Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. május 24. csütörtök
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Bartos Mónika köszöntő gondolatai a Juan Gyenesről szóló könyv bemutatóján
2016. október 25.

2016. október 20-án Juan Gyenes magyar származású fotóművész életéről szóló monográfiát mutattak be csütörtökön Budapesten, a Balassi Intézetben. Az eseményen köszöntőt mondott Bartos Mónika országgyűlési képviselő, a Magyar-Spanyol Baráti Tagozat elnöke.

„Fernando Olmeda: Az optimizmus fotográfusa”

„Fénnyel rajzolás”, ezt jelenti a szó, fotográfia. Azt a pillanatot, amikor a fotonok milliárdjainak megzabolázhatatlan tömegét üzenetté merevíti az ember. Üzenetté, mely az életről szól. Egy képpé, mely mozdulatlanságában mozdulatok ezreit, pillanatnyiságában évek, évtizedek történéseit hordozza. Mert az életről szól. Az emberről szól. Rólunk szól.

Juan Gyenes – Gyenes János – mesterei, a nagy spanyol festők is az életet merevítették vászonra. Ahogy Gyenes János mondta: Velázquez fényképészként: pontosan látta, láttatta az embereket. Goya viszont úgy festette a világot, mintha álmodna.

Bartos Mónika köszöntő gondolatai a Juan Gyenesről szóló könyv bemutatóján


De míg a festők napokon, heteken, éveken át szelídíthetik képpé az életet, a fényképésznek csak egy pillanat adatik minderre. Egy kattintásba kell belesűrítenie mindazt, ami az ókori filozófusok óta megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, leírhatatlan. Egy kattintásba kell belesűrítenie az életet.

De nem csupán az életet, hanem valakinek az életét. Annak az életét, aki előtte áll. Aki kitárulkozik és egy másodpercre teljesen átadja magát.

„A fényképezőgép Picassóját” – ahogy többen nevezték – már gyermekkorban megérintette a teljes ráhagyatkozás élménye. Hiszen ki adhatja át jobban magát a világnak, mint aki épp elhagyni készül azt? Rippl-Rónai József ezt tette. Hatvanhat esztendő örömét és fájdalmát tükrözte vissza a szemében megcsillanó fény. Ez a fény rajzolta meg az utolsó képet a festőóriásról, mely a halálos ágyánál készült. Gyenes János volt a fényképezőgép másik oldalán.

Oly sok sors és élet: Bajor Gizi, Honthy Hanna, Ódry Árpád, Szép Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lehár Ferenc, Prokofjev, Toscanini, Dalí, Picasso, Miró, Rubinstein, Chaplin, János Károly király…

De Gyenes János - engedjék meg, hogy így hívjam, hiszen ahogy barátja, Hegedűs György visszaemlékezéseiből is kiderül, szerette, ha Gyenes-nek vagy János-nak szólítják, annak ellenére, hogy akadémiai címe miatt megillette a „kegyelmes úr” megszólítás -, Gyenes János az embert látta. Fényképeivel közvetíteni akart, az embert, az életet akarta láttatni.

Ő elsősorban nem királyi fényképész volt – ahogy sokan hívták: „a királyok fényképésze, a fényképészek királya” -, nem a spanyol Királyi Szépművészeti Akadémia tagja - pedig öt kontinens fotóművészei közül eddig ő az első és egyetlen akadémikus -, nem a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjének tulajdonosa. Ő mindenek előtt és felett fényképész volt, a fénnyel rajzolás, a fénnyel láttatás mestere.

Fényképész volt, aki nem rangot, nem hírnevet, nem gazdagságot fényképezett, hanem az embert. Ha valakinek ezzel segíteni tudott, ingyen is lefényképezte. Szánt rá figyelmet és időt, pedig időből volt neki a legkevesebb. Nyolcvanas éveiben mesélte egy alkalommal: „régebben napi 25 órát dolgoztam, mostanában fékezem magam, és csak 24-et”.

Az órák pedig repültek… Színházi fényképészként nem csupán elolvasta, hanem egyszer vagy kétszer meg is nézte a darabokat.

„Nem egyszerűen pillanatfelvételt kell készíteni,” – vallotta. Mindig igyekezett a drámát úgy megmutatni, ahogy azt az írója elképzelte.

A színészek pedig csak játszottak és játszottak, a színfalak mögött, csak neki.

Gyenes János az embert akarta láttatni. De nem csak láttatni, hanem belőle a szépet megmutatni. Ehhez azonban el kellett jutni a lélekig. Lecsalogatni a viselt álarcokat, kioldani a kishitűség kötelékeit, kitalálni a gondolatokat, megfejteni az álmokat. Ráérezni arra, hogy a másik milyen szeretne lenni. Olyan képet látni róla, amilyet még ő maga sem látott magáról soha.

De Gyenes János sokszor adott látható formát, alakot, képet a gondolatnak, az érzelemnek, a zenének. A kaposvári hegedűművész és iskolaalapító fia maga is egész életében a zenében élt. Ahogy ő fogalmazott: a zene mindig is meghatározó közege, inspirációs forrása maradt, vizuálisan jelent meg számára. Így történt, hogy Beethoven művei egy 32 darabos fotósorozatban születtek újra általa.

Gyenes János látott, hallott és érzett. Látta, hallotta és érezte az embert. Nem csak a jót, hanem a rosszat is. Már 1936-ban baljós sejtelem figyelmeztette őt a közelgő veszedelemre. Ő hallgatott ezekre a hangokra és útra kelt. Európán és a világon a háború szele söpört végig, megérkezésekor Spanyolországban szegénység volt. Ő azonban a világból és az emberből a szépre figyelt. A szépet akarta látni, megmutatni.

Ő volt az optimizmus fotográfusa. Az optimizmus magyar fotográfusa. Bár fél szívvel mediterránnak, fél szívvel magyarnak vallotta magát, mégis ragaszkodott hozzá, hogy minden róla szóló cikk, kiadvány, interjú így kezdődjön: "Született Kaposváron, Magyarországon."

Ő mondta: „Én magyarul gondolkodom, számolok és álmodom.”

Fénnyel rajzolni… Fénnyel rajzolni álmokat, sorsokat, életeket… Sok élet merevedett örökre képpé 60 esztendeje. Tankok ágyúi, sortüzek puskaropogása, kivégzések vezényszavai előtti utolsó másodpercek váltak egy fényképben mementóvá. Fényképek, melyek életek voltak, a hazaszeretet arcai.

Sok fénykép, sok pillanat, sok sors, a hazaszeretet számos arca. De nem csak áldozattal, hanem örömmel és optimizmussal is lehet bizonyságot tenni arról, hogy a jövő szép, hogy érdemes és kell küzdeni. Gyenes Jánosnak ez volt a sorsa. A XX. század vérzivataros éveiben kellett valaki, aki megmutatja, hogy az élet szép. Kellett valaki, aki látja és láttatja az emberben levő szépséget. Kellett valaki, aki hisz és maga is vallja: hogy hit nélkül az ember sötéten látja a világot.

Én találkoztam Gyenes Jánossal. Nem csak most, amikor a lánya szemében az ő tekintetét látom… hanem néhány évvel ezelőtt Madridban, a Nemzeti Könyvtárban, amikor a képei között sétáltam. Mert ott, a fénnyel rajzolt képekben megelevenedett… Megelevenedett a fényképész, a szépség, az optimizmus, a hazaszeretet.

Ezt a találkozást kívánom Önöknek, amikor a kezükbe veszik Fernando Olmeda könyvét.

Bartos Mónika

Köszöntő gondolatok a Juan Gyenesről szóló könyv bemutatóján
Budapest, Balassi Intézet, 2016. október 20.

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép