nekünk helyet, a padlón aludtunk és még pokrócot is kaptunk. Több tucat fiatal szabadságharcos zsúfolódott össze a tanteremben. Társaink felháborodottan mesélték, hogy a közeli Üllői úti Kilián laktanyába befészkelődött magyar harckocsi század parancsnoka egyetlen lövést sem adott le az oroszokra, viszont az átellenben harcoló szabadságharcosokra lövetett. A laktanyába menekült fiatal fegyvereseket a legnagyobb golyózáporban kizavarta az utcára. A legtöbbjüket az oroszok lelőtték.

-

Másnap október 27-én folytatódtak a szovjet támadások és növelték a kiégett harckocsik számát. Már nekem is volt „gitárom”. A harcok során a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulójából pesti srác lettem, büszkén hordtam a rangot jelentő „gitárt” és a 7.65-ös tiszti pisztolyt. Sok fiatal lány is harcolt velünk. Bátorságban és vakmerőségben nem maradtak el a fiúk mögött. A legbátrabbak azonban a mentős lányok voltak. Önkéntes mentősként szedték össze a sérülteket és szállították mentőautón a kórházba. A legnagyobb golyózáporban is kijöttek a sebesültekért. Az orosz tankok a mentősökre is lőttek. A rokonszenves szőke gimnazista mentős lányt, akit akkor ismertem meg, amikor Atillát a mentőkocsiba vittük, másnap az Üllői úton a kilőtt mentőkocsi mellett holtan láttam viszont. A sofőrt és az orvost is halálos találat érte.

A magyar szabadságharc fegyver nélkül harcoló életeket mentő hősi halottai!

Mindez azonban tovább erősítette az elszántságunkat, küzdőszellemünket. A halálfélelmünk eltűnt. A hazaszeretet lélekerősítő tüze kiégette belőlünk a félelmet, a rosszat, az önzést, a kicsinyességet és rendületlenül vitt előre a Körúti harcokban.

Az ’56-os szabadságharc hátránya és előnye is volt szervezetlenségünk. Kialakultak ellenállási gócpontok a Corvin közben, az Üllői úton, a Nagykörúton, a Tűzoltó utcánál, Royal Szállodánál, a Széna téren, ahol a vezéregyéniségek megpróbálták megszervezni és irányítani a fiatal szabadságharcosokat. A fiatal fegyveresek többsége azonban nem tartozott sehova. Odament, ott harcolt, ahol a legjobban dörögtek a fegyverek. Volt, amikor több ezren voltunk a Corvin köz, az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésének körzetében, majd másutt csoportosultunk és folytattuk a harcot. Ez megnehezítette és megzavarta a szovjet hadvezetést, mert nem tudták, hogy milyen erőkkel állnak szemben.

A Corvin köz, az Üllői út és a Nagykörút kereszteződés azonban a szabadságharc legnagyobb hírű, legnagyobb presztizsű központjává vált. A kiégett, felrobbant orosz harckocsik nagy száma bizonyította az ellenállási központ eredményességét. Corvin köz népszerűségében fontos szerepet játszott Pongrátz Gergely és testvérei vezetésre teremtett, félelmet nem ismerő, elszánt és emberséges magatartása. Pongrátz Gergelyt minden fiatal szabadságharcos meghitten Bajusznak nevezte. Karizmatikus, érzelemmel teli, céltudatos, bátor személyiségét csodáltuk. Sugárzott belőle a rendületlen lelkierő, a hit, a hazaszeretet.

A fiatal szabadságharcosok egyhangúan megválasztották a Corvin köz parancsnokának. Pongrátz Gergelytől kaptam a szabadságharc legnagyobb kitüntetését, amikor gratulált és kezet fogott velem, hogy kifutottam a golyózáporba sebesült barátomért.

 

1956. október 28. – november 3.: a magyar boldogság csodálatos napjai

Vasárnap, október 28-án megtörtént a csoda! Győzött a szabadságharc! Álmunk valóra vált! A statáriumokat hirdető, ellenforradalomról beszélő, megadásra felszólító kommunista miniszterelnök, Nagy Imre bejelentette a rádióban, hogy megértette a magyar nép szabadságvágyát, a szabadságharc nemes célkitűzéseit és tárgyalásokat kezdeményez a szovjet vezetéssel az orosz csapatok Magyarországról való végleges kivonásáról és támogatja, hogy az ország elinduljon az igazi demokrácia irányába. Megbocsátottuk Nagy Imrének korábbi ellenséges magatartását és örömmel állapítottuk meg, hogy végül is magyarsága erősebb volt, mint Szovjetunióhoz való hűsége. A ránk lövető Maléter Pálnak is megbocsátottunk, ő is a szabadságharc mellé állt.

A szovjet csapatok elhagyták Budapestet és elindultak a tárgyalások a megszálló erők kivonásáról.

Életem legboldogabb hetét éltem át október 28. és november 4. között. Aki ezeket a csodálatos napokat nem élte át, sohasem értheti meg, hogy mit jelent a csodával határos magyar győzelem szívmelengető átélése a világ legfélelmetesebb hadseregével szemben.

A 907-es pozsonyi győzelem és az 1456-os nándorfehérvári győzelem öröme rengethette meg így és foghatta össze egységbe a magyar szíveket. Micsoda furcsa „véletlen”, hogy a nándorfehérvári diadal után a szabadságharc pontosan 500 évre tört ki…

A csodás győzelem lelki sokkhullámai soha nem látott egységbe kovácsolták a magyarságot mindenütt a hajdani Nagymagyarországon. Felhőtlen örömünket tovább fokozta a lélekerősítő hír, hogy a kommunisták által fogvatartott Mindszenty bíboros prímást a magyar honvédek kiszabadították és a harcos lelkű magyar főpap a szabadságharc mellé állt.

Nagy Imre továbbra is bizonyította, hogy a szíve magyar, őszintén kiáll a nemzetért. Tiltakozott az újabb szovjet csapatok törvénytelen beözönlése ellen, kinyilvánította az ország semlegességét és kilépett a kommunista államokat tömörítő Varsói Katonai Szövetségből.

Október 28-án újpesti gimnazista harcostársam unszolására átköltöztünk a Royal Szállodába erős ellenállási központot kialakító szabadságharcosokhoz. Nemzetőrök lettünk, az utcákon rendfenntartóként, fegyveresen, piros-fehér-zöld karszalaggal járőröztünk. Nem zavarta senki a rendet. Még a zsiványok és a tolvajok is jó magyarok lettek, a kilőtt ékszerüzletek kirakatából egyetlen ékszer sem tűnt el. Az utcákon nagy faládákban pénzt gyűjtöttek a sebesültek és a hősi halottak hozzátartozóinak megsegítésére. Gyorsan megteltek a ládák. Nem tudtuk, hogy ki tette ki a ládákat, ki ürítette ki őket. Megbíztunk egymásban! A szabadságharc becsület törvénye ott dobogott minden szívben. Megnemesedtünk, jobbá, magyarabbá, önzetlen összefogásra képes magyarokká váltunk!

 

1956. november 4-től: a magyar elkeseredés szörnyű napjai

Életem legboldogtalanabb, legreménytelenebb napjait a november 4-e utáni héten éltem át. A magyar szabadság, a magyar boldogság álma szétfoszlott, rémálommá változott.

Hatalmas túlerővel orvul támadtak ránk november 4-e hajnalán a szovjet páncélos seregtestek. Megszegték kivonulási ígéretüket. Ágyúdörgésre ébredtünk. Bekapcsoltuk a rádiót. Nagy Imre miniszterelnök bejelentését hallottuk. „Ma hajnalban a szovjet csapatok megtámadták Budapestet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Nagy Imre ismét bizonyította, hogy a magyar szabadság a magyar nép mellett áll.

A magyar honvédség vezérkarát teljesen váratlanul érte a támadás. Az oroszokkal zajló kivonulási tárgyalások megtévesztették őket, elhitették velük, hogy az oroszok készek kivonulni az országból, egyáltalán nem készültek fel Budapest védelmére. Egyetlen páncéltörő ágyút nem állítottak fel a város és a laktanyák védelmére. A szovjet csapatoknak könnyű dolga volt, körülfogták a laktanyákat, kikapcsolták a honvédséget a harcokból. Könnyűszerrel eljutottak a városközpontig, elfoglalták a Parlamentet. A magyar honvédség kikapcsolása azt jelentette, hogy az oroszok elleni harc ismét a szabadságharcos pesti srácokra, a csepeli és az újpesti munkásokra hárult.

Tanulva előző heti vereségükből, a szovjet páncélosok nem kis csoportokban, hanem tömegesen vagy oszlopokban iszonyatos tűzerővel támadták a szabadságharc ellenállási központjait. A legnagyobb harcok az Üllői úton, a Nagykörúton es a Corvin köznél voltak.

1956. október 23. és 28. között tele reménnyel, lelkesedéssel a magyar szabadságért, a magyar szabadságharc győzelméért harcoltunk. A november 4-i szovjet támadás után elveszett a remény, hogy kivívhatjuk a magyar szabadságot, már nem a lelkesedés, hanem a keserűség, a megbántott magyar lélek felháborodása vezetett bennünket. Már nem a szabadságharc győzelméért, hanem a magyar becsületért, a lelkünkben élő magyarság eszményéért, a hősi halált halt társaink elmékéért folytattuk a harcot.

Mélyen belém vésődtek a székelyudvarhelyi harcostársam búcsúszavai, „Robi, ne adjátok fel!” Tudatában voltam, hogy a harc további vállalása az öngyilkossággal egyenlő, de nem tettem le a fegyvert, a keserűség, a reménytelenség önkívületi állapotába kerülve folytattam.

Megborzongok, amikor visszagondolok ezekre a napokra. Isteni csoda, hogy életben maradtam. A legelemibb veszélyérzet eltűnt belőlem, hajtott előre öngyilkos keserűségem. A Nagykörúton vettük fel a harcot a nagy tömegben támadó szovjet páncélosokkal. Iszonyatos veszteségeket szenvedtünk, társaim elestek mellettem. A járda és az úttest tele volt halottakkal. Falábú Jancsi és a Corvin közi pesti srácok színe-java elesett a borzalmas mészárlásban. Egyedül maradtam, de nem adtam fel, lőttem géppisztoly-sorozatokat és dobáltam a benzines üvegeket.

Ekkor alakult ki „magányos farkas” természetem. Nem akartam semmilyen csoporthoz, senkihez sem csatlakozni, senkit se veszélybe vinni a kétségbeesett harc során. Szabadon, egyedül magam döntöttem, hogy hol és hogyan harcolok. „Magányos farkas” természetem egész életemen át megmaradt. Életem során soha sem volt főnököm, soha nem álltam be egy jól fizető munkakörbe. Az egyetemi tanulmányaim elvégzése után magam alapítottam vállalatot (minden kezdő tőke nélkül, az egyedüli tőkém a fejemben volt!) először Svájcban, majd később Távol-Keleten. Az ötvenhatos „magányos farkas” természetem vezeti a mai napig az életemet.

November 9-én megszűntek a harcok a pesti belvárosban. Mindenütt halottak hevertek az utcákban. A szovjet haderő hatalmas mészárlások árán vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot. Szórványos harcok azonban még folytatódtak Csepelen és Újpesten.

Semmiképpen nem akartam megadni magamat. Megváltam üres dobtárú gitáromtól, de megtartottam pisztolyomat és eldöntöttem, hogy ha igazoltatnak, el akarnak fogni, használom a fegyvert és lesz, ami lesz. Annyi életösztön maradt bennem, hogy próbáltam elhagyni Budapestet, ahol már szállásom sem volt. Nem volt egyszerű. Valahogyan a Kossuth térre keveredtem, ahol „véletlenül” találtam egy teherautót, élelmet hozott fel az éhező budapestieknek és ment vissza Kaposvárra. A teherautó tele volt idősebb emberekkel és kisgyermekes családokkal. A sofőr, amint meglátott, kijelentette, hogy engem nem vesz fel.

- A kinézeted után látszik rajtad, hogy forradalmár vagy. Ha az oroszok észre vesznek, bajba hozol mindnyájunkat – mondta elutasítóan.

Valóban furcsán nézhettem ki. Az utolsó három éjszakát kapualjakban töltöttem. Katona egyenruha volt rajtam. November 4-én elcseréltem a civil ruhámat egy megrémült kiskatonával, aki attól tartott, ha katonaruhában meglátják az oroszok, elfogják és agyonlövik. Én viszont büszke voltam, hogy magyar katona egyenruhában harcolhatok. Igaz, hogy az egyenruha szovjet mintára készült, de abban az időben ez volt a magyar katonaruha.

Mindemellett félcipőben voltam, fejemen kalap és az egyenruhára felvettem a ballonkabátomat. A sofőr felszállt, indulni készült. Csalódottan tovább akartam menni, a teherautó hátuljából azonban egy idősebb pár integetett felém.

- Fiatalember, jöjjön gyorsan – és a sofőr tudta nélkül felugrottam az induló kocsira.

Az idős házaspár megmentette az életemet. Megőriztem a szívemben a nevüket: Halmi József és felesége. Isten áldása legyen rajtuk.

A járőröző oroszok előbb-utóbb igazoltattak volna, én pedig nem akartam, hogy elfogjanak, mert fegyverhez nyúltam volna.

 

Budapesttől Kaposvárig és menekülés

Budapesti szabadságharcosok közül azon kevés elkeseredett megszállott közé tartoztam, aki fegyverrel hagyta el a szabadságért elvesztett fővárost. Nem adtuk fel, a lelkünk mélyén lobogott a szabadság tüze, készek voltunk folytatni a harcot. Az életemet megmentő idős házaspár neve örökre a lelkembe vésődött, Halmi József és felesége. Három évvel később Zürichben találkoztam velük. Isten áldása legyen rajtuk.

Óriási kockázatot vállaltam, ha útközben az oroszok megállítanak, megtalálnak és megmotoznak, tragédia történik és végem lett volna. Székesfehérváron az oroszok megállították a teherautót, nem vettek észre, a teherautó belsejében egy nagy kabáttal letakarva aludtam. Látták, hogy idősebb és gyerekes családok vannak a teherautóban, továbbengedtek.

Este 6 óra után kijárási tilalom volt, az utakon tilos volt közlekedni. Megálltunk Köröshegyen és az iskolában töltöttük az éjszakát. A sofőr észrevett. Nagy meglepetésemre megölelt és büszkén elmondta a budapesti hírekre kíváncsi körösieknek, hogy megmentett egy fiatal szabadságharcost.

Másnap délelőtt érkeztünk Kaposvárra. Újra kezdődött a tanítás. Bementem a gimnáziumba. Az osztálytársaim gyászoltak, azt hitték, hogy elestem a pesti harcokban. Nagy volt az öröm. Hősként fogadott a tanári kar és a diákság. Beszámolót tartottam budapesti élményeimről. Kaposvár azonban már félelemben élt. November 4-e óta szovjet páncélosok járőröztek a városban. Az egyik tanárom megsúgta, hogy a városban elterjedt a hír, hogy Pesten harcoltam, és ha az újra szerveződő kommunista vezetés és az ávó ezt megtudja, értem jönnek és letartóztatnak.

Eldöntöttem, hogy elhagyom az országot. Kaposváron nagyszüleimnél laktam, szüleim és testvéreim a várostól 15 km-re Bárdudvarnokon éltek. Kimentem hozzájuk elbúcsúzni. Örömkönnyekkel sírva öleltek át, ők is azt a hírt kapták, hogy elestem Pesten. Megértették, hogy el kell mennem. Pisztolyomat egy jól bezsírozott ruhába kötöttük és beledobtuk a kútba. Ötven évvel később rozsdásan, hasznavehetetlenül szedték ki az 56-os szabadságharc emlékét őrző fegyvert. Kevés valódi 56-os fegyver maradt meg, a pisztolyom ezek közé tartozik. A lakiteleki Népfőiskolán van kiállítva.

„Magányos farkas” módra nekivágtam az osztrák határnak. Amikor Körmend alatt átléptem a határt, megesküdtem, ha újrakezdődik a szabadságharc vagy isteni csoda folytán Magyarország visszanyeri a szabadságát, hazajövök.

A csoda megtörtént. A szovjet csapatok elhagyták az országot és megszűnt a kibírhatatlan szabadságtipró kommunista zsarnokság.

Megtartottam az eskümet, 1991-ben hazajöttem és május 6-án részt vettem, az 56-ős szabadságharc hőse,  Mindszenty bíboros prímás esztergomi újratemetésén.

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép